Meghalt a világ legidősebb színésze

Szenteste érkezett a gyászhír, hogy Dél-Németországban örökre lehunyta a szemét Johannes Heesters. A 108 esztendős művész kilenc évtizedes színházi és filmes karrierrel büszkélkedhetett.

"Apart from my career - and the fact that, through no fault of my own, Adolf Hitler was one of the fans of my art - what have I done?" (Johannes Heesters)

hesters

December elején kórházban ápolták általános gyengeséggel az NSZK-ban élő idős hírességet, majd hazaengedték. Ám karácsony küszöbén ismét visszatért a sztár. Heesterst, 46 évvel ifjabb felesége szinte percekre sem hagyta magára.

A színészről

Egy kereskedő fiaként született Hollandiában. Tizenhat évesen döntött úgy, hogy színész lesz, ezt követően színészi és énekesi képzést végzett el. Színpadi debütálása 1921-ben volt, 1924-ben szerepelt először filmben, a Cirque Hollandais című némafilmben. 1936-ban Németországba költözött és a berlini közönségtől megkapta a Jopie becenevet. Ekkoriban a főszereplésével játszott színdarabokat többször látta maga Adolf Hitler is. A háború után Bécsben, Münchenben és Berlinben voltak rendszeres fellépései, a hatvanas és hetvenes években számos televíziós műsorban és tévéfilmben szerepelt. 1978-ban megírta emlékiratait Es kommt auf die Sekunde an [A megfelelő másodperc számít] címmel.

johannes_heesters

A háború után 1964-ben próbált meg visszatérni a színpadra Hollandiában, a náciellenes kapitány szerepében, a Muzsika hangjában, de kifütyülték.

Heesters ennek kapcsán azt írta: "Mit csináltam rosszul? Persze, játszottam filmekben a Harmadik Birodalomban, ami számtalan ember figyelmét elvonta Németországon belül és kívül a mindennapi élet gondjairól. Persze, szerettem volna karriert csinálni, és jól emlékszem abban az időben, mennyi Holland büszke volt a pályára amit bejártam a szomszéd országban. De eltekintve a karrieremtől - és attól a ténytől, hogy saját hibámon kívül Adolf Hitler volt az egyik rajongóm -, mit tettem?"

A kritikusok állítása szerint a színész fellépett egy koncentrációs tábor személyzete előtt Dachauban, 1941-ben. Heesters elismerte, hogy a hatóságok nyomására ellátogatott oda, de tagadta, hogy fellépett volna, a Dachau túlélők vallomásaival szemben. Megpróbált beperelni egy történészt is az ügy miatt, de vesztett. Nagyjából ugyanebben az időben volt látható egy holland televíziós showban, amelyben úgy fogalmazott, hogy Hitler "jó srác".

2007 óta szembetegségei miatt fokozatosan vesztette el látását, 2009-ben teljesen megvakult. Ennek ellenére, kisebb szerepeket rendszeresen vállalt, ám sok időt már nem volt képes színpadon tölteni egészségi állapota miatt.

2008-ban több mint negyvenévnyi távollét után először lépett fel ismét hazájában, mégpedig szülővárosában, a hollandiai Amersfoortban.

Először 1930-ban nősült, ám felesége 1985-ben elhunyt. Második feleségét 1992-ben vette el. Első feleségétől két lánya született.

 

És egy régi filmhíradó részlet, amelyben szerepel (Köszönjüók Kitzinger Dávidnak:):

 

Forrás: news.sky.com, Nava

süti beállítások módosítása