Deli Erika több mint 50 éve lett a színház és a cipők szerelmese. A leghíresebb művészekkel dolgozott együtt színházicipészként, és nézőként is azt nézi, milyen lábbelikben lépnek színpadra a színészek.
A Magyar Színház háta mögött bújik meg az aprócska cipészműhely. Már csak ketten dolgoznak itt, Deli Erika és jobbkeze, Gábor. Ő az aljamunkás, de ne gondoljanak semmi rosszra, ez cipészkörökben azt jelenti, hogy ő csinálja a lábbeli alját, míg Erika a felsőrészt. Ők felelnek azért, milyen cipőkben lépnek a színészek a világot jelentő deszkákra.
Erika kislányként fodrásznak készült, ám cipész édesapja eldöntötte; ő bizony cipőfelsőrész- készítőnek adja a lányát. Gondolta, milyen remek lesz majd egy családi vállalkozás. Az élet azonban másképp hozta, Erika egy szövetkezetbe került.
"19 éves voltam, amikor az édesapám összefutott egy régi kollégájával, aki az Operaházban dolgozott, és említette, keresnek cipészt a műhelybe - kezdi, és máris ötven évet repülünk vissza az időben. - Egy csoda volt oda bekerülni. Hat hét szabadság, különleges lábbelik, maga volt a paradicsom. Ráadásul a zseniális jelmeztervező, Márk Tivadar mellett dolgozhattam." Erika gyönyörű korhű cipőket, díszes csodákat készíthetett. Előfordult, hogy egy pár cipőre 520 gyöngyöt varrt fel a Borisz Godunov című előadásra.(...)
"Márk Tivadar mindig hálás volt a munkánkért. Amikor megkapta a Kossuth-díjat, összehívta az egész műhelyt, és földig hajolt. Így fejezte ki, hogy részünk van az elismerésben." Persze nem volt minden móka és kacagás. Előfordult, hogy a cipészeknek menekülniük kellett a feldühödött művész elől. "Delly Rózsi óriási sztár volt az Operában, hozzá házhoz mentünk, ott próbálta a cipőt. Csak hát a művésznőnek 41-es lába volt, és ezt nehezen viselte. Amikor a műhelyvezető letette elé a lábbelit, ordítani kezdett: ))Mit képzel, egy dívának ekkora cipőt! Nekem 37-es lábam van!(( - kiáltozta, és utánunk hajigálta a cipőket. Nem győztünk futni előle!"
A cipészműhelyben minden művész saját sámfával rendelkezik, sőt, vannak, akik a civil cipőiket is Erikától kérik. De olyan is akadt, aki kérés nélkül kapott. "A Lear király első beöltözésén Bessenyei Ferenc elfelejtette felvenni a csizmát, így királyi öltözetben és tornacipőben fotózták le a plakátra. Azonnal rohantam az igazgatóhoz, aki leszedette a plakátot, és megkért, készítsek egy civil cipőt Bessenyei méretére. Az évadzárón aztán kapott egy óriási dobozt; volt benne cipőkrém, kefe, rongy, aztán egyszer csak megtalálta a cipőt. A zengő hangján kiabált nekem: ))Te bestia, csináltál nekem egy cipőt?(("
Erika nézőként sem tud kibújni a bőréből. Ha más színház előadására megy, akkor is a cipőket lesi. "A barátnőm mindig kérdezi, hogy szerintem a színésznek hányas lába van? Én pedig azonnal mondom, mekkorára tippelem. Viszont a cipők tisztaságára is nagyon odafigyelek. Mindig megjegyzem, hogy ennek a művésznek bizony szebben is kitakaríthatták volna a cipőjét!"
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.