Átadták az első Nagymama-díjat, melyet Molnár Piroska, a nemzet színésze alapított, és minden évben a kaposvári Csiky Gergely Színház két tagja, egy fiatal színész és egy fiatal színésznő kap meg. A két díjazott ezúttal Czene Zsófia és Takács Géza.
Az elismerést csütörtökön este a kaposvári színházban adták át Háy János és Lovasi András A kéz című "bitzenés" színdarab ősbemutatójának főpróba előadása előtt.
Rátóti Zoltán és Czene Zsófia
A Nagymama-díjat az alapító szándéka szerint ezentúl minden évben december 8-án a Nagymama szerzőjének, Csiky Gergelynek a születésnapján vehetik át. A díjjal százezer forint is járt, amihez az alapot a Kossuth-díjas színművésznő kétmillió forintos alaptőkével létrehozott alapítványa biztosítja.
A Nagymama-díj odaítéléséről az alapítvány kuratóriuma dönt az adott évad munkája, az ajánlások, a közönség és a társulat szavazatai alapján. A testület elnöke a színház mindenkori igazgatója - jelenleg Rátóti Zoltán -, s az alapító mellett tagja Győri László vállalkozó-mecénás, valamint Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője.
Takács Géza, Kéki Zoltán címzetes főjegyző (b2) és Győri László vállalkozó (j) kuratóriumi tagok
Molnár Piroska 1971-től hét éven át, majd 1984-es visszatérését követően tizennyolc évig játszott a kaposvári színházban. A Nagymama főszerepére a múlt évi váratlan halála előtt még Schwajda György kérte fel.
A művésznő, mint arról a mostani díjátadáson is beszélt, a szerep elvállalásakor döntötte el, hogy a Nagymamáért járó gázsijából létrehoz egy díjat fiatal kaposvári színészek javára. Ezzel szeretne valamit visszaadni abból, amit Kaposvártól, a kaposvári színháztól kapott - mondta.