Forradalmi receptek Karinthy módra

 

A Színház.hu a karácsony közeledtével új sorozatot indított, melyben színházközeli emberek gasztro-titkait mutatja be. Beszámoltunk már több színésznő receptjéről, ezennel pedig Karinthy Frigyes konyhatitkait osztjuk meg az olvasókkal. A következő receptek 1934-ben jelentek meg a Színházi Élet című lapban.

Forradalmi szakácskönyvem

Nekem nem újság, amivel most tele vannak az európai, sőt amerikai lapok - nekem Marinetti úr, kitűnő barátom, öreg cimborám a futurizmusban, a kipróbált régi forradalmár tavaly személyesen adta elő, Füreden, a maga széles gesztusával az ő forradalmi futurista szakácskönyvét, aminek eredeti célja volt kiemelni Olaszországot a rizottó és spagetti évezredes béklyóiból, lefejteni bénult tagjairól a rátekerődzött makaróni-kígyót. A nyálam futott össze, ahogy festői színekkel, szagokkal és ízekkel ecsetelte (hogy futurisztikusan fejezzem ki magam) a "zöld sikoly" című előételt, ami lényegében egy spenótkompozíció, csokoládés meggyel tűzdelve, retekreszelékkel beszórva és kölnivízben felfőzve. Most aztán mindenütt foglalkoznak vele, lefotografálják Marinettit, kuktasapkával a fején, csodálatos ételei közt.

Szerintem ez a konzervatív beállítás, kuktasapka és főzőkanál, még mindig távol esnek a futurizmus célkitűzéseitől. Alább következő szerény receptjeimet nem szabad, hogy a konyhák közönséges illata szennyezze be: laboratóriumban állíthatók csak elő, tudományos szakemberek jelenlétében. Összeállításuknál tekintettel voltam a különleges helyi viszonyokra, és mikor most közrebocsátom őket, nem mulaszthatom el, hogy ösztönző barátaimnak, a gyomorspecialista orvosoknak, akik művem megírására unszoltak, ehelyütt köszönetet ne mondjak.

 

karinthyfrigyes

 

1. Színházi fogas báránybégetéssel

Végy egy szépen fejlett, üres színházi fogast, akármelyik ruhatárból, lehetőleg olyat, amelyik nincs becsukva, tisztítsd meg, vedd le róla a bundát, tedd külön. A fogast aprítsd fel egész estét betöltő darabokra, keverd el lassú tűzön, ugyanannyi jól fogalmazott, de még ki nem fizetett ruhatárbérlettel, sajátjából - most a szilszkinnek bemondott bundát pásztortilinkó hangjai mellett lassan főzd és puhítsd, kellő puhítás mellett eszébe jut eredeti származása, és halkan bégetni kezd. Ebben a pillanatban tálald, paprikás pörköltséggel, az ügyvéd számára, aki a szándékosan ottfelejtett bunda miatt perli a ruhatárt.

 

2. Barátnőfüle, belevalóval (Nők részére)

Végy két barátnőt, lehetőleg egyforma korút, vagyis egy húszéveset és egy negyvenéveset, vágd le a fülüket, rizsporban habarva tedd tepsibe, próbáld őket pirítani, néhány sikamlós viccel, közelhajolj, és ha nem pirulnak, hozzáláthatsz a töltelék elkészítéséhez. Az egyiket töltsd meg apróra vágott pletykával a másik barátnőt illetően, hengergesd meg, sustorgasd a fül mögül vett hájjal, a végén tégy hozzá egy bizonyos értesülést, a húszéves számára, hogy a másik ötvenéves, a negyvenéves számára, hogy a másik harmincöt éves, húzd bele, tömd el, a füleket ragaszd vissza eredeti helyükre, esetleg megfordítva, úgy még ízletesebb. Harapdálás előtt pár csepp ízlés szerinti parfüm.

