Az Új Színház-ügy miatt nem gyújthat gyertyát Tarlós

"Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija körlevélben magyarázta meg, hogy a dilemmák ellenére miért hívták meg Tarlós Istvánt hanukai gyertyagyújtásra. Mi inkább az alábbi levelet küldtük volna el a főpolgármesternek" - írja levelében a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület.

A Szombat folyóirat szerkesztőségi cikke

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Kérem, értse meg, a jelen helyzetben, bármennyire szeretné is, nem tehetjük meg, hogy meghívjuk hanukai gyertyagyújtásunkra, akkor sem, ha tartunk tőle, hogy ez jó viszonyunkat és támogatásunkat veszélyezteti. Bár a belföldi és a külföldi tiltakozások hatására Ön jelezte, hogy nem kívánja Csurka Istvánt vezető pozícióban látni az Új Színházban, döntése megkésett, felemás. Üdvözöljük, hogy az ország egyik legismertebb antiszemitája nem kap megerősítést a főváros vezetésétől, de úgy érezzük, hogy e kínos két hónap után nem venné ki jól magát, ha Ön részt venne gyertyagyújtásunkon a zsidó szabadság ünnepén, melyet a zsidók ellenségén aratott ókori győzelem, és a megtisztított Szentély felavatásának emlékére tartunk. Emlékeztetnénk Főpolgármester Urat arra, hogy néhány hónappal ezelőtt, egyetlen – mégoly helytelen és gyűlölködő – cikke miatt, a Fővárosi Közgyűlés megfosztott egy 79 éves írót fővárosi díszpolgári címétől.

Főpolgármester Úr ezzel nagyjából egy időben nevezte ki az Új Színház élére a szélsőjobboldali radikális nézeteiről hírhedt, és ilyen irányultságú rendezvényeken való gyakori részvételéről ismert színészt és a két évtizede rendszeresen a zsidóság és Izrael állama ellen valótlan rágalmakkal uszító antiszemita írót, akinek hatására bizonyára sokan váltak maguk is zsidógyűlölővé.

Távol álljon tőlünk, hogy mentegessük bármely rasszista megnyilvánulás képviselőjét, de szeretnénk, ha Magyarországon jogegyenlőség uralkodna, és az állampolgárokat, valamint tetteiket, a köz szolgái egy mércével mérnék. Miközben Ön a díszpolgári cím visszavonásával kifejezte, hogy nem tűri a szélsőséges beszédet, egy szélsőséges nézeteket képviselő személyt nevezett ki fontos kulturális posztra, aki egy nála még szélsőségesebb személyt jelölt meg színháza "szellemi egybentartó"-jának, s Ön ennek tudatában nevezte ki őt fontos posztjára. Noha természetesen nem tisztünk a véleménynyilvánítás színházi kérdésekben, e döntések szelleme nem a kultúráról, nem aszínházról, és messzemenően nem a jogegyenlőségről és a modern európai demokráciák szelleméről, hanem valami egészen másról szól.

Tisztelt Főpolgármester Úr! Kérem, a fentieket mérlegelve értse meg, hogy idén nem hívjuk meg nyilvános hanukai gyertyagyújtásunkra. Bízunk benne, hogy megérti szempontjainkat, s a jövőben döntései során figyelemmel lesz nem csupán a szakmai érvekre, hanem a jogegyenlőségre, a modern Európa zsidó-keresztény gyökerekből táplálkozó szellemére és az egyes társadalmi csoportok érzékenységére is. Ha így lesz, ismét örömmel látjuk majd
Kiadó: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület

süti beállítások módosítása