Így próbálnak az Új Színházban - belevágtak a Varázshegybe

Megkezdődtek az Új Színházban a Varázshegy próbái Szikora János művészeti vezető, rendező irányításával. Thomas Mann-nak azonos című regényéből Vera Sturm és Hermann Beil készített színpadi változatot, melyet Nádas Péter fordított magyarra. A próbákról ezentúl rendszeres beszámolóval jelentkezünk. 

1. nap 2011. december 5. hétfő - Az első olvasópróbáról

Szikora János azzal kezdte az első próbát, hogy elmondta, szerinte a mű tartalma, mondanivalója a legnemesebb alapanyag. A rendező beszélt a saját személyes kötődéséről is a darab iránt, mely legalább annyira tiszta szándékú és nemes, mint a mű alapgondolata. Szavai az életéről és a halál közeli élményéről megrendítő volt és egyben választ adott A varázshegyről gondoltakra is: életben maradni a feladat. Az életért küzdeni kell és a jólétre való törekvésünk minden mozzanata válaszokat adhat saját utunk kérdéseire. Már ha úgy döntünk, küzdeni akarunk! A világ rengeteget változott ugyan Thomas Mann korához képest, de az egyetlen dolog, ami nem változik, az a történelem folyamatos ismétlődése. Ezért felesleges is lenne a bármelyik korban keresni a válaszokat, mert azok nemcsak akkor, hanem ma is jelen vannak… csak kicsit másképpen. Az eltelt idő azóta rengeteget formálta társadalmunkat és szociálpolitikánkat, de a jóra való törekvés mibenléte semmit sem változott - fejtette ki a rendező.

Ezután Szikora János utalt Bálint Györgyre, a két világháború közti Magyarország jelentős publicisztájára, még pedig híres írásának címére, A toronyőr visszapillant-ra. Bálint György azokat hívja toronyőröknek, Goethe Faustját idézve, akik erkölcsi bástyájukban Európa aktuális eszményi értékeinek csendes őrzői. A XX. század irodalmának ilyen toronyőrének érzi Szikora nemcsak Thomas Mannt, hanem Marcel Proust-ot is. Mindketten hasonló kíváncsisággal néztek szembe koruk témáival, értékrendjével és erkölcsi normáival az I. világháború kirobbanása előtti békeidőben, a nagy vihar előtti csendben, Európa rossz helyzetére reflektálva. Mindkettejük életigenlése, küzdeni vágyása és az idő fogalmának fejtegetése által megszületett műveik példaértékűek és egészen különlegesek.

A legtöbbször visszatérő gondolati síkok, olvasott témájuk az élet és az idő kapcsolata. Az idő fogalmának lehető legpontosabb magyarázata, mely elmúlhat, eltűnhet, de vissza is térhet és érzékelhető, lekövethetővé válhat. Ezt fogalmazta meg Henri Bergson filozófia elmélete is, aki nagy hatással volt Thomas Mannra. (Bergson elmélete szerint kétféle időt különböztetünk meg. Az objektív, külsőleg mérhető, érzékelhető időt és a fejben lejátszódó folyamatok időbeni lefolyását jelző szubjektív időt. Ennek az elméletnek összefolyatása Thomas Mann életbeli filozófiájával, A varázshegyben nagyon jelentős vegyületté válik.)

Thomas Mann regényének témája a saját tapasztalatából született. Feleségénél (Katharina Pringsheimet) az orvosok 1912-ben tuberkulózist állapítottak meg, és ezért Davos városában hosszú szanatóriumi kúrára ítélték. Thomas Mannra annyira nagy hatást gyakorolt a szanatórium légköre, hogy úgy döntött, felesége elmondása alapján az ott lakó betegekről, ápolókról, orvosokról lejegyzi gondolatait. Így kezdett el dolgozni regényén 1913-ban, de két évvel később félbehagyta. Végül 1924-ben fejezi be A varázshegyet.

Szikora János első kérdése: mi a varázshegy?

Egyrészt létezik a varázshegy, mint földrajzi hely, másrészt létezik, mint szimbólum: a varázshegy az illúzió. Csapda, amibe ha az ember belezuhan, elveszíti abbéli képességét, hogy rálásson az életre. De a halál csapdája is egyben, éppen ezért van rengeteg ellentéttel teletűzdelve a mű apróbbnál apróbb mozzanata. A rendező szerint nem számít, hogy az eredetileg több mint 1000 oldalas regényből 73 oldalas példány készült. Mert minden jelentős fordulat szerepel benne, ami színpadra vihető. A színpadi adaptációt készítő Vera Sturm és Hermenn Beil neves dramaturgoknak köszönhetően, nem csak a dialógusokban és monológokban található meg a mű mondanivalója, hanem a néma térben való jelenlétekben és tevékenységekben is. Vagyis… a kettő egészséges keverékében.

A mű igazsága nem magában az időben vagy az élet kérdéseiben keresendő. Az élet szentség, megoldandó feladat. A válasz ott rejlik minden emberben. Az élethez való viszony, az akadályok és a kihívások megoldásának kivitelezésében! Az élet megfejtése minden ember számára magányos feladat. Az, hogy ki hogyan teszi ezt szellemi emberként, hogyan éri el, vagy hogyan adja fel vagy taszítja el magától az életet. A megvilágosodás bármikor jöhet, bárkinél, bármely korban. Az embert nem a kinézete vagy a mondatai, eszméi teszik azzá ami. A tettei bizonyítják, ki is ő. Ez teszi aktuálissá a művet is. A mai kor átka, hogy az önzősség és a kapzsiság mindent elvett az embertől. A történelem ismétlődésének tényén kívül egyetlen dolog maradt, ami örökké szent és sérthetetlen, amit senki nem vehet el tőlünk: az „a gondolat szabadsága”.

Szikora János ezekkel a gondolatokkal zárta rendezői expozéját, és ennek jegyében nyitották ki a színészek a példányunkat, és kezdték olvasni a művet.

Szerző: SIRKÓ ESZTER