Szilveszterre és az új év első napjaira három előadást ajánl kedves nézői figyelmébe a Veszprémi Petőfi Színház.
A Bandy-lányok című zenés játékot láthatják a nézők január 2-án (hétfőn) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás két főszereplője Udvaros Dorottya és Hernádi Judit. A rendező Ascher Tamás.
A darabot és a dalszövegeket Parti Nagy Lajos írta, aki így ajánlja az előadást: " Számomra az a legfontosabb, hogy (és ahogy!) Hernádi és Udvaros ezen a színházi estén, Angélaként és Sophie-ként, együtt énekel világslágereket a 20. századból. A történet szerint külföldön élő, valódi karriert csinált barátnőjükre, Icára várnak a Choo-Choo nevű bárban 2011 nyarán Budapesten. Különös dologra készülődnek, arra, hogy több mint harminc év után felelevenítik egykori triójukat, ismét fellépnek, mint a „Bandy-lányok”, s Ica holland férjének születésnapi buliján eléneklik az általuk hajdan újraírt-fordított-hangszerelt dalokat, melyek akkor a képtelenül távoli nagyvilágot, most a képtelenül távoli múltat jelentik. Ica egyre késik, ők pedig némi hezitálás után próbálni kezdenek, ha ketten hát ketten, és elementáris erővel, elragadó rezignációval végigéneklik a hajdanvolt repertoárt. Hogy mi lesz az esti fellépéssel, megérkezik-e Ica? Ezek után, azt hiszem, mindegy, de azért legyen meglepetés."
Érkezik A nagy négyes
A nagy négyes című komédiát tekinthetik meg a nézők január 3-án (kedden) este hét órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. Színpadra lép Molnár Piroska, Vári Éva, Szacsvay László és Benedek Miklós. A rendező Gálffi László.
Ünnepelt operaénekesek voltak. Mára visszavonultak. Egy békés művészotthonban él a tenor, a basszus és az alt – amikor egy nap váratlanul beköltözik a szoprán is. Teljessé vált az egykori legendás "Nagy Négyes." Minden szerep változatlan: a kamaszosan túlfűtött Rigoletto, a kacér Maddalena, az érzékeny Herceg, a kiszámíthatatlan Gilda. Sérelmek, vonzalmak mintha tegnap történtek volna, véd- és dacszövetségek mintha tegnap köttettek volna. És előttük a nagy feladat: egy Verdi-gála, hosszú évek után újra a közönség előtt. De olyan-e ma is a hangjuk, mint fénykorukban? Egyáltalán: hol ér véget a magánember és hol kezdődik a művész? Ronald Harwood (Az öltöztető, illetve A zongorista Oscar-díjas szerzője) színdarabjában az örökifjúságról és a művészet hatalmáról mesél iróniával, sok humorral.
Szilveszteri Operett Kastély
Operett Kastély címmel mutatja be szilveszteri műsorát a Veszprémi Petőfi Színház társulata december 31-én délután 17 órakor a teátrum nagyszínpadán. A produkcióban népszerű operett részletek, kedvelt dallamok mellett tréfák, viccek is elhangzanak.
A történet szerint egy elegáns, magányos úr hosszú évek után tér vissza kastélyába, hogy egyedül töltse a Szilveszter éjt, de a múlt és az emlékek ezt nem engedik. Az előadásban színpadra lép Baranyi Péter, Dobra Mária, Dominek Anna, Gere Dénes Ákos, Halas Adelaida, Horváth Zoltán, Kéri Kitty, Kőrösi Csaba, Máté P. Gábor, Módri Györgyi, Nyirkó István, Oberfrank Pál, Perjési Hilda, Szeles József, Szűcs Krisztina, Tóth Loon és Trokán Anna. A rendező Kéri Kitty.
A történet szerint egy elegáns, magányos úr hosszú évek után tér vissza kastélyába, hogy egyedül töltse a Szilveszter éjt, de a múlt és az emlékek ezt nem engedik. Az előadásban színpadra lép Baranyi Péter, Dobra Mária, Dominek Anna, Gere Dénes Ákos, Halas Adelaida, Horváth Zoltán, Kéri Kitty, Kőrösi Csaba, Máté P. Gábor, Módri Györgyi, Nyirkó István, Oberfrank Pál, Perjési Hilda, Szeles József, Szűcs Krisztina, Tóth Loon és Trokán Anna. A rendező Kéri Kitty.