A szakma királya - Bessenyei Ferencre emlékezünk

Bessenyei Ferencet 1970 őszén ismertem meg, ettől kezdve éltünk együtt egészen a haláláig. Megismerkedésünk pont arra az időre esett, amelyről Kulka János 2004. augusztusában a „Férjem, a Komédiás” című könyvben, mint gyerekkori emlékeiről, így beszélt: „Ez egyszerűen nem volt kérdés, hogy ő ennek a szakmának a királya. Gyerekkoromból emlékszem, hogy volt a Bessenyei, és persze volt egy csomó színész még rajta kívül, de valahogy annyira egyedül ült a trónon, vagy hát annak a fajta színészetnek a trónján, amit ő képviselt. … Azt a fajta színészt, amilyen Bessenyei, én sohase, előtte nyilván nem, de azóta sem láttam.” 

1980-ban házasodtunk össze. Nem sokkal halála előtt jelent meg a „Férjem, a Komédiás” című könyvem, melynek első részében emlékeim, közös életünk tapasztalatai és a vele ekkor készített interjúk segítségével mutattam be életét és pályáját. A könyv második felében 40 pályatársa, ismert közszereplő számolt be vele kapcsolatos élményeiről.

Othello, Major Tamással - 1954

Maga Bessenyei Ferenc a róla készült könyvről így vélekedett: „Zseniálisan próbálsz megfogalmazni engem. Ennél jobban ember nem ismer, mint te. .. Sőt, az ismereten túl még fantáziád is van, amivel körülbástyázol, körülépítesz engem. Olyan szivárványt húzol körém, amit esetleg más nem hisz el, de te tudod, hogy ez így van. .. Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen ember él mellettem, aki mindent tud, mindent felfedez rólam. Ami belőlem már ki is hullt tulajdonképpen, az benned még mindig él és működik. És nagyon boldog vagyok, hogy mindezek a dolgok most ilyen világosan, szépen sorban, egymás után jönnek. És hogy ezekből újra felépítesz engem.”

Élő holttest, Törőcsik Marival - 1961 

Férjem halála óta az ország levéltáraiban, kulturális intézményeiben folytatott kutatásokkal igyekszem pályájáról és az elmúlt 60 év színházi életéről még többet megtudni, és a kutatások során talált objektív tényeket folyamatosan közzétenni.

Kispolgárok - 1964

2011. december 27-én lesz hét éve, hogy Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a Nemzet Színésze elhunyt, akit hat héttel 86. születésnapja előtt (született: 1919. február 10.) ért utol lajosmizsei otthonában a halál.

Mindazok számára, akik nem láthatták őt színpadon, álljon itt szakvéleményként Bessenyei Ferenc művészi nagyságának méltatására két színházi szakember nyilatkozata: „Amíg a XIX. század színjátszásának Egressy Gábor volt a meghatározója, úgy a XX. századé feltétlenül Bessenyei Ferenc.” (dr. Cenner Mihály színháztörténész) – „Nem Németh László vagy Illyés Gyula művei, hanem Bessenyei Ferenc tanított meg minket magyarul, aki ezeknek az íróknak a sokszor olvashatatlan körmondatait mindenki számára érthetően tolmácsolta.” (Léner Péter, a József Attila Színház volt igazgató-főrendezője).

Téli rege, Kiss Manyival - 1965

A színész rendszerint olyan ember, aki szinte belehal, ha nem játszhat rendszeresen. Olyan, akinek ugyan gyakran vannak szerepálmai, de aki számára mégis az a legfontosabb, hogy bármit játszhasson, csak színpadon lehessen. Bessenyei Ferenc azonban, miközben élete, pályája nagy részében – saját szavaival élve – „napi 24 órát dolgozott”, és aki több mint 360 színházi előadásban és 55 nagyjátékfilmben vett részt (a tévéfilmeket, rádiós felvételeket nem számítva) nem ilyen színész volt.

