Hangoskönyv formátumban jelent meg a tavaly áprilisban elhunyt pszichológus és író, Popper Péter két könyvéből készült színdarab: A karnevál vége című művet, amelyet Malek Andrea és Perjés János ad elő, jövő februárban mutatják be a Bálint Házban.
A Ne menj a romok közé!, valamint a Részemről mondjunk mancsot egyaránt 2008-ban jelent meg, mindkettő közönségsikert aratott. Popper Péter maga is írt színdarabokat a nyolcvanas években; a két könyvből készült A karnevál vége című művet a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának vezetője, Perjés János állította össze - tájékoztatta a hangoskönyvet kiadó Collective Art.
A Részemről mondjunk mancsot a kutyákról szól, egy igazi vallomás a négylábúakról sok mosollyal és szomorúsággal, abban a meggyőződésben, hogy aki nagyon figyel az állatokra, az emberekről is megtud valami fontosat. A Ne menj a romok közé! éppen erről, az emberi kapcsolatokról, az érzelmekről, az összetartozásról, csalódásokról szól.
"Villámgyorsan haladunk mind állat-, mind embertartásban, pontosabban emberségünk megtartásában végzetünk felé" - fogalmazott egyszer Popper Péter. Az új színdarabban a karnevál maga az élet, a létezés, az anyag. A mű a teremtés két furcsa alakjáról, emberről és kutyáról szól, összetalálkozásukról és együttélésükről, amiben sok a mosoly, a hűség, a segíteni akarás, és sok a kín, a vér, a kegyetlenség, mint mindenben, amihez az ember hozzányúl - szerepel a hangoskönyv ajánlójában.
Perjés János, a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának vezetője két szereplőre írta a darabot, Malek Andreára és magára. "Ez a színpadi változat, így a belőle készült hangoskönyv sem hasonlít az eddig megjelent Popper-kiadványokhoz. A történetek szituációkba helyezve elevenednek meg, Malek Andreával több karakter bőrébe bújunk. Óriási játék az egész, ami a hangoskönyv formájában az egész családnak szól" - fogalmazott Perjés János.
Mint kifejtette, a párhuzam kedvéért került be a darabba a Ne menj a romok közé című írás néhány epizódja, "mert a megszakadt kapcsolatok tragikuma alcímet viselő anyag sokaknak adhat kapaszkodót a mai világban, legalábbis rávilágíthat tévedéseinkre a kapcsolatok terén".
Malek Andrea azt emelte ki, hogy számára ez a műfaj igazi kirándulás, kísérletezés, útkeresés, hiszen hangoskönyv még nem jelent meg a közreműködésével.
Az A karnevál vége című hangoskönyv megjelenését színpadi bemutató követi 2012. február 10-én a Révay utcai Bálint Házban, majd az ország több pontján látható lesz az előadás. A művet Makranczi Zalán állítja színpadra.
A karnevál vége
Színpadra alkalmazta: Perjés János
Jelmez: Mohácsi Nóra
Rendező: Makranczi Zalán
Szereposztás:
Professzor Perjés János
Lili,a színésznő Malek Andrea
//////////////////////////////////////////
Jegyfoglalás, vásárlás a szervezésében:
jegy@fugeprodukcio.hu (MasterCard kártyával 10% kedvezmény!), valamint 1065 Budapest, Révay u. 16. Hétfőtől-csütörtökig: 10.00-20.00, Péntek: 12.00-16.00; Tel.szám.: 0630 932 56 50 (foglalt jegyek beváltása a színházban)
Belépő: 2.000 .- Ft, Kedvezményes (Nyugdíjas, Bálint-kártyával, diák): 1.500.-