Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazagtója karácsony előtt mesélt emberségről, családról, színházról a Kossuth Rádióban. Arról is beszélt, mit lenne érdemes megmenteni, mit tart fontosnak az életében és hogy egy férfi igenis elpirulhat.
A Veszprémi Petőfi Színház igazgatója elsőként kávéházáról beszélt, amelyet egykor Pilinszky néven üzemeltetett a piaristák központi épületében. „Már mások vannak ott. Nehéz a mai világban Pilinszky kávéházat működtetni, amikor azok a terek is nehezen működnek, amelyek kifejezetten kulturális céllal jönnek létre, például a színházak. Egy könyvet megjelentetni pedig ma már művészet és csak passzió” – fogalmazott Oberfrank Pál, aki szerint az ember éveket beleöl abba, hogy bizonyos tudásokat megszerezzen, amelyek nélkül nem lehet élni, de ebben a világban mégis a kacatokat adják el, miközben az embert csillogással próbálják elkápráztatni. „Most mentést kell végrehajtani, próbáljuk átmenteni a magyar kultúrát, a színházi kultúrát” – tette hozzá Oberfrank.
A kérdésre, az is értékmentés céljából történt-e, hogy piarista diáknak iratták be a szülei, azt felelte: „Ez egy adottság volt, de nyilván érdemes nagyobb távlatokban gondolkodni. Ha az ember elfogadja, hogy egy teremtett valaki és hogy van valaki, aki akarta őt, akinek céljai vannak vele, hogy felelőssége van ebben a világban, az egy demokráciában és egy diktatúrában is érvényes. A hitünket ma is igen nagy próbára teszik, de mégis különböző jelek kapunk az élettől, mely érezteti velünk a mi kicsinységünket. Egyre jobban rá is szorulunk arra, hogy igaz kapaszkodót találjunk. Szerencsém van, hogy az én szüleim úgy nőttek fel, hogy a katolikus hitben megmaradtak” – mondta Oberfrank, aki elárulta, hogy anno nem vették fel a Marx Károly Közgazdasági Egyetemre, hiszen a piaristáktól „ez elég nehéz lépés lett volna”. A brüsszeli kiküldetésben lévő, hívő családnak pedig idő előtt haza kellett jönnie. Oberfrank arról is szót ejtett, hogy a francia kultúra, nyelv, sanzon szeretete a külföldi élményekhez kötődik.
Arról is nyilatkozott, hogy szoros dacszövetségben élnek-e három fiútestvérével: „Nagyon erős a kapcsolat köztünk és volt olyan, amikor döntés elé kényszerültünk, egy pillanatra össze kellett fogni. Olyan jó azt érezni, hogy vannak az életben egyértelmű pontok. Ez a testvéri kapcsolat, barátság is, működik. Csak most érzem, mennyire nagy dolog” – fogalmazott Oberfrank Pál, aki elmesélte, arra törekedett a család, hogy „a hónapok összeérjenek”, hogy kitartson a fizetés.
Oberfrank Pál és Kéry Kitti a Büszkeség és balítéletben
„Az édesanyámmal való szoros kötelék kiskorom óta létezik, talán azért is, mert mindketten érzékeny emberek vagyunk. Örülök annak, hogy ez nem kopott meg bennem, úgy érzem enélkül nem is érdemes élni. Nem lehetünk érzéketlenek a világgal szemben és talán a legfontosabb az, hogy az embernek van szíve. Múlt héten is elpirultam, mondtam is a társulat előtt, milyen hülyeség, hogy 47 éves vagyok és még mindig elpirulok. Azt gondolom, a férfiaknak is föl kell vállalniuk, hogy van érzékenységük, lelkük. Nem szabad megkeményedni” – jelentette ki Oberfrank, akit arról is faggattak, ha ennyire érzékeny ember, miért adta a fejét arra, hogy lelki pőreségben mutatkozzon meg nap, mint nap. „Az ember szeretné átadni az érzéseit” – felelt a színész-igazgató, akinek egyértelműen a család a legfontosabb.
„Az embernek muszáj a felesége és a gyerekei körül forogni. Persze a gyerekek most már nagyobbak, tehát másként szorulnak rám, mint korábban. Ezt én is tudomásul veszem, de nem egyszerű” – mondja Oberfrank, aki úgy véli átadta, amit tudott.
Az igazgató arról is beszélt, hogy az ember mindig változhat. „Én például nem gondoltam volna, hogy a kimondott szavaknak ilyen iszonyatos ereje van és ha nem bánok felelősséggel a mondataimmal, akkor másokban nagy sebeket tudok ejteni, amelyek nem maradnak következmények nélkül. Színházigazgatóként is azt gondolom, lehet, hogy nem fog bejönni az, amit szeretnék, de meg kell próbálni a legemberibb hangon és a legnagyobb szeretettel dolgozni, mert a színház nem egy gyár, hanem egy templom. Ebben a világban, amiben élünk, eléggé meztelen a király, sok hazudozásra már nincs lehetőség, sem idő, sem kedv, úgyhogy a legjobb, ha megpróbálunk minél őszintébben, minél vallomásosabban színházat csinálni. Nem pedig azért, hogy másokat beledöngöljünk a földbe, vagy azt mutassuk, milyen rohadt az élet. Mégiscsak arról érdemes beszélni, ami a kínjaink és fájdalmaink ellenére felemel, emberivé tesz, reményt ad” – fejtette ki Oberfrank Pál, aki úgy véli, „véget kell vetni ennek az iszonyatos iszapbirkózásnak”.
Oberfrank Pál a Számkivetettben, forrás: Gyulai Várszínház
„Szerintem az a csodálatos, hogy ebben az elképesztő, apokaliptikussá váló világban mennyi emberség jön különböző pillanatokban, helyzetekben. Olyan emberek, akiktől már nem várnám, hogy szeretetteljesek legyenek, mégis azok tudnak lenni. Sok ember érti, hogy mi történik, érzi a folyamatokat. Azokat csak sajnálni tudom, akik nem bírnak megjavulni, magukhoz térni, lemondani magukról, vagy észrevenni, hogy van még más is rajtuk kívül” – magyarázta Oberfrank, aki szerint „nem olyan egyszerű az embernek úgy vállalnia magát, ahogy a Jóisten megteremtette, de egyszer érdemes lenne „eldobni a napszemüveget, kidobálni a piercingeket, ledobni a tetkókat, összes kellékeinket”.
Az igazgató hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy az ember életében legyen rend, és egy biztos pont, ami lehet a hit, a család, egy feleség. Úgy látja, az elmúlt évtizedek nagy összevisszaságot teremtettek, kiderült, hogy homokra épült egy csomó ház és most, hogy itt a vihar, összedőlnek. „Segíteni kell egymást” – jelentette ki Oberfrank Pál karácsony előtti interjújában.
Forrás: Kossuth Rádió, december 24.