A koppányi aga testamentuma, Iglódi Istvánnal - 1969

Az ő számára nem jelentett kielégülést a puszta szereplés, a színpadon való létezés, a színészi játék. Ő azt vallotta, hogy „művész csak az, aki előre megfontolt szándékkal alkotni képes”. És azt hitte és hirdette rendíthetetlenül, hogy csak akkor érdemes egy előadást létrehozni, egy filmet leforgatni, ha azzal az alkotók valamilyen nemes célt akarnak szolgálni. Ez a nemes cél Bessenyei Ferenc értelmezésében csakis egy lehetett: Egy nép, egy nemzet, az emberek szolgálata, vagyis népnevelés. A nézőknek azt bemutatni, hogy milyen jók és nemesek lehetnek, és arra buzdítani őket, hogy azok is legyenek mind a magán, mind a közösségi életükben. Bessenyei Ferenc arra igyekezte nevelni a Záhonytól Hegyeshalomig e földön élőket, hogy mindig a legjobbat működtessék magukból, azt használják, azzal munkálkodjanak.

Bánk bán, Kálmán Györggyel - 1970

Mivel Bessenyei Ferenc egész életében ezen elv szerint dolgozott, állandó konfliktusban állt a hatalommal és a környezetével, mondhatni az egész színházi közélettel. E konfliktus meglétét és hevességét koronként az határozta meg, hogy milyenek a rendezői, a partnerei, hogy vannak-e elvbarátai, és hogy az éppen uralmon levő rendszernek milyenek az elképzelései a hatalom gyakorlásáról, a művészetről, s hogy ezen belül a színészetnek mekkora szerepet szánnak, illetve biztosítanak.

Fekete város, Szirtes Ádámmal és Máthé Erzsivel - 1971

Bessenyei Ferenc rendületlenül hitt abban, hogy csak annak a népnek van értelmes és jó gazdasági, történelmi jelene, amelyiknek magas szintű nyelve, kultúrája, művészete van. E hit éltette, e hit adta meg számára az erőt, hogy olyan korszakalkotó és felejthetetlen alakokat formáljon meg, mint Peer Gynt, Tartuffe, Metternich (Sasfiók), Lennie (Egerek és emberek) Sofőr (Tanner John házassága), Zsupán Kálmán, Svángya matróz, Bánk bán, Börcsök József, Kossuth, Asztrov, Othello (melyet minden bizonnyal az egykori Nemzeti Színház legnagyobb hatású és sikerű előadásában játszott), Ádám, Dózsa, Galilei, Falstaff, Budai Nagy Antal, Fegya (Élő holttest) James Tyrone, Tyetyerev, Hódi Barna (Mathiász panzió), Higgins, Görgey, Széchenyi, Stromfeld Aurél, Ivanov, Szakhmáry Zoltán, Gül Baba, Colbert, Lear király, Hemingway, Mathiasz Clausen (Naplemente előtt), Csörgheö Csuli, Tevje, Zorba (hogy a mintegy 200 színházi szerepe közül időrendben csak a legfontosabbakat és a legismertebbeket soroljam fel).

A szabin nők elrablása, Domján Edittel - 1972

A magyar – de valószínűleg az egyetemes – színháztörténetben nincs még egy olyan színész, aki ilyen hatalmas fajsúlyú szerepeket képes lett volna eljátszani színpadon. Olyan, aki nemzetének csaknem minden történelmi hősét megformálta, ráadásul úgy, hogy ezek a hősök évtizedekig az ő alakjában éltek-élnek tovább a magyar nép emlékezetében. De nem csak a magyar történelem, hanem a színházi irodalom legnagyobb alakjait is eljátszotta (például 15 Shakespeare-szerepet) – vagyis ahogy ő mondogatta: több színészi életre valót játszott el.

A vadász halála - 1978

Sok mai néző számtalan színpadi alakítása közül valószínűleg csak Tevjére, a tejesemberre emlékezik, vagy esetleg Zorbára, de az idősebbek bizonyára őrzik még emlékezetükben a nemzeti színházi Othellóját, Asztrovját, Kossuthját vagy Széchenyijét. Szerencsére a film és tévé jóvoltából a fiatalabb generációk számára sem ismeretlen Bessenyei Ferenc és mindaz az erő, férfiasság, nemesség, tisztesség, ami belőle sugárzott, és ami manapság teljesen kiveszett mind a művészetből, mind a világból.

Nagy filmes szerepei közül – a televíziós ismétlések jóvoltából – talán a legismertebbek A császár parancsára, az Egy magyar nábob, a Dúvad, az Ítélet, A fekete város, a Zrínyi, a Beszterce ostroma főszerepei, mind olyan hős, akiket mással, mint Bessenyei Ferenccel el sem lehet képzelni.

