"Nem kell oda még mondat sem" - Lázár Katit köszöntjük

December 14.-én ünnepli születésnapját Lázár Kati, Jászai- és Kossuth-díjas színésznőnk. Ez alkalomból megidézzük pályáját saját szavain keresztül.

Gyerekkor: Sőt, az igazság az, hogy már anyukám anyja is színésznő szeretett volna lenni! Anyukám - a kórházi főorvos úr feleségeként, többek csodálatára - súgóként a nagybányai színházban töltötte az életét. Én három és fél éves voltam, amikor Harag György első végzős osztályával elfoglalta, betöltötte a színházat. (…) Az én igazi birodalmam egy kis erdélyi falu volt, ahol nyaranként végig cigánykerekezhettem a főutcán. Amikor szüleim - jobbára az én kedvemért - áttelepültek Pestre és én a Veres Pálné Gimnáziumba kerültem, talajt vesztettem. Hiányoztak az ismerős tájak, gyerekek, de még a fák is. Ezért lázadtam, ettől lettem először rossz tanuló, aztán apukám nagy keserűségére deviáns. Mert már akkor sem bírtam semmiféle kötöttséget.

Vizes hajjal: Csak harmadszorra vettek fel, amikor már igazából megszűnt számomra a tét, mert a felvételi előtt leszerződtem "csopinak". Utolsó percben futottam be a vizsgára, vizes hajjal, egyenesen az uszodából, és akkor valahogy elkaptam a lendületet. Éreztem, hogy jól megy, és ebből bátorságot merítettem, még énekelni is mertem.

1976, Bernarda Alba háza, Lázár Kati; Csomós Mari

A pályáról röviden: A 25. Színházban egy évadot töltöttem, nagyon remek volt, ott ismertem meg a lányom apját, csodálatos csapatba kerültem, de végül is nem éreztem jól magam, talán türelmetlen és izgága voltam, meg kíváncsi a hagyományos kőszínházra. Így aztán elmentem Miskolcra, ahol két évet töltöttem, majd Szolnokra Székely Gáborhoz. Aztán Székely Gábor többedmagammal, Csomós Marival, Papp Zolival fölvitt a Nemzetibe, de nagyon csábító volt a kaposvári társulat, így Jordán Tamással, akivel még együtt éltünk akkor, lementünk Kaposvárra. Ott szültem rögtön az első évben a gyerekemet, és tíz évet töltöttünk a városban. Aztán visszajöttem Pestre, az Új Színházba, majd megcsináltuk a Merlint.

1981. Lukáts Andorral a Marat Sade-ban

El kell menni: Ha valahol azt éreztem, hogy nincs szükség rám, igyekeztem tovább lépni. Korán megértettem, hogy ha a folyó folyik, nem lehet feltartóztatni. Ha az ember valahonnan, valamiért elvágyódik, akkor ki kell lépni. Akár a folyóból, akár az állásból, vagy egy elfáradt kapcsolatból, a lényeg, hogy időben el kell menni.

Jelenlét: Én nagyon szeretem a minél egyszerűbb jelenlétet filmen is, színpadon is. Nem bírom a felesleges locsogást, nem akarom mindenáron felhívni magamra a figyelmet.

Őszinteség: Az a fontos, hogy őszinte-e- a darab. Ha el akar mondani valamit, ha ki akar fejezni valami őszinte fájdalmat, akkor nem baj, hogy nem neveti végig a közönség, nem kell mindig szórakoztatni. Bár én évek óta nem nézek tévét, de azt azért tudom, hogy a kereskedelmi csatornák másról sem szólnak, minthogy valaki mindig nagyon boldog, ha másként nem, hát géppel idézik fel azt, hogy milyen, ha nevet a közönség. A reklámok is ezt sugallják, vedd meg ezt, vedd meg azt, és akkor nagyon jó lesz neked, a gyerekek ebben nőnek fel, azt hiszik mindenki "happy", aztán amikor csalódnak, megharagszanak a szüleikre, mert ők is ebben a világban léteznek. (...) Nagyon nehéz ugyanis őszintén élni. Az ember akar, de nem tud, mert annyi mindent cipel magával jelen és múlt életeiből, és sajnos általában elbizonytalanodik.

Jordán Tamás; Gecse Joli; Lázár Kati; Kósa Béla, Gőzfürdő, 1985

Belső kontroll: Az evidencia. Birtokon belül lenni. Annak, aki nagyon igényes, vagy nem bízik eléggé önmagában, a beérés folyamata saját magának jelent korlátokat és gátakat, miközben annak, aki tudja magáról, hogy jó, amit csinál, ez egyáltalán nem jelent problémát. Én előbb mindent felépítek, hogy jó nehéz legyen, és félnem kelljen. Valósággal rettegek a bemutatóktól, mert van bennem egy nagyon erős görcs, amit borzasztó nehéz leküzdenem.

Újra: A Médeia az utolsó előadáson lett meg. Addig versenyt futottam az idővel, hibáztattam mindenkit, aki körülöttem volt, testi-lelki fájdalmaim voltak, és rettenetesen sajnáltam magam. Az utolsó előadáson, amikor már tudtam, hogy nem játsszuk többet, valahogy minden a helyére került. A darab Médeia hatalmas üvöltésével kezdődik. Már az az üvöltés olyan volt, mintha elvesztettem volna mindent - de egyúttal a színészi gátjaimat is -, és onnantól kezdve nem volt probléma. Ha megvan a megfelelő állapot, akkor végig felszabadultan játszhatok. Nem kell oda még mondat sem, mert minden megvan. Ezt sose tudom előre, újra és újra rá kell jönnöm.

