Stohl börtönében léptek fel kollégái

Vidám, zenés kuplékkal, kabaréjelenetekkel és versekkel szórakoztatták a Budapesti Fegyház és Börtön 200 elítéltjét legnevesebb színészeink: Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Szarvas József, Hollósi Frigyes és még 11 kollégájuk a Nemzeti Színházból csütörtökön délután. Lapszemle.

Főként azért ajánlkoztak a rács mögötti fellépésre a Nemzeti Színház művészei, mert látni akarták fogva tartott kollégájukat, Stohl Andrást, aki a műsor utáni közönségtalálkozón is csak visszafogottan viselkedhetett. Nem beszélgethettek, csomagot, ajándékot nem adhattak át, nem érintkezhettek az EU2998-as számú fogva tartottal, így hiába akarta, nem ölelhette át a színészt Molnár Piroska és Bodrogi Gyula sem - írja a blikk.hu.

szarvajozsefSzarvas József a börtönben

A Nemzeti Színház büféjében van egy mérőszalag, amelyből Buci szabadulásáig naponta lenyisszantanak egy centit, így számolva a napokat kollégájuk szabadulásáig. Sokan azonban személyesen is találkozni akartak Stohllal, a szeretet ünnepén. – A centimétervágást kedves dolognak, a szeretetünk kifejezésének tartom. Visszavárjuk Bandit, ha letöltötte a rá kiszabott büntetést. Nemcsak szakmailag, de emberileg is hiányzik – mondta a Blikknek Bodrogi Gyula, aki a csütörtöki, titokban tartott börtönelőadás konferansziéja volt.

– Nem tudtunk beszélni Andrással, el voltunk szeparálva. Az előadás azonban jól sikerült, mindenki igyekezett a legjobbat nyújtani – közölte a Hollósi Frigyes.

süti beállítások módosítása