Különös házasság, Márkus Lászlóval - 1982

Egy ismert szólás szerint „senki sem pótolhatatlan”, azaz még a legnagyobb színészeket is helyettesíteni lehet. Bessenyei Ferencet eddig senki nem tudta, és ezután nyilván még kevésbé fogja tudni pótolni. Ha el is játszották mások – akár életében, akár halála után – nagy, híres szerepeit (például Bánkot, Tevjét, Kossuthot, Dózsát), a nézők emlékezetében ezek nem tudják Bessenyei alakításait feledtetni.

 Naplemente előtt - 1982

Bessenyei Ferenc pályáját, illetve sikerét, elfogadottságát – mint fentebb már szó volt róla – elsősorban az határozta meg, hogy a hatalom mekkora és milyen feladatot szánt a színművészetnek. Közismert tény, hogy Lenin komolyan támogatta a filmipart, mert a filmet hatékony propagandaeszköznek tekintette. Magyarországon az 1950-es évektől az 1960-as évek közepéig a politikai vezetés a színházat tartotta a propaganda egyik legjobb eszközének. Így az elmúlt században a színház ezekben az években játszotta a legfontosabb szerepet a társadalom életében. Nem véletlen tehát, hogy Bessenyei Ferenc pályájának aranykora is erre a korszakra esik. Ő ekkor a legjobbaktól – Major Tamástól, Gellért Endrétől, Nádasdy Kálmántól – tanulta meg, hogy mi a művészet célja és értelme, és ezen célokhoz, elképzelésekhez élete végéig hűséges maradt. „Én maradtam ott, ahol voltam, a többiek mentek el”, nyilatkozta Kolozsi Bélának 2003-ban.

Galilei, Kalocsay Miklóssal - 1987

A következő mondatok pedig nem sokkal halála előtt a „Férjem, a Komédiás” című könyv készültekor hangzottak el szájából: „Nem képviselhetek mást, mint ami meg van írva. Azok a szellemek, akik az általam játszott darabokat írták, nem ezt a romlott világot képviselték. Hozzám, az én egyéniségemhez az igazságok, a valódi emberi értékek tartoznak. Ezen én nem tudok erőszakot tenni, mert én ebben hiszek.” – „A siker kedvéért sem?” – „Nem, azért sem. Nem vagyok hajlandó bármit reprodukálni. A rendező nem tehet bárhova. Az emberiségnek, azaz az emberiességnek van egy szelleme. Hozzám ez a szellem tartozik. Nemcsak nem tudom, de nem is akarom ezt a mostani világot képviselni, sem kijátszani; inkább belehalok.”

Zorba - 1988

A mai világban, ahol minden talmi, a népszerűséget tekintve Bessenyei Ferenc, aki mindig az igazságot képviselte, nem veheti fel a versenyt azokkal a színészekkel, akikből politikai hőst csinálnak, mert a maguk idejében vagy tehetségtelenségük, vagy szakmai alkalmatlanságuk, vagy alkoholizmusuk, vagy botrányos viselkedésük miatt nem érvényesültek eléggé (még akkor sem, ha egész idő alatt a zsebükben hordták a politikai vezérek telefonszámát). Ma azokból kreálnak nagy művészeket, akiknek valamilyen botrányuk, konfliktusuk volt az elmúlt rendszer alatt, tekintet nélkül arra, hogy valójában milyen művészek is voltak, vagy milyen politikai nézeteket képviseltek.

A színházhoz hozzátartozik a rend, a fegyelem, e nélkül nem lehet művelni. Bessenyei Ferenc ezért is vallotta, hogy csak az előre megfontolt tudatos alkotás lehet igazi művészet. Konokul kitartott azon elv mellett, hogy az embereknek a jót és a szépet kell megmutatni ahhoz, hogy maguk is jók legyenek. Tudta, hogy a rossz bemutatása senkit sem nevel a rossz elkerülésére. Bessenyei Ferenc mindent, a sikert, a népszerűséget, a mindenkori hatalom szimpátiáját és támogatását, egyszóval mindent feláldozott azért, hogy elveihez, művészi hitvallásához élete végéig hű maradhasson.

Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művésszel, a Nemzet Színészével nem egy a sok jó színész közül, hanem a legnagyobb, a legnemesebb távozott el 7 évvel ezelőtt.

B. Élthes Eszter