Hetvenéves Tordai Teri

December 28-án ünnepli hetvenedik születésnapját Tordai Teri Jászai Mari-díjas színésznő.

A Debrecenben született Tordai Teri nem készült színésznek. Az egri tanítóképzőben, egy szavalóesten figyelt fel rá a színész Gáti József, aki a Színművészeti Főiskola felé irányította. Nyomban felvették, s 1964-ben végzett Pártos Géza osztályában, egyebek között Halász Judit, Béres Ilona, Polónyi Gyöngyi, Szegedi Erika, Dobos Ildikó társaságában.

Pályáját a Szegedi Nemzeti Színháznál kezdte, 1965-ben már a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. Újabb egy év múlva külföldre szerződött, 1966 és 1971 között tizennyolc filmet készített Ausztriában és az NSZK-ban, a Susanne című erotikus filmsorozat címszereplőjeként igazi sztár lett Európában. A német filmesek választása nem véletlenül esett rá, hiszen szép volt, hibátlan alakú, kitűnő mozgású - épp mintha egy nyugati magazinból lépett volna ki. A filmeket a hazai mozik nem vetítették, pedig amit akkor merésznek tartottak, ma habkönnyű romantikus mesének számít. A sorozat Tordai Teri önbizalmára is jótékony hatással volt, s az is kiderült, hogy humora is van.

Öt év elteltével már nagyon hiányzott neki a magyar színház, a nemzetközi karrier lehetőségét otthagyva tért haza 1971-ben. Itthon szó szerint újra kellett tanulnia a szakmát, és nem volt könnyű dolga. Először Pécsre szerződött, majd 1972-ben a Vidám Színpadhoz, 1977-től a Népszínházhoz (későbbi nevén Várszínház). Amikor 1980-ban megalakult a Mafilm társulata, hozzájuk csatlakozott, 1986-ban a József Attila Színházhoz, 1995-ben a Veszprémi Petőfi Színházhoz kötötte a szerződése, 2001-től a budapesti Új Színház tagja.

Petrik Andreával az Édentől keletre című darabban

Játszotta Gara Máriát (Vörösmarty: Czillei és a Hunyadiak), Olíviát (Shakespeare: Vízkereszt), volt Blanche (Tennessee Williams: A vágy villamosa), Alexandra del Lago (Williams: Az ifjúság édes madara), Ranyevszkaja (Csehov: Cseresznyéskert), Warrenné (Shaw: Warrenné mestersége).
Számos magyar film és tévéjáték vezető szerepét bízták rá (Esős vasárnap, Egy magyar nábob, Sellő a pecsétgyűrűn, A Pendragon-legenda, A névtelen vár, A vörös grófnő, Ébredés). Művészi munkáját 1985-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, s napokkal ezelőtt vehette át az Aase-díjat.

Tordai Teri, aki hosszú ideig számított a legszebb, férfiszíveket megdobogtató színésznőnek, könnyedén váltott szerepkört, tért át az anyaszerepekre, sőt nagymamát játszott az egyik kereskedelmi televízió népszerű sorozatában. Ez annál is kevésbé esett nehezére, mert a magánéletben is büszke anya és kétszeres nagymama: leánya, Horváth Lili színésznő, akit elnézve a fiatal Tordai Terire emlékezhetünk.

Hogyan gondolkodik önmagáról, a világról a színésznő:

Rugalmatlan vagyok és őrületesen ragaszkodó. A Munkácsy szoba, a Margit-sziget, egy híd és a kivilágított Pest még most is megindítja a szívemet. Van otthon egy falam, szent falnak hívom. Ott tartom nagy becsben a családi fényképeket, például nagymamám 1897-ben és 1912-ben készült bekeretezett fotóját. Hihetetlenül konzervatív vagyok. Ezen jól szórakozom. Minden modern dolgot a legnagyobb természetességgel elfogadok, de ennek ellenére követem a hagyományokat. Bármilyen körből jön az ember, ne felejtse el azokat a tradíciókat, amiket fül után hall a családban, és lát maga körül. Ezeket fontos tovább vinnünk, mert ezek lesznek későbbi életünkben a támpontok.

Egy másik példa. Anyukám nálam lakott. Mindig leveleztünk egymással, hova megyek, mit csinálok, mit vásároljak be. Ugyanezt teszem a lányommal, Lilivel és az unokámmal is. Amikor Ádám szülei a költözés után elmentek pihenni, a mamának vettünk egy nagy kötényt, a papának egy könyvet. Ezeket becsomagoltuk. Egy nagy papírra ráírtam: papa olvass, mesélj sokat. Fogtam a kis kezét, és egy ceruzával ráírtuk: Ádám. Édesanyja ajándékával is ezt tettük. Amikor hazajöttek, átadta nekik a papírral együtt. Ez volt számára az első élmény, s a szülők ezt el is teszik. Mint ahogy én is szeretettel és féltve őrzöm anyukámtól az ötvenedik születésnapomra írott jókívánságait, ami most is kint lóg a falon.

Szeretnék példát adni a saját generációmnak arra, ha kirepülnek a gyerekek és az ember magára marad, mint ahogy én is egyedül élek, legyen mindig célja, feladata. Szeretek az öregségről beszélni, az szép dolog, és aki arról beszél, azt sosem éri utol. Aki tiltakozik ellene, annak a háta mögött azt mondják: azt hiszi, hogy, pedig milyen öreg… Ha az ember ezt nyíltan vállalja, akkor minden pillanat egy öröm, akkor még most is gyerekszemmel csodálkozhatunk rá a világra, ahogy a Babits-vers is mondja.

Ezt a szemléletmódot kell tovább adni. Például azt, amit én a közvetlen családi környezetemben sosem tapasztaltam, de a regényekben olvastam: sosem az az örökös járt jól, akire nagy vagyont hagytak, az nem érezte azt, hogy azért megdolgozott. Hanem az, akire valamilyen tudást hagytak, titkot, hogyan kellene ezt az életet jól csinálni… Folytatás itt.