Robert Woodruff megbontja a „néző” fogalmát, a Születésnap című előadáson nem megfigyelői szerepbe ülteti közönségét, hanem annak részesévé teszi, provokálja őt. A rendező nem enged passzivitásba süllyedni, nincs lehetőségünk kivonni magunkat a történésekből, reflektálnunk kell. Az előadás a saját életünkbe merészkedik, beférkőzik a bőrünk alá, és az idegvégződéseinket zsenírozza - írja Lőrincz Ágnes.
Fotók: Biró István
Thomas Vinterberg Festen című dogma-filmje az alapja Robert Woodruff amerikai rendező alkotásának, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színházban október 11-én ünnepelhette bemutatóját. December 8-án sem pihent az agya a kolozsvári közönségnek, hiszen a történet egy súlyos bakanccsal rúg oldalba, amelynek acélbetéte az ember húsába váj. Az első reakciónk talán az, hogy le szeretnénk rázni magunkról a fájdalmat, de ezt az előadás megakadályozza. Olyan eseményszál hull az ölünkbe, amely az előadás közönségét összeköti a színészekkel, akik tálalják a vacsora szentségét. Helge (Bogdán Zsolt) ötvenedik születésnapjára gyűltünk össze, amelynek ünnepi hangulatát Christian, az idősebb fiú (Szűcs Ervin) rombolja szét. A négy gyerekes család békességét bűncselekmény pecsételi meg, amelynek egyik áldozata Linda, Helge és Else (Kató Emőke) egyik lánya. Felnőtté válni egy olyan családban, ahol a biztonság szót valami egyéb váltja fel, nem egy kiegyensúlyozott személy fejlődésének a folyamata. Lelki vagy fizikai erőszak áldozatának lenni kettős tehert jelent, ha beszélni sem tudunk róla, ha nincs egy olyan támasz, amely segíthet a kitörésre, a megosztásra. Ha egyik szülő passzivitásba merül, az elkövető bűntársává válik, amely súlyosabb tett, hiszen az erőszakoló betegsége társát nem mentheti fel semmi alól. Else karaktere a passzív szülőt ábrázolja, aki nem akar tudomást venni a történtekről, nem érzi bűnösnek magát, ő egy olyan anya, aki odafigyel a család imázsára, a belső események senkire sem tartoznak. Az ünneplő család hangulatát nem szabad elrontani, Christian kitörését nem kell komolyan vennünk – sugallja az anya viselkedése. Azonban akkora súlya van az idősebb fiú vallomásának, amely már a hallgatóság vállára telepedett és szorításának nagy ereje van.
Szűcs Ervin, Viola Gábor, Váta Loránd
Linda levele az apa bűncselekményének bizonyítéka, felkavaró jelenet ennek felolvasása, Helene (Kézdi Imola) fájdalma, ráismerése a csontokig hatol, az apjáról megtudni, hogy két testvérének lelki egészségét tette tönkre, emészthetetlen információ.
Christian őrjöng, hiszen nem csak saját, hanem lánytestvére fájdalmát is magában hordozza, Szűcs Ervin sokszor eltorzult arca hiteles ábrázolása karaktere fájdalmának, tekintetének üvegessége támaszt nyújt szenvedésének megmutatására. Christian szemben ül apjával, az asztal két végletében foglalnak helyet, a feszültség tehát átfogja az egész teret, a közönséget fizikailag is beburkolja a történet, nem tudjuk idegenként, kívülállóként elhagyni az asztalt.
Helge karakterével nem tudunk azonosulni, Bogdán Zsolt előtt olyan feladat állt, amellyel sok színész nem tudna megbírkozni, a tapsrendből való hiánya finom utalása volt az embertpróbáló alakításnak, az ő ünneplésének kifordítása ez.
Bogdán Zsolt, Kató Emőke
A rendező szépen alakítja kelet-európai világunkhoz a dán filmrendező alkotását, Helen filmbeli társa egy fekete fickó, aki az előadásban zsidóként jelenik meg. Tehát a rendezők nem elégszenek meg azzal a fájdalommal, amelyet egy zsákban a hátunkra kötnek, hanem olyan konfliktust építenek a történetbe, amely a társadalmat nyilvánosan érinti. A gyermekbántalmazást egy egész társadalomra vetítik ki, sőt a két mű együtt az egész világra vonatkozik. Az erőszak mindenhol jelen van, amely beteg társadalmat szül, ennek gyógyításához pedig az egészségügy kis cipőben jár.
Az előadás a legintimebb környezetbe hatol be, az esemény a színház épületén kívül kezdődik, a színészek a történetet az utcáról hozzák. A térbe való bevezetés egyfajta felkészítés arra a szörnyűségre, amellyel szembe kell néznünk, mindenkinek külön-külön. A színészek felszólítják az asztalnál ülőket, hogy emeljék poharukat az ünnepeltre, csakhogy ehhez kőnek kellene lenni.
Lőrincz Ágnes
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.