Kihallgatás indul az egri színházban

A rendőrség azt gyanítja, 2009. április 1-je és 2010. szeptember 3-a között a színház működése, gazdálkodása során nem tartották be a számviteli törvény, a belső normák, valamint más jogszabályok előírásait.

Kihallgatás indul az egri színházban Tovább

Veszélyben a POSZT programjai

Kevesebb lesz az állami támogatás, ezért programok maradhatnak el az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) - adta hírül az Új Dunántúli Napló és a Pécsi Újság.hu.

Veszélyben a POSZT programjai Tovább

Mácsai: kötelességünk panaszkodni

“A színigazgatók munkaköri kötelessége, hogy panaszkodjanak a pénzszűkére” - véli Mácsai Pál igazgató, aki azt is elmondta: bár az Örkény Színház megkapta a működéshez szükséges pénzt, az még mindig csak remény, hogy a színészek havi fizetést kapjanak a fellépti díjak helyett.

Mácsai: kötelességünk panaszkodni Tovább

Összeállnak a magyar társulatok Nagyváradon?

Elfogadta a Bihar Megyei Tanács a Nagyváradi Magyar Színház működési szabályzatát. A testület még februárban hozott egy döntést, miszerint az addig román és magyar tagozattal működő intézményt kettéválasztották – az akkori elképzelés szerint a magyar teátrum Szigligeti Színház néven született volna…

Összeállnak a magyar társulatok Nagyváradon? Tovább

Ez Hungarikum - Operett-történelmi gála sztárparádéval

A látványos gálaműsor végigszáguld a magyar operett történetének több mint száz esztendején, a kezdetektől a Huszka-Lehár-Kálmán-Ábrahám által jegyzett aranykoron át az ötvenes-hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekig, nagy slágerekkel és igazi sztárparádéval! A gála még is különