A Jobbik ingatlanbizniszt sejt az Új Színház-ügy mögött

"Az Új Színház új igazgatójának, Dörner Györgynek kinevezése okán nem lankadó hisztériával kell szembesülnünk. Néhány nappal ezelőtt az "aznemlehet" csoport elszánt akciójáról hallhattunk. Az ilyen megnyilvánulásokkal összefüggésben egy lehetséges, sőt kézenfekvő szempontra kívánunk rávilágítani" - közölte a Jobbik.

A Jobbik közleménye:

A színház közvetlen szomszédságában található műemlék épületet, a Paulay Ede utca 33-at 2003-ban meglepően olcsón értékesítette a VI. kerületi önkormányzat. Az ingatlan elidegenítését – Verók István akkori polgármesterrel az élen – azok az MSZP-s, illetve SZDSZ-es képviselők szavazták meg, akik jelenleg vádlottak az Andrássy út 47. számú palotaeladás ügyében. Természetesen e tényből nem következik, hogy itt is bűncselekmény történt, viszont a nyomozóhatóságok az ügyletet vizsgálják.

hegedus

Ami viszont minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a Paulay Ede utca 33. vevője egy izraeli érdekeltségű cég, a Constrattic Kft. volt. Az épület jelenleg társasházként van nyilvántartva, azonban útszolgalmi jogot köteles fenntartani a színháznak. Ugyanakkor köztudott, hogy ingatlanfejlesztés esetén a szomszéd telek tulajdonosának fellebbezési joga van. Vagyis "aznemlehet", hogy az új színházvezetés valójában egy izraeli ingatlanbiznisznek áll útjában, akiknek létérdeke Dörner György elmozdítása?         

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője, Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője

süti beállítások módosítása