Szilveszteri „utóhatás" Bécsben - Az Újévi Koncertről

Január 1-én ritkán jut eszünkbe kipattanni az ágyból reggel 9 körül, pedig a bécsi elit tagjai nem lustálkodnak, délelőtt 11-kor teljes harci díszben, elegánsan, frissen fodrászolt frizurával és sminkkel, pezsgőt kortyolgatva várakoznak a Musikverein előtt.

Szilveszteri „utóhatás", a Bécsi Újévi Koncert (Neujahrskonzert)

A Bécsi Újévi Koncert több mint hat évtizede a legfontosabb társadalmi esemény, jegyet kapni szinte lehetetlen, januárban csupán pár hetünk marad arra, hogy gyors fejszámolás után esetleg mi is belépőt váltsunk arra az előadásra, melyet legalább ötven tévé csatorna közvetít élőben. A 2012-es jegyekre már idén januárban le kellett adni az igényeket, az árak általában 60 és 680 euró között mozognak. Azért valljuk be, az sem rossz, ha egy forró teát szorongatva lehuppanunk a fotelbe és onnan nézzük és hallgatjuk végig a Bécsi Filharmonikusok fantasztikus fellépését. Furcsa, hogy így is több millió emberrel együtt ünnepelünk, akik valószínűleg hasonló pózban figyelik az újévi eseményeket.

Musikverein1

Történet

Clemens Krauss 1941-ben kétségek között vezényelte az első Újévi koncertet, mert úgy gondolta, hogy a szilveszteri utóhatás erősen csökkentheti az érdeklődést. Javaslata – mely szerint tegyék át a programot szilveszter éjszkájára – zárt fülekre talált, és talán ő lepődött meg legjobban, hogy az újévi korán kelés egyáltalán nem kivitelezhetetlen, főleg akkor nem, ha az úri közönség egy évet vár a nagy eseményre. Krauss 1954-ig, haláláig dirigálta a koncerteket, mely évről évre egyre több bécsi és külföldi érdeklődőt vonzott. Van, akinél sznobság, van, akinél rajongás, van, akinél az újdonság varázsa, van, akinél megszokás, van, akinél a nagybetűs álom, hogy egyszer részese lehessen a varázslatos délelőttnek. A kijózanodás, a napfelkelte utáni órák léleknek és testnek egyaránt fárasztóak, de nem akkor, ha a Musikverein Aranytermébe igyekszünk a legszebb toalettünkben.

Az aktuális műsorról általában év végéig hallgatnak a szervezők, de a karmestereket hamar megismerhetjük. Krauss után huszonöt alkalommal Willi Boskovsky dirigált, majd hat évig Lorin Maazel vezényelt. 1986-ban azonban változott a koncepció, a Bécsi Filharmonikusok azóta minden évben vendégkarmestereket kérnek fel. Az Újévi Koncerten fellépett már Abbao, Karajan, Mehta, Kleiber, Mariss Jansons és visszatérő művészként háromszor Maazel is. 2001-ben, a hatvanadik születésnapját ünneplő rendezvény meglepetés vendége a régi-zene specialistája, Nikolaus Harnoncour volt, aki hamar bebizonyította, hogy más műfajban is tökéletes művészi produkciót nyújt. Szintén emlékezetes a 2005-ös koncert, akkor a 75. születésnapját ünneplő Maazel dirigált az ázsiai katasztrófa árnyékában. A karmester ugyan részt vett az eseményen, de a szokásos vidámság, és ráadás szám – a Radczky induló - elmaradtak, Maazel pedig megható beszédet mondott a műsor alatt németül és angolul.

A főképp Staruss műveire épülő újévi programon tradíciónak számít a Bécsi Operaház balettkarának fellépése, de a Kirovi Balett is tiszteletét tette már január 1-én, a Musikverein-ban. Az öt évvel ezelőtti, 2006-os gálán pedig a Mozart-év tiszteletére felcsendült a Figaro házassága című opera nyitánya. Erről az előadásról CD felvétel is készült, melyet már január közepén megvásárolhattak az érdeklődők. 2012-ben a koncertet ismét az ORF rögzíti, 70 televízió- és 300 rádióállomás sugározza világszerte.

musikverein2

A Karmester

Az ügyes jegyszerzők a 2012-es koncerten a lett Mariss Jansons dirigálására számíthatnak. A világhírű karmester 2006-ban már dolgozott együtt a Bécsi Filharmonikusokkal, az újévi koncertjéről ezúttal is CD felvétel készül, mely január 7-én meg is jelenik, a DVD és Blu-ray változat pedig január 21-én kerül a boltok polcaira. Jansons 1943-ban született, apja szintén karmester volt, édesanyja pedig híres énekesnő. Gyermekkorában tanult meg hegedülni, életét a zenének szenteli. 1969-től Swarowski, majd Karajan tanítványa volt, két évre rá megnyerte a Herbert von Karajan karmesterversenyt. 1973-tól a Leningrádi Filharmonikusok másodkarmestere, 1979-től az Oslói Filharmonikus Zenekar vezetője. 1985-től a Szentpétervári Filharmonikusokat is vezényli. 1989-ben Edison díjat kapott, és a norvég király is kitüntette az Oslói Filharmonikusokkal végzett munkájáért.

A januári 1-i programról részletesen ITT is olvashatnak, de az biztos, hogy mindenképp jól döntünk, ha év elején az Újévi Koncertet választjuk valamelyik bugyuta tévé műsor helyett. Közben a lencse majszolás is sokkal jobban esik majd.

mariss-jansons

A Bécsi Újévi Koncert karmesterei:

• Clemens Krauss, 1939, 1941–1945, 1948–1954

• Josef Krips, 1946–1947

• Willi Boskovsky, 1955–1979

• Lorin Maazel, 1980–1986, 1994, 1996, 1999, 2005

• Herbert von Karajan, 1987

• Claudio Abbado, 1988, 1991

• Carlos Kleiber, 1989, 1992

• Zubin Mehta, 1990, 1995, 1998, 2007

• Riccardo Muti, 1993, 1997, 2000, 2004

• Nikolaus Harnoncourt, 2001, 2003

• Seiji Ozawa, 2002

• Mariss Jansons, 2006, 2012

• Georges Prêtre, 2008, 2010

• Daniel Barenboim, 2009

• Franz Welser-Möst, 2011

süti beállítások módosítása