A spontaneitás eljött a Desirére - látott is győzőtt is

A harmadik szabadkai Desiré fesztivál harmadik napján Pintér Béláék Kaisers TV Ungarnjával kezdődött a program. A Kaisers TV-t leginkább történelmi komédiaként lehet jellemezni – nos, a közönség vette az adást.

Az előadás során többször felcsendül a magyar himnusz – alternatív változatban. Az első alkalommal a közönség -- magyarok és szerbek egyaránt – nagy tapssal díjazta a Petőfi-Kossuth/Pintér-Tariska páros újszerű, optimista előadását. Később aztán már inkább meglepte a közönséget a Kasiers TV, illetve az Első Nemzeti Élőkép Vibránc műsora. Sokakat megbotránkoztatott, legalábbis meglepett a médiacenzorként fellépő Petőfi -- akinek a verseit senki sem ismeri – és a dicsőséges magyar győzelem a schwechati csatában. Ezzel együtt, azt lehet mondani, hogy az igencsak friss Pintér darab nagy sikert aratott a Desirén. Csakúgy, mint a hétfő esti előadás, a Patriotic Hypermarket. A vegyes, mondhatni jugoszláv (szerb, bosnyák, albán) társulat előadása egy igazán eredeti nézőpontot és értelmezést kínált a délszláv háborúhoz és annak utóéletéhez, különös tekintettel a koszovói helyzetre. Ahogy a Kaisers TV-ben inkább a magyarok láthattak magukról groteszk képet, a Patriotic Hypermarket tükrei a szerbek számára görbébbek. Koszovói emberek eredeti nyilatkozatai, szkipetárgyűlölet, szerbgyűlölet, igazi és ál-nacionalizmus, sült-békegalamb, intelligens bomba és buta bomba is kapható ebben a hipermarketben – csak bírja szusszal a fogyasztó. A szabadkai vásárlók annyira bírták, hogy a színészek – úgy a hatodik vastaps tájékán -- szinte nem is akarták elhinni az óriási sikert.

Pintér Béla a Kasiers TV Ungarnban

A keddi, negyedik napon újra Pintér Béláék társulata következett. A Szutyokra is minden jegy elkelt, sőt éppen csak a csillárról nem lógtak nézők a Jadran színházban. A darabban van egy fesztivál, ezt Pintérék mindig éppen aszerint nevezik el, hogy hol játszák a darabot. Ezen a fesztiválon Hidegföldi Attiláék hatalmas sikert aratnak, még Bélát sem dobja le a színpad. A valódi szabadkai Desiré fesztivál színpada sem dobott le senkit -- ezúttal sem. Ellenkezőleg, aki egyszer elkezdett nevetni a Szutykon, abba se nagyon hagyta. Emberpróbáló feladat örökbefogadni és felnevelni két problémás gyereket. Szutyok és Anita nevelőszülei nem is tudnak felnőni a feladathoz, Szutyok hungarista lesz Anita meg nemes egyszerűséggel tönkreteszi a családját – szóval ne gondolja senki, hogy csupa móka-kacagás ez az előadás, de a Dogs and Drugst se jöjjön le megnézni Szabadkára, aki felhőtlen, könnyed szórakozásra vágyik.

A szabadkai Kosztolányi Dezső színház vadonatúj előadását (most játszották másodszorra) megnézni komoly feladat – de a tapasztalat ismét csak azt mutatja, hogy ez kedd este senkinek nem okozott túl nagy gondot. Drógások, homokosok és erőszaktevők reszkessetek, a Dogs and Drugs leszámol veletek. Urbán András darabja végig óriási fordulatszámon pörög – ez legnagyobb erénye és hátránya is egyben. A fesztivál házigazdája, Urbán András helyenkét zseniális megoldásokkal állítja hadrendbe a fenti figyelmeztetésben felsorolt témákkal kapcsolatos sztereotípiák egész seregét, hol sokkoló, hol humoros formában – és mindig igazán látványosan.

Dogs and Drugs

Lehet mondani, hogy fárasztó nap volt a keddi – ez az esti dzsessz koncerten sem látszott és hétfő délután sem, amikor egy újabb visszatérő következett – Min Tanaka személyében. Az öreg japán zseni szombat esti Duo Dance című előadásáról azt írtuk, hogy szavakkal túl nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent ezt az előadást megnézni. A Solo Dance után már merészebbek vagyunk – Min Tanaka táncát nézni, egész egyszerűen egyedülálló élmény. Ezt az előadást senki nem látta még és nem is fogja már soha – mert megismételhetetlen. Lajkó Félix ezúttal citerán kísérte a japán improvizatív táncos pillanatok alatt megelevenedő, majd elenyésző vízióit. Mindvégig csodálatos szinkronban volt a duó, annak ellenére, hogy egyikőjük sem tervezte el előre az előadás egyetlen percét sem. A spontaneitás eljött a Desirére – persze látott is győzőtt is.

Igazán fel volt tehát adva a lecke a cseh Teatr Novogo Frontának, mert közvetlenül Min Tanaka után mozgásszínházzal fellépni hálátlan feladat. Irina Andreeva rendezőnő és kis társulata ennek ellenére megtették a tőlük telhetőt. A Desirén nem osztanak díjakat, de ha osztanának a legnagyobb röhögést kiváltó társulat díját a Novogo Frontás csehek vinnék haza. Furcsa módon ezt a fiktív díjat még azelőtt sikerült kiérdemeniük, hogy a függöny felgördült volna. A két főszereplő zsémbes öregasszonyok képében rontott a színház előtt várakozó tömegre egy fehér bottal hadonászó vak öregúr hathatós segítségével – nem tudunk csehül, szóval nem tudjuk mi volt a kajabálás-morgolódás tárgya, valószínűleg nem is fogjuk már megtudni soha. Az viszont hamar kiderült, hogy ezután már zenén kívül egy hangot se hallottunk a színpadról, volt viszont (azonnal vastapsot kapó) nagy kánkán az elején, utána pedig fényes zenés látványparádé. A Dotex-nél talán senki nem indított erősebben, és ez ilyen erős mezőnyben igazán dícséretes – csakúgy, mint a legnagyobb röhögés fiktív díja – viszont ezután, lelassult az előadás és ugye mondtuk, hogy Min Tanaka után mozgásszínházzal fellépni kutya nehéz...

Szerző: Barna Miklós / színház.hu