Mérföldkőnek tartják a szervezők a Plácido Domingo alapította nemzetközi énekverseny, az Operalia jövő évi kiadását, amelynek döntőjét Pekingben rendezik június 4. és 10. között a "Madárfészeknek" becézett impozáns Nemzeti Előadóművészeti Központban.
"Páratlanul versenyképes mezőnyt ismertünk meg 2011 nyarán Moszkvában" - írja az Operalia sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott hírlevele. A dél-afrikai szoprán, Pretty Yende, az amerikai tenor, René Barbera, az orosz bariton, Konsztantyin Susakov és a szintén orosz szoprán, Olga Pudova egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtott a szervezők szerint, akik úgy vélik, hogy az Operalia történetében jelentős állomás lesz a huszadik, 2012-es pekingi verseny.
Plácido Domingo célja, hogy a versenybe a világ minden tájáról bekapcsolódjanak a fiatal (18 és 32 év közötti) énekesek. A meghallgatásokra, ahogy ez már kialakult, neves impresszáriókat kér fel. "Gyakran kérdezik tőlem, miért alapítottam az Operaliát. Mindig is érdeklődtem a fiatalok iránt, láttam, bármilyen tehetségesek is, hatalmas nehézségek közepette kezdik pályafutásukat. Világossá vált számomra, hogy a tehetség önmagában nem elég, segítenem kell, hogy figyelem irányuljon a legjobbakra" - mondta Plácido Domingo.
Negyvenen kerülhetnek az elődöntőbe, húszan a középdöntőbe és tízen a döntőbe, a díjátadó gálakoncertet immár hagyományosan Domingo vezényli.
Az első Operaliát 1993-ban Párizsban rendezték, 2009-ben Pécs és Budapest volt a verseny színhelye.