Fúrás és faragás után - Varázshegy próbanapló 4. rész

Ma díszletállító-próbával indult a délelőttünk az Új Színházban, A varázshegy első rendelkezőpróbája előtt. Ez azt jelenti, hogy áll négy-öt díszítő a színpadon a színpadmesterrel és a rendezővel, és centiméterre pontosan beállítják a díszletnek a jelzését. Az ajtókeretek szögét, a pontos helyét, amit meg is jelölnek, majd néhány csavarral rögzítik a színpadhoz, hogy a rendelkezőpróbán segítségül szolgáljanak a színészek térben való mozgásához. SIRKÓ ESZTER próbanaplója

Nehéz a rendezőnek már a próbaidőszak elején térben gondolkodnia, mivel a rendező ezekkel a színészekkel, ezzel a szöveggel még nem hallotta és nem is láthatta ezt az adaptációt. Mégis bízik benne, hogy a lehető legjobban igazítja a színészeket. Egy órás egyeztetés, fúrás és faragás után, a hívó megszólal, és megkezdődik a rendelkezőpróba.

Az első három rendelkezőpróba több szempontból is pozitív és felszabadult esemény. Még csak szokjuk egymást. Sok színész sok helyen folyamatosan színen van ebben a stilizáltan beállított térben. Betegeket játszanak. Valaki még fogja a példányt, mások igyekeznek fejből mondani. A hangulat vidám és családias. Mindenki gondolkodik az apróbb gesztusokon, mimikán, szemkontaktusokat teremt, egyszerűen aktívan jelen vannak a térben.

Az első résszel kezdtünk, amikor Hans Castorp elindul meglátogatni az unokatestvérét. Először az Új Színház stúdiósai lépnek a színpadra (BARDON IVETT, PÉTER BARBARA, KAKUKK DETTI, GEORGIU HERMINA, VARGA ÁDÁM, CSUJA BENCE). Ők köszöntik Castorp-ot, mikor megérkezik a szanatórium elé. Egy óráig az ő háttérmozgásaikkal foglalkozott a rendező, Szikora János, aki arról is beszélt, hogy a jeleneteket egyfajta összefolyatással akarja ábrázolni két párhuzamos időben.

A színen hét ajtó van. Ziemßen, Castorp, az orosz házaspár (Bardon Ivett és Csuja Bence) végszavakra, bizonyos időközönként, megakasztják mozdulataik folyamatát és mozdulatlanul megállnak a következő végszóig. Majdnem mindig az az alapvető koncepció egy jelenetben, hogy eljussunk A pontból B pontba. Ez azt jelenti, hogy van eleje és van kifutási vége a jelenetnek, amikor elérkezik valahová. A rendező két különböző időzónát mutat be egy téren belül. Míg Hans Castorp unokatestvérével beszélget a szanatóriumról, mindeközben a szanatórium lakói (STÚDIÓSOK) ezzel a folyamatosnak föltűnő, mégis megakasztásokkal előre haladó mozgással annyira felgyorsítják a közben játszódó fontos dialógust Castorp és Ziemßen között, hogy egyáltalán nem vesszük észre, máris a negyedik jelenetnél járunk, Albin úr kirohanásánál az ebédlőben, ahol találkozik a két idősík és immáron reális tempóban folytatódik mindenki részéről a jelenet. Már ezt sikerült az első próbán létrehozni, amit nekem a nézőtérről nézni rendkívül érdekes és izgalmas volt. Már a kezdeti sikerek olyan folyamatokat indítottak el a színpadon, amelyek összehasonlíthatatlanok voltak az olvasópróbához képest. A színészek mozoghatnak, beleélhetik magukat a szövegbe, a legnehezebben emészthető monológok átláthatóak és élvezhetőek.

Mindezeket átélve rengeteget nevetünk, hecceljük egymást, borzasztóan családi és személyes a légkör, ami ilyenkor jelen van. Itt még bármennyit hibázhat az ember. Nincs rajtad a felelősség terhe, ami főpróba-héten szívrohamhoz is vezethet, és ájuláshoz és remegéshez, a premieren pedig akár betegséget is eredményezhet. Ezek a próbák a fesztelen játékról szólnak. Szikora János megemlíti a próbán, melyek azok a fényváltások, amelyekkel a tereket akarja elválasztani. Fényváltással fogja jelezni, hogy helyszínváltozás történt, miközben majdnem ugyanúgy néz ki minden, kivéve, hogy bekerült a képbe egy ágy, egy asztal. Mindez egy pillanat alatt történik, mégis képes majd érzéki csalódást okozni a nézőnek, aki elfogadja, hogy ennyi idő alatt egyik helységből a másikba érkezhetett a színész.

(Milyen érdekes Szikora János részéről ez a játék az idővel: kivágunk egy szeletet az időből ez egy tökéletes szinonimája annak, amit Thomas Mann ábrázolt regényében az időről.)

Elérkezünk Albin úr (GALKÓ BALÁZS) kiborulásáig, A stúdióslányok keményen harcolnak a megtébolyodott Galkó Balázzsal, és végül győznek. (Megjegyezem, egy erős embert lefogni, miközben a teljes őrjöngést kell játszania és minden izmával kiverekednie magát egy szorításból, azért az nem egyszerű. De még szöveget is kell mondani hozzá, ordítva persze, mert sikoltoznak körülötte az emberek, és káosz lesz a színpadon.)

Persze, nem állítom, hogy nem többszöri nekifutásra, de sikerült végigvinni a jelenetet. Aprólékos odafigyelést igénylő munka ez. De az elején még mindent szabad. A színészek most szokják a teret miközben a szöveggel játsszanak.

Madame Chauchat első ajtócsapdosása ajtó nélkül nevetségesen most még, de Nemes Wanda tökéletes eleganciával vonult végig a színpadon, valódi ajtócsapódás nélkül is. Találkozunk dr. Krokowskival is. Ma még az ő beszélgetésüket emele ki Szikora János a próbán.

Mire észbe kapunk, az ügyelő, ROVÓ RÉZI szólal meg: 14:05... a próbának vége.

Sirkó Eszter