 

3. Húsos fazék, képviselő módra

A fazekat kend ki a pártvezér fejéről vett vajjal, készíts néhány miniszteri tüdős táskát, lehetőleg nagy tüdejű mamelukból, vesd hozzá az ellenzéki vezér tenyerét, kend meg jó erősen, míg csúszóssá lesz, végy két kezet, mosd meg őket erősen, lehetőleg egyikkel a másikat, öntsd le generálszósszal, töltsd ki, lassú tűzön tarts melegen két vasat, gyújts mellette cigarettára, kis erősítő leveskédet főzd meg rajta, tedd az egészet hidegre, várd meg a kormány lemondását, akkor hirtelen tálald fel az új kormánynak, mintha csak őrájuk vártál volna, mert a régivel nem voltál megelégedve.

 

4. Lincher-szelet, spárgával

(Amerikai specialitás)

Két jól fejlett négert pucolj meg, tölts beléjük fél liter whyskit, keverd össze, főzd fehér húsú gangszternővel, mikor megpuhult, hirtelen kapd el a tűzről, tegyél hozzá halat és vadat és négy börtönfalat, hadd ott állni darabig, nyisd ki, engedd be a csőcseléket, hirtelen sült igazságszolgáltatással, a nyakra sóban főtt spárga, tedd így füstre, tálald föl az "Emberi jogok ligájá"-nak, és a végén süsd meg az elégtételt, amit onnan kaptál.

 

5. Néma harag, nyúlkeverékkel

Hámozz meg két liter friss déli szelet, kösd be a gazdasági helyzet javulására vonatkozó ígéretekkel töltött teli szájba, húzzál végig rajta egy mézes madzagot, öntsd le szósszal, válogass ki és moss meg néhány színinövendéket, keverj hozzá idősebb kecske lapockájából készült kocsonyát, sőt várd meg, míg a kecske hozzányúl a színinövendékhez, gyorsan vágd le a "hozzá"-t, a megmaradt nyulat aprózd fel, vágd meg a főnöködet, és edd meg, amit főztél.

 

6. Ezta-tészta, à la nemesfém

Végy embert, aki elhiszi, hogy a lírai költőknek remekül megy, süsd a hagymázos képzelődését (lehet vöröshagymáz vagy foghagymáz), a hagyma levét keverd el sűrűn fogkrémmel, hűtsd le, szórd be karácsonyfadísszel, tedd félre olyan helyre, ahol magad se találod meg többé. Az előbbi receptből rántsd ki a kecskét, tegyél mellé káposztát, lakasd jól a kecskét valami mással, a megmaradt káposztát főzd fel, néhány új hasonlatot keverj hozzá, spékeld meg, és tálald fel a szerkesztőnek, mint valami újat.

 

7. Főzelék, feltéttel

Végy tetszés szerinti főzeléket, tetszés szerinti mennyiségben, kérdezd meg a vendéget, hogy feltéttel akarja-e - ha azt feleli: "feltétlenül", tégy rá feltétet, mert feltétlenül feltéttel akarja. Hozzá sört ajánlasz, ha megkérdezed, hogy barna legyen-e, és ő azt feleli, "világos", nyugodtan barnát hozol, mert úgy értette, hogy "világos, hogy barnát akarok". Ezt a viccet savanyítsd be, tedd el jövő évre, jól bedugaszolva, próbáld feltálalni jövőre mint újdonságot, és a nyaklevest, amit kapsz érte, hidegen, csészében szolgáld fel.

 

8. Futurista szakácskönyv fedéllel

Végy el gazdag lányt feleségül, add oda neki a futurista szakácskönyvet, hogy főzzön belőle valamit - ha aztán betálalta, vágd a fejéhez az egészet, azzal a megjegyzéssel, hogy miért nem a lapokból csinálta, miért a fedeléből, nem lehet megenni, olyan kemény - mire ő fejedhez vágja a szakácskönyvet, jelen pótirattal együtt. Végy jó ügyvédet, válj el tőle, menj el egy jó budai vendéglőbe, és az egész dolog el van intézve.

 

Színházi Élet, 1934. I. sz.

süti beállítások módosítása