Pitti Katalin jótékonysági koncert-sorozatot tervez

Pitti Katalin december 7-én ünnepelte 60. születésnapját, ebből az alkalomból 60 év, 60 koncert elnevezésű hangverseny-sorozatra indul. A tervek szerint minden hatodik fellépése jótékony célú lesz.

Pitti Katalin az MTV Ma Reggel című műsorában arról mesélt, hogy a templomi koncertek mindig is fontosak voltak az életében és a 60 év, 60 koncert nevű turnéjával mindenhová elmegy, ahová hívják. „Egész évben a Liszt-dalokat helyeztem előtérbe, sok jótékonysági koncertem volt, mert úgy gondolom szükség van a segítségre. Sajnos sok ember számára egyáltalán nem természetes, hogy egészséges, ám amíg egy kicsit is jobbá tehetjük az életüket, miért ne tennénk. Unokám 6 éves lesz, a nagymama a 60. születésnapját ünnepli. Ebből az alakomból is szeretném jelentőssé tenni a koncert-sorozatomat, hogy a kis Barnabás is emlékezzen rá. „ – tette hozzá a művésznő, aki jövő héten Szombathelyen, iskolai karácsonyi ünnepségen fog énekelni.

A művész diplomájának megszerzése után Pitti Katalin a Magyar Állami Operaház magánénekese lett. A világ számos országában énekelt, olyan elismert karmesterekkel dolgozott együtt, mint Jurij Szimonov, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patane, Kobajasi Kenicsiro, Medveczky Ádám, Lukács Ervin és Erdélyi Miklós.

Pitti Katalin számos rendezésben énekelte Verdi Traviatáját, itthon és külföldön tizenhat éven át alakította Puccini Pillangókisasszonyának címszerepét, Puccini zenéjének avatott előadójaként énekelte Mimit a Bohéméletből, Csajkovszkij operájában, az Anyeginben Tatjána szerepében hódította meg a közönséget Moszkvától Rio de Janeiróig. Szentesen született, a szentesi Szent Anna-templom karzatán énekelt először. Tehetségére korán felfigyeltek. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Sík Olga, és Bán Melitta oktatták. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (1971-1977) ének illetve opera szakán Sipos Jenő növendéke volt. 1977-2001 között a Magyar Állami Operaház magánénekese volt.

Ihletett előadói stílussal, szenvedélyes interpretációval teszi emlékezetessé előadásait, koncertjeit. Számos hangfelvétel és lemez kiadása fűződik a nevéhez.

pittikatalin

 

A Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő rendszeresen koncertezik itthon és külföldön, repertoárjában szerepelnek Bach, Mozart, Verdi, Liszt, Kodály oratórikus művei, dalai, Maria Callas-estjét több mint százszor adta elő. Az operett műfajában is otthonosan mozog, Lehár Víg özvegyének címszerepét énekelte a Margitszigeti Szabadtéri Színpadtól a bécsi Staatsoperig, először ezzel a szereppel vendégeskedett Tokióban. Volt Szaffi Johann Strauss A cigánybáró című dalművében, Liza Lehár Ferenc A mosoly országában, Sylvia a Csárdáskirálynőben és Marica grófnő, s ő alakította a Jacobi Viktor Sybilljéből készült tévéjáték főszerepét.

Pitti Katalin számos jótékonysági tevékenység részese, ezek céljára sokszor koncertjeinek bevételét is felajánlja. A művésznő jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem docenseként hangképzést oktat Szombathelyen, valamint a tatai Menner Bernát Zeneiskolában és a Budai Művészházban tanít. Az országban és határon túl is rendszeresen koncertezik. Idén Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára összeállított dalestjével eddig húsz magyar településen lépett fel.

Forrás: színház.hu, pittikatalin.yolasite.com, MTI

süti beállítások módosítása