Már kapható a Maladype kétnyelvű kiadvány, ami a színház 10 éves fejlődéstörténetét mutatja be, megalakulásától (2001. november 13.) napjainkig (2011.november 13.). Videó is mesél róla.
Mivel foglalkozik a könyv?
A szerkesztői koncepció értelmében a könyv a társulat történetével, esztétikai- színházi fejlődésével, előadásainak megörökítésével és elemzésével, egy kivételes kortárs színházi/művészeti jelenséget kíván megragadni neves pályatársak, valamint hazai és külföldi szakírók írásain, reflexióin keresztül.
A tíz évről és jelenről:
"Összegzésre nem vágyom, de mivel a Maladype találkozást jelent, azt gondoltam, hogy stílusos, ha az ember újra találkozik önmagával, azzal a valakivel, aki egy véletlen baleset folytán belecsöppent ebbe a kalandba, azokkal a nézőkkel együtt, akik velünk együtt nevelkedtek, nőttek fel. Azt kutatjuk honnan jöttünk és mi felé tartunk. Robert Wilson rendezőtől tanultam, akit egyik fontos mesteremnek tekintek, hogy az embernek néha meg kell állni egy kicsit, hogy megláthassa, az irányt, ami felé tart, a kockázati tényezőket a helyükre kell tenni, újra kell motorizálni a dolgokat". (Balázs Zoltán)
"Az elmúlt évtized törésvonala hét év után érkezett el. Mondják, a betegség: jelzés. Balázs Zoltánt valószínűleg arra intette egy lovasbaleset: gondolja végig, mi is történt addig a Maladypével. Épp a Leonce és Léna próbafolyamatára készült, és arra, hogy a Bárkából áthurcolkodjanak a belvárosba. Időközben finoman lemorzsolódott a színészek egy része. A társulatvezető több indokot lát e mögött. Kezdetben a cigány társak tűntek el, ki ezért, ki amazért: az egyiknek kínos volt – környezete nem nézte jó szemmel –, hogy félmeztelenül játszott, a másik gyereket szült. Volt, aki a biztosnak tűnő állami színházat választotta a Maladype helyett. Újra és újra szembe kellett nézni azzal a ténnyel: néhány színész útja eddig tartott velük. Ők ennyit tettek ebbe a batyuba, és ez sem kevés". (Szemere Katalin, nol.hu, folytatás itt. )
"A Maladype Színház, mint független társulat három évvel ezelőtt 34 millió állami támogatást kapott egy évre, tavaly 22 milliót, idén pedig már csak 15,5 milliót. "A csapat léte bizonytalan. Imádkozhatunk és lobbizhatunk, de én továbbra is elsősorban a munkában hiszek, például a külföldi koprodukciós lehetőségek komoly lehetőséget jelentenek" - mondja a jövőről Balázs Zoltán, aki nem tudja megjósolni, képes-e együttmaradni a Maladype újabb tíz évig - Eddig sem történt más, mint a körút egyik oldaláról a Tavaszmező utcából, átköltöztünk a másik oldalra, a Mikszáth térre. Nem tudhatjuk előre, hogy mennyi időt bír ki egy találkozás - jegyzi meg fanyar mosollyal". (Balogh Gyula, Népszava, folytatás itt. )
"Egy társulattal való törődés koncepció, stratégia, kooperáció kérdése is. Nyilván most a legnehezebb a függetlenek helyzete, de azt hozzá kell tennem, hogy ha hamarabb jön a szelekció, és a rengeteg apró társulat mellett van néhány, amely garanciákat kap, most máshol tartanánk. Lengyelországban például azt mondják: kapsz öt évet, barátom, ennyi idő alatt mutasd meg, mire vagy képes! Ha látjuk, hogy van benned elég tehetség, kitartás és perspektíva, adunk még tíz évet. Gondolj bele, milyen úgy dolgozni, hogy hiába számolsz el mindarról, amire a működési pénzt költötted, ha tudod, hogy senki nem nézi meg. Akkor min múlik? Hogy kit ismersz. Ez nem normális, ez dühítő; és a legdühítőbb az, hogy mindannyian tehetünk arról, hogy itt tartunk". (Balázs Zoltán, folytatás itt )
Forrás: Maladype
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.