Házhoz megy a Hamlet-sztori Pécsett

A kamaszokat is igyekszik megszólítani a Pécsi Nemzeti Színház beavató színházi programsorozatával. A társulat a színház megszerettetéséért, a jövő színházlátogatóinak neveléséért a diákok saját közegében szervez rendhagyó irodalomórákat.

Az első akcióról

Elsőként A Hamlet-sztori kerül a gimnazisták elé a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban, 2011. december 9-én pénteken iskolaidőben, 12.40-kor. A bemutató nézői között lesznek a helyi középiskolák képviselői is, akik a darabot meghívhatják saját intézményükbe is – a várakozások szerint Pécs mellett több baranyai településre is.

Az előadás két mű, William Shakespeare: Hamlet ésTom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című színműveinek egymásra utaló, egymást elemző adaptációja. A Tom Stoppard-mű érdekessége, hogy az eredeti shakespeare-i történetnek két mellékszereplőjét teszi meg főszereplővé, ami által különös nézőpontból látjuk az eseményeket. A „kisember” szemszögéből a Hamlet-sztori abszurddá válik.

hamlet_pnszUrbán Tibor, Boros Anna, Józsa Richárd

(forrás: Pécsi Nemzeti Színház)

Bodonyi József, rendező a projektről

 „Három szereplő meséli el a Hamlet történetét - a szereplők felváltva mesélnek és játszanak. A darab a tizenéves korosztály számára, az őket körülvevő élményvilág figyelembevételével készül. A darabot játszó három színész a Hamlet történetének megértésében, elemezésében segíti a nézőket azáltal, hogy egy különös nézőpontot teremt. Minden arra irányul, hogy Hamlet cselekedeteinek és döntéseinek hátterében munkáló morális konfliktusokat kibontsa és megfejteni próbálja. A játéktér egyszerűsége a nézők képzeletének intenzívebb bevonását célozza.”

 

Játszák: Boros Anna, Józsa Richárd, Rozs Tamás, Urbán Tibor

Mozgás: Széll Horváth Lajos
Rendezte: Bodonyi József

süti beállítások módosítása