A Katona József Színházban már javában zajlanak Gorkij színművének, a Kispolgárnak a próbái. A darabot Zsámbéki Gábor rendezi. Cikkünkben próbanaplót és ajánlót is olvashatnak.
A darabról
Ha Maxim Gorkij (1868-1936) még az 1905-ös forradalom előtt halt volna meg – mint Csehov –, és ha műveiben nem utal a forradalom várható következményeire, akkor úgy tekintenénk rá, mint a klasszikus orosz irodalom nagy lezárójára. Azáltal azonban, hogy egy másik történelmi korszak írójává is vált, a modern orosz irodalom története is vele kezdődik.
Amikor 1901-ben, a moszkvai Művész Színházban Nyemirovics-Dancsenko felolvasta társulatának a művet, azonnal viták támadtak Nyil figurájával kapcsolatban, akinek szövege a színészek szerint sok túl tendenciózus monológot tartalmazott – igaz, hogy ezek jelentős része később kikerült a szövegkönyvből a cenzúra – és Sztanyiszlavszkij – beavatkozását követően.
A viták ellenére a darab az ősbemutató óta az egyik legtöbbet játszott színdarab – minden bizonnyal annak köszönhetően, hogy a darabban ábrázolt család, a szülők, gyerekeik, és az ő ismerőseik élete ideológiai nézeteiktől függetlenül olyan alapvető és emberi kérdéseket vet fel, amelyek messze túlélték Nyil monológjainak problematikáját…
Noha Gorkij még egyértelműen hősnek tekinti az előző generáció és a fennálló rend ellen lázadó Nyilt, a figura igazsága az idők során a világ sok más jelenségével egyetemben viszonylagossá vált. A generációk közötti vita parttalanabbá vált, mint valaha. És a harcnak már nincsenek igazságai, jó és rossz, haladó és maradi oldalai.
„… miért alakult ki ez a számomra szakadéknak tűnő különbség a két korosztály, generáció közt, ami állandóan veszekedéseket, nézeteltéréseket szül? A fiataloknak már teljesen más értékrendjük van, teljesen más érdekli őket, más a fontos nekik.” (részlet a Gyakorikérdések.hu egyik hozzászólásából)
A szülők ma éppen olyan elveszett és tanácstalan generáció tagjai, mint utódaik. Még igyekeznek összefabrikált értékrendjüket ráerőltetni gyerekeikre, de ebben sem hit, sem meggyőződés nincs – és legfeljebb annyit értek el, hogy elveszítették gyerekeik tiszteletét és szeretetét, éppolyan magányos, kétségbeesett lényekké váltak, mint az utat kereső fiatalok. Az elmúlt 110 év alatt feltehetően ez a legnagyobb végbement változás Gorkij darabjának lehetséges értelmezésében.
2011. Egy televíziós műsorban megszólaltatott fiatal londoni fosztogató büszkén meséli, hogy telefonon beszélt egy családtagjával, aki le akarta beszélni az éjjeli akciózásról, mire ő egyszerűen lerakta a telefont. - Ezek szerint neki legalább van valamije, amit korábban működő családnak hívtunk. (Seres László, hirszerzo.hu)
Próbanapló
Kellemes, családias hangulatban és pontosan kezdődik a próba: 11 óra 0 perckor Zsámbéki Gábor, a darab rendezője a színpadon ülve beszélni kezd. Rövid színháztörténeti áttekintést kapunk a rendszerváltás előtti Kispolgárok-rendezésekről, idealisztikus és kevésbé idealisztikus Nyil-ábrázolásokról.
Gorkij első darabjának jól megírt karaktereiről beszél, és nem utolsó sorban saját elképzeléseiről. Nyil a mű központi figurája: a fiatal, a lázadó, aki szembe megy a fennálló renddel - ám érvényessége, eszmeisége egyértelműen megkérdőjeleződni látszik a mai világban. „A figura igazsága az idők során a világ sok más jelenségével egyetemben viszonylagossá vált.” Zsámbéki máshol látja az alapkonfliktust: a mű „kispolgárainak” sokféle igazságában. Elgondolkodunk: kinek lehet igaza, ha mindenkinek van egy – azonos érvényű, a többiekét kioltó – igazsága?
A rendező hamar átengedi a színpadot a színészeknek, kezdetét veszi a munka: nem egy készre csiszolt jelenetet kapunk, hanem a hideg szöveg színpadra faragását. A gördülékenység még hiányzik, érződik, a nyersanyaggal még van dolguk az alkotóknak. Ki is küldenek 10 percre („Felgyújthatjátok a nézőteret!” – hangzik az utasítás), ennyi gondolkodási időt kapunk, hogy eldönthessük: meg akarjuk-e látni a potenciális szobrot, vagy megelégszünk a sziklával is.
Nem elégszünk meg, és jól döntünk. A szünetben a tűz átterjedt a színpadra, de nem varázslat történt, nem 10 perc alatt rakta helyre a jeleneteket a rendező. A szemünk láttára polírozza, polírozzák tovább, hogy végül értelmet, helyet, és lendületükben életet kapjanak a szavak. Paradox módon miközben a színpadi unalom megteremtésén dolgoznak, a próba ritmusa felgyorsul. Mert az unalmat épphogy nem az üresjáratok által teszik láthatóvá, hanem a megszokás, ismétlődés játékával. És ahogy az idő előre haladtával a jelenetek egyre tökéletesednek, lassan-lassan kialakulnak a szemünk láttára, a hangulat is ennek megfelelően alakul mind a színpadon, mind a nézőtéren.
A "szobrot" január 20-án leplezik le.
Kispolgárok
Írta: Makszim Gorkij
Rendező: Zsámbéki Gábor
Szereplők: Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea, Ötvös András, Bán János, Pálmai Anna, Rezes Judit, Máté Gábor, Kovács Lehel, Kiss Eszter, Tóth Anita
Bemutató: 2012. január 20.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.