„Nem futó kaland a színház” - A gazdasági igazgató mesél

Beszélgetés dr. Komáromi Györggyel, a Radnóti Színház gazdasági igazgatójával, aki elmeséli mi a feltétele annak, hogy valaki jól irányítson egy szervezetet.

A színház mindig is fontos szerepet játszott az életében?

dr. Komáromi György: Pont akkor, amikor Bálint Andrást kinevezték 1985 májusában a Radnóti Színház élére, engem Szolnokon, a születésnapomon, május 22-én, az osztálytársaim elcsábítottak a Szigligeti Színházba, ahol éppen gyerekszereplőket kerestek Schwajda György Táncdalfesztivál '66 c. darabjához. A rendező, Szikora János felvett, és onnantól kezdve három és fél évig, a középiskoláig, tizenegynehány darabban szerepeltem. Jól éreztem magam ott. Lekötötte a fölös energiáimat, és egyértelmű volt, hogy olyan középiskolát keresek, ahol ezek a vágyak vagy energiák tovább élhetnek.

Ez volt a szentesi Horváth Mihály Gimnázium híres drámatagozata.

dr. Komáromi György: A mi osztályunk legendás osztály volt – legalábbis utólag senki nem mondja az ellenkezőjét. Szentes nem színészképző, de megtanítja azt, hogy hogyan kell művészileg gondolkozni, hogyan kell érteni a színházat, irodalmat, és talán a legfontosabb, hogy hogyan kell lelkiismeretesen dolgozni. Harmad-negyedévre már azt is tudtam, hogy jogász vagy közgazdász szeretnék lenni. Másra vágytam, mint művészkedni, intellektuálisan más érdekelt. Fölvettek a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karára, és azzal párhuzamosan végeztem jogot is egy évig.

gyorgy

És milyen út vezetett végül vissza a színházhoz?

dr. Komáromi György: Diploma után a Közgáz Vezetőképző Intézetében lettem egyetemi tanársegéd, pénzügyeket oktattam. Tehát új szenvedélyem lett: a tőzsde és a pénzügyek. A Közgáz után öt évig tanítottam Veszprémben és pénzügyekből doktoráltam. Majd a CEU Business Schoolban oktattam, ezután a családdal együtt külföldre mentem tanítani. Ott már egyáltalán nem volt része az életemnek a színház. Egyébként színésznőt vettem el feleségül, tehát nem volt teljes az elválás. Amikor visszajöttünk, a tatabányai színház igazgatója, gyermekkori barátom megkért, hogy legyek a színház gazdasági igazgatója. Elfogadtam a felkérést annak ellenére, hogy korábban csak a pénzügyek elméleti oldalával foglalkoztam.

Mennyire más egy fővárosi kis művészszínház gazdasági igazgatójának lenni?

dr. Komáromi György: A két színház méretben, létszámban és volumenben is más. Bálint András igazgatóval nagyon jól tudunk együttműködni, nagyon fontos munkatársam a műszaki vezető, Kövesy Károly is. András hosszú évek alatt nagyon jó csapatot válogatott össze. Nem tudnék meglenni egy jó titkárnő, szervezési osztály, gazdasági osztályvezető nélkül. Annak, hogy valaki jól irányítson egy szervezetet, előfeltétele, hogy megtalálja azokat, akikre támaszkodni lehet. És ebben nagyon jó a Radnóti, itt sokan vannak a helyükön tehetségüknek, ambíciójuknak, életkoruknak megfelelően.

Sok mindent csinált már sok helyen. El tudná képzelni, hogy a Radnóti a végállomás?

dr. Komáromi György: 36 évesen a végállomás kifejezés nem értelmezhető. Ami biztos, hogy bár a főiskolai és egyetemi oktatást sem hagytam abba, nem futó kaland az életemben a színház. Én most ebben gondolkozom: évadban, Bálint Andrásban, Radnóti Színházban, ebben a közegben. Nagyon jól érzem magam itt és most.

Forrás: Radnóti Színház

 

Továbbra is lehet széket foglalni a Radnóti Színházban!

A Radnóti Színház felújított nézőterének székei közül jó pár már gazdára talált. Az örökbefogadóknak ezúton is nagyon köszönik a segítséget.

Ha eddig még nem tette, de támogatni szeretné a színházat, vásároljon meg, szimbolikusan „fogadjon örökbe” egy nézőtéri széket. Az új székeken kis réztáblán fog szerepelni a tulajdonos neve, és évtizedeken át hirdeti az adományozó nagylelkűségét. A színház előcsarnokában és a honlapon található nézőtéri térképen is feltüntetik azok névsorát, akik helyet foglaltak a Radnóti Színház új zsöllyéiben.

A nézőtéri szék ára magánszemélyeknek 60.000 Ft, cégeknek 120.000 Ft.

Ha szeretne széket foglalni a Radnóti Színházban, kérjük jelezze szándékát a szekfoglalo@radnotiszinhaz.hu emailcímen vagy a (061) 322-0376 telefonszámon.

süti beállítások módosítása