Komédiás vásár az Újvidéki Színházban - Jótékony turi és borozás

Sok adakozó ember kapcsolódott be az Újvidéki Színház művészeinek jótékonysági akciójába

 – Minket is meglepett, hogy hány jó szándékú ember nyitotta ki a pénztárcáját, ilyenkor, gazdasági válság idején, két ünnep között. Ez mindenképpen dicséretes. Nincs veszve a világ! – nyilatkozta a Magyar Szónak leplezetlen örömmel Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház dramaturgja a tegnapi jótékonysági akció eredményeit összegezve.

A színház művészei ugyanis eldöntötték, hogy az előző évekhez hasonlóan, 2011 végén is megszervezik humanitárius akciójukat. Míg azonban korábban egyik előadásuk bevételét ajánlották fel a rászorulóknak, illetve használt ruhákat gyűjtöttek a hajléktalanoknak, az idén saját ruhatáruk érdekesebb darabjait kínálták megvételre 100–1500 dinár értékben.

ujv2

forrás: magyarszo.com

Délután három óráig mintegy 60-70 ember vásárolt eredeti, érdekes „színházi second hand” darabokat: ruhaneműt, lábbelit, ékszereket, vagy kóstolt bele az akció védnökének, a Mačkov podrum borpincészetnek a boraiba – tudta meg a színház dramaturgjától a Magyar Szó.

A Komédiás vásár elnevezésű akció során befolyt pénzt teljes egészében az Újvidéki Gyermekmenhelynek utalják át. Ennek köszönhetően mintegy 300, az utcán nevelkedő gyerek ellátásához járulnak hozzá.

 

Forrás: magyarszo.com

süti beállítások módosítása