Novák Eszter: Azért nem beszélek szívesen arról az időszakról, mert nagy hibát követtem el emberileg, ugyanis fel akartam áldozni a szakmai lehetőségeket egy romló párkapcsolatért, miközben az már nem működött. De erre csak később jöttem rá, így hát fogtam magam, és elszerződtem az Új Színházba, Székely Gáborhoz. Ott találkoztam Novák Eszterrel, akinek ereje és szeretete, tehetsége rendkívül sokat jelentett számomra. Azon túl, hogy nagy sikerű, díjazott előadásaimat rendezte, nagyon szeretett engem. Amikor dolgozom és keresek, hisztérikus vagyok. Nagyon kifárasztottam Esztert is, ő azonban megértett és tűrt engem, és mindig jó instrukciókat adott. Imádom a bátorságát, hogy úgy nyúl az anyaghoz, amitől az életre kel.

Mesterek: Kezdeném, mint nemzedékemből majdnem mindenki, Majorral. Tanárként ő fedeztette fel tanítványaival az agy és a lélek közti célirányos koordinációt. Megtanított színházról módszeresen gondolkodni és színpadkészen fogalmazni. Az ő iskoláját járta ki Iglódi István, akivel azért szerettünk dolgozni, mert egyfelől pontosságra szoktatott, másfelől elfogadtatta, megértette velünk a ritmus fontosságát. A Székely Gábornál töltött évekből, a vele végzett közös munkából nem tudok és nem is szeretnék semmit kiemelni. Az igazság az, hogy én - többekkel együtt -  mindent, amit tudok, tőle tanultam. Ha van totális színház, akkor azt. Ha az élménykeresés, közvetítés a lényeg, akkor Székely színházát élményszínházként említeném.

De persze élményt, csak éppen egészen másfajtát jelentett Jancsó Miklós szertartásain részt venni. Ő a Vörös zsoltár próbái során arra  ébresztett rá, hogy hogyan kell beilleszkedni ébren egy álomba. Jancsó persze vendég volt a színházban, a közös munka a Huszonötödik Színházban - epizód az én színházi életemben is. Akivel hosszabb, folyamatos volt a munkakapcsolatom a kaposvári években és még később, Pesten is, az Gothár Péter. Ő filmen, színpadon is számított rám, méghozzá főszerepben is. Közös munkánk volt többek közt a Hermelin és a Kurázsi mama. Végtelenül értettük egymást. Nemcsak instrukciókat, bátorságot is kaptam tőle. Emlékszem, ahogy egy-egy komédia próbáján hunyorogva ült a nézőtéren, és élvezte a játékot. Néha harsányan nevetett, máskor viszont türelmesen tűrte, ha hisztiztem. Négy-öt csodás évig ő volt számomra "a" rendező. Később azután eltávolodtunk.

Szerelmek: Az ember - így a színész is - gyerek, aki játszani akar. A felnőtt azonban elfelejti a játékot, különösen akkor, ha sikeres színész, aki hozza a sablont, és rutinból old meg bizonyos feladatokat. Schillingnél is, Bodónál is úgy izgultam, mint amikor a Főiskolára felvételiztem, mert annyira imádtam fiatal tehetségüket, és nagyon meg akartam nekik felelni. Ezek olyan találkozások, mint egy-egy kis szerelem.

Pogány Judit; Lázár Kati; Máté Gábor, Hermelin

Tanítás: Szerettem volna rendezni és tanítani, amitől egy idő után elmenekültem, mert világossá vált számomra, hogy rendszeresen nem megy. Én inkább játékmester tudok lenni. Amikor Ascher Tamás a Főiskolán tanított, és Turgenyev-jeleneteket csinált tanítványaival, illetve megrendezte a Mesél a bécsi erdőt, én pedig bekéredzkedtem mint játékmester, az maga volt a gyönyörűség. Ez felel meg nekem, nem a rendszeres tanári tevékenység. Ha tanítok, frusztrált és sértett leszek, mert fáj, hogy nem értik a tanítványaim, amit szeretnék és kérek tőlük, inkább megúszni akarják. Vagyis mindazok fájnak, amiket magam is elkövettem pályám elején.

2010, Nehéz, Mucsi Zoltánnal

Fiatalok: Szegény Raksányi Kutyutól hallottam, és mára megértettem, hogy egy idő után "már nem esszük olyan forrón a parazsat". Ma már azt is élvezem, ha egy nap történetesen nincs betáblázva... A kisebb szerepeknek azért örülök, mert azokat könnyebb a magam igénye szerint jól megoldani. Nem gyötröm magam azért, mert tudom, hogy egy igazán nagy szerep tökéletes megoldásához háromszor annyi idő kellene. Nem vagyok sem irigy, sem féltékeny. Az a színész, akinek van gyereke, jobban átérzi, hogy sarkunkban a jövő, és őszintébb is, amikor arról beszél, hogy jöjjenek most már a többiek, a fiatalok.

Forrás: Színház, Criticai Lapok, Inforádió, Film Színház Muzsika