Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. november 17-én döntött a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit kft. megalakításának előkészítéséről és ügyvezetői pályázatának kiírásáról. A pályázati kiírást közöljük.
A leendő ügyvezető feladata többek között:
A Színház művészeti programjainak részletes kidolgozása az alábbi szempontok alapján:
- elsősorban klasszikus és kortárs magyar művek bemutatása,
- színvonalas világirodalmi művek bemutatása,
- a színház közönségének megtartása és új közönségrétegek bevonására irányuló műsorpolitika kialakítása
- a repertoár műfaji sokszínűségének megőrzése,
- helyet adni kísérletező jellegű előadásoknak,
- valamennyi korosztály megszólítása, különös tekintettel a fiatalok színházi nevelésére, gyermekeknek szóló művek színpadra állítása,
- együttműködés határontúli rendezőkkel,
- anyanelvünk ápolása.
A Színház / Társaság szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása:
- az alapító okiratban, közszolgálati szerződésben és alapítói határozatokban rögzített feladatok ellátása,
- a Színház eredményes működtetése,
- üzleti terv kidolgozása,
- beszámolás a társaság működtetéséről a közszolgáltatási szerződésben foglaltaknak megfelelően éves mérlegbeszámoló és közhasznűsági jelentés keretében,
- külső források, szponzorok bevonása a Színház/ Társaság működtetésébe,
- eredményes marketing tevékenység folytatása.