Paál István - Kőmíves Kelemenné, 1974

A Kőmíves Kelemenné legendás előadása volt 1974-ben a Szegedi Egyetemi Színpadnak. Paál István pedig felejthetetlen alakja a magyar színháztörténetnek. Sándor Erzsi műsorában megszólaltatja az előadás akkori alkotóit.

Ács János, Soltényszky Tibor, Kohler Katalin és Geréb Ágnes szavai Sándor Erzsi szerkesztésében visszahoztak valami fontosat 1974-ből. 

A műsor meghallghatható_itt_ (48 mb, várni kell amíg elindul)

a táborozáson készült kép jobb oldalán Geréb Ági próbál megszólaltatni egy műanyag gégecsövet, ami forogva nagyon szépen fütyül

Boldizsár Péter: Emléksorok Paál Istvánról

(forrás: napkút)

„Az elrendelt játék nem játék többé.” (Huizinga)

Paál István (1942–1998) a hatvanas években vált felnőtté. Szokás nagy generációnak nevezni ezt a korosztályt, ő maga elveszett generációnak érezte. Amikor másodéves bölcsészként 1962-ben belép Szegeden az Egyetemi Színpad együttesébe, az akkoriban divatos szerkesztett irodalmi műsorok mellett új, a magyar közönség előtt jórészt ismeretlen szerzők darabjait is bemutatják. Paál István 1964-ben az Alfred Andersch prózájából írt Karambol című egyfelvonásos rendezésével mutatkozik be az együttesnél. 1965-ben diplomázik, de az együttesnél tovább dolgozik. 1966-ban Slawomir Mrozek Piotr Ohey mártíromsága című darabját rendezi, az együttes sikeresen szerepel vele Zágrábban, az egyetemi fesztiválon. 1967-ben Eugéne Ionesco A király halódik című darabjának rendezésével a falnak fut: Aczél György a harmadik előadás után betiltatja az előadást.

Az 1968–69-es évadban Paál István Kaposvárra, a Csiky Gergely Színházhoz szerződik, súgóként dolgozik egy évet, közben felvételizik a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára. Nem veszik fel.

A hatvanas években a világ fejlődésétől gondosan elzárt, a saját hagyományaiból megújulni képtelen magyar színjátszás a mélyponton vegetál. Amikor Paál István 1969 őszén visszatér Szegedre, a megújulás lehetőségein töprengve kezdi rendezni az Egyetemi Színpadnál Déry Tibor Óriáscsecsemőjét. Megszületik vele az Egyetemi Színpad 1974-ig tartó nagy korszakának sajátos színházi szemlélete. 1970-ben az Órisácsecsemő elnyeri a legjobb előadás díját az egyetemi színjátszó fesztiválon. Már a próbák alatt feltámad az érdeklődésük Jerzy Grotowsky wroclawi színháza iránt. Lefordítják és alkalmazzák a nehezen beszerezhető elméleti munkákat, és következő előadásuk, a Radnóti Miklós, Pilinszky János és Peter Handke szövegeivel felépített Stációk már magán hordozza a Grotowsky-módszer nyomait. Eljutnak vele a IV. wroclawi fesztiválra, ahol felveszik őket a Nemzetközi Diákszínházi Szövetség tagjainak sorába. A vaskos hazugságokra épülő kádári konszolidációs korszak hivatalos kultúrpolitikája mereven elzárkózik ez elől a színház elől, így Grotowsky előadásai, bár sikerrel járják be a világot, Magyarországra nem jutnak el.  A Szegedi Egyetemi Színpad előadásait sikerük csúcspontján is sanda gyanakvás és gáncsoskodás kíséri a kultúrpolitika és a hivatásos színház részéről. Bátor gondolatokat és éles hangnemet élesztett az Egyetemi Színpad működése: Örök Elektra (1972), a Petőfi-rock (1973) és Sarkadi Imre Kőműves Kelemenje (1974). „Elektra sorsa a későbbi századok és különösen a mi századunk elbukott forradalmainak, mártírjainak sorsát példázza” – írja Nánay István a Színház 1972. márciusi számában.
A Paál rendezéseivel fémjelzett nagy korszak 1974-ig tartott. Bevégződésének okairól és módjáról nyíltan beszélni nem lehetett. A Film Színház Muzsika megszűnése előtti utolsó, 1990. szeptember 29-i száma részleteket közöl egy Paál Istvánnal 1988-ban készített hosszabb interjúból. A szegedi korszak végéről Paál ezt mondja: „Az együttest – helyzetem lehetetlenné tételével, vagyis a város, a megye és az egyetem által folytatott politikai hajszával – gyakorlatilag megszüntették.” Szegedről való elüldöztetése után egy évig Budapesten, az ELTE Universitas együttesénél dolgozik, ahol vendégként rendezett már Ruszt Józsefnél. 1975-ben a Pécsi Nemzeti Színház hívja meg vendégrendezni. A következő évadtól szerződtetik. Albert Camus Caligulája, Moličre Scapin furfangjai, majd a László Lajos Uránbányászok című szociológiai indíttatású könyvéből készült mű. A Nehézipari Minisztérium be akarja tiltatni túl sötét munkásképe miatt. Alfred Jarry Übü király a következő. Volt, aki magára ismert Übüben. A pécsi pártemberek fortyogva cenzúrázták az előadást, nem sok hiányzott a betiltásához.

Pécs, 1977. február 8. Jelenet Alfred Jarry: Übü király című színművéből

Második pécsi évadának végén Paált Székely Gábor főrendező Szolnokra invitálja. 1978 telén a forrongó, politikai mélyponton levő Lengyelországba, Bydgoscba hívják vendégrendezésre, Sarkadi Imre Kőműves Kelemenjét állítja színpadra.
Samuel Beckett A játszma vége (Szolnok, 1979–80): az előadásról a filmhíradó riportot készít. Paál arról beszél, tudatosan törekedtek arra, hogy a néző ne oldódhasson fel tapsban. Röviddel ezután a pártkongresszusi eseményekről szóló tudósításban a Színművészeti Szövetség akkori elnökét hallhattuk, aki „véletlenül” éppen arról beszélt, hogy egyes fiatal rendezők azt képzelik, lehet taps ellen színházat rendezni. A háttérben Kádár Jánost lehetett látni gondterhelten tenyerébe hajtott fejjel, úgy tűnt, aggasztja a taps nélküli színház jövője…  Korniss Mihály Hallelujáját betiltják. Az 1978-ban Magyarországon is bemutatott, Ljubimov rendezte, Viszockij játszotta lenyűgöző Hamlet-előadás után is, Kovács Lajos főszereplésével, felkavaró, emlékezetes előadás a Hamlet 1981 decemberében. Az utolsó jelenetben saját börtönországunk kínjai idéződtek fel.
Csehov Ványa bácsija zárja a nagy sikerek sorát 1982 októberében. Első öt szolnoki évét a Jászai Mari-díj koronázza meg.  Az 1984–85-ös évadban készül Déry Tibor G. A. úr X.-ben című regényéből írt előadásának bemutatására, amit betiltanak, otthagyja Szolnokot, Veszprémbe, a Petőfi Színházhoz szegődik. Már nem sikerül önálló hangon megszólalnia. Ennek okait önmagában keresi, pedig a világ változása, elerkölcstelenedése, elanyagiasodása őrli fel lassan a színházakat, amelyeket ő az etika végvárainak tart. Egy önmarcangoló vallomás 1989-ben a Tiszatájban: „Nem lehet csak rólam szó. Emiatt nem érdemes darabot rendezni. Rajtam kívül eső indokokkal is meg kell tudnom indokolni, hogy valamit miért csinálok. Ma már természetesen benne van a megélhetés kérdése is, és negyvennégy évesen nem lehet újrakezdeni az életet.”  Gáli József Szabadság-hegy című drámáját mutatja be a Veszprémi Stúdiószínházban 1990 januárjában. Ezt a rendezését láttam utolsóként. Elsodródtunk egymás közeléből, ahogy hallottam, ő otthagyva a színházat Győrbe ment. Aztán jött a hír, hogy megölte magát.  Egy nehéz korban munkájával reményt és erkölcsi erőt sugárzott, rendkívüli teljesítményekre igyekezett sarkallni nézőközönségét.

Übü Pécsett

Paál Isván idézet 1994ből:

"...Nem vagyok az út végén. De ebben a magyar színházi életben én a magam számára nem látok semmiféle újrakezdési lehetőséget. A színházhoz értek, azt próbálom becsületesen csinálni... De hogy ebben a helyzetben valami megtermékenyítő újrakezdésre képes legyek - ezt kizártnak tartom. Én mindig szembefordultam. Ebből a szembefordulásból születtek a rendezéseim. Most leteszem a fegyvert - igaz, nincs ki előtt. A bennem feszülő energiákat nem tudom mire használni. A szórakoztatóiparban nem akarom, a valódi színházat éltető konfrontáció lehetőségei pedig olyan módon simítódtak el, hogy ha az ember benzinnel leönti és felgyújtja magát, még az sem esemény. Nem tagadom, el is fáradtam.

Az ember öregszik, nekem még mindig nincs otthonom, szanaszét az életem. Mert azt azért úgy mellesleg fel kellett áldozni. Beépíteni a falba.
Hogy mi épült így? Néhány - talán nem is kevés - jó előadás, és az, hogy nem veszítettem el az önbecsülésemet. A nevemhez aztán ragad valamiféle mítosz, legenda - mind az amatőr, mind a profi világban. De ez nem érdekel. 

Grotowski alapvetően megváltoztatta az élethez és a színházhoz való viszonyomat. És most, 1994-ben, úgy gondolom, azt is értem már, miért hagyta abba a gyakorlati színházi munkát. Abba kell hagyni, ha már nem tudsz, nem lehet úgy dolgozni, mint egykor. Kiszakadni, kivonulni, mindent itt hagyni."

Kapcsolódó anyagok:

A hatvanas évek egyetemi színpadosai újra találkoznak Szegeden -  a Szegedma.hu cikke