Százéves a kaposvári színház - centenáriumi kiállítás nyílt

100 éves a színház címmel nyílt kiállítás pénteken Kaposváron a Csiky GergelySzínházban, fotó, dokumentumok, jelmezek és díszletek, idézik az elmúlt évszázadot, egy, a már felújított színház épületéről készült makett pedig a remélt jövőt vetíti előre. Cikkünkben a régmúlt néhány különös momentumát idézzük meg.

100_ev_szinhaz

 

Rátóti Zoltán igazgató  a megnyitón úgy fogalmazott: felemelő érzést megnyitni egy ilyen tárlatot, főleg itt, Kaposváron, egy művészileg elkötelezett teátrumban.

kep.am

Részlet a Munkások a Szélvihar előadásán című cikkből, Lajos Géza tudósítása 1959-ben jelent meg a Somogyi Néplapban

Mint mondta, büszke arra, hogy a színház felkérésére a kiállítás megnyitásának napján egy ősbemutatóval - Háy János és Lovasi András darabjával - ünnepelhetik az évfordulót. Majd sorolva az egyéb, büszkeségre okot adó eseményeket, megemlítette, hogy előző nap átadták két fiatal kaposvári színésznek a Nagymama-díjat, amelyet Molnár Piroska Kossuth-díjas színművésznő alapított. Aszínház felújítására kiadott téglajeggyel is a százéves épület iránti tisztelgésüket fejezték ki valamint azzal is, hogy ezt az évfordulót a névadó Csiky Gergely születésnapjához igazították.  
Rátóti Zoltán szól arról is, fontosnak tartotta, hogy a papírtervek alapján elkészüljön egy makett, amelyen a már felújítottszínház látható, "amire mindannyian vágyunk". 

  

Molnár Piroska és Zsámbéki Gábor

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere köszöntőjében kiemelte: méltán lehetünk büszkék színészeinkre, és lettünk büszkék a 70-es 80-as években is, amikor a kaposvári színház a fénykorát élte, és ha Kaposvárt említették bárhol az országban, akkor a színház volt az első, amit hozzákapcsoltak.  
Közel húsz olyan Kossuth-díjas színész van, aki itt kezdte a pályafutását, vagy  társulati tagként részt vett az itt folyó munkában - mondta a polgármester, hozzátéve: ők és a kollégáik tették naggyá ezt a színházat, és az elődök, akik megépítették.

Összefoglaló a múltról, a kaposvári színházról - Babarczyval, Znamenákkal, előadásrészletekkel

Szita Károly, utalva az igazgató által említett makettre, azt mondta: "csak az a reményem, ami 2003 óta reményem, és nagyon sokaknak ebben a városban, hogy nem csak remény marad ez a makett, hanem valósággá is fog válni". A jelenlegi áron hétmilliárd forintba kerülő beruházáshoz a polgármester szerint az kell, hogy az új európai pénzügyi ciklusban a kőszínházak is legyenek a támogatandó célok között. 

2008 - "Elkeserítő, ami a Csiky Gergely Színház körül zajlik. Évtizedekre vetheti vissza a magyar színházat, ha pártpolitikai küzdelmek martalékává válik." (Zsámbéki Gábor)

Az elmúlt évszázadot bemutató kiállítás az évad végéig látható a színház előterében és folyosóin.

süti beállítások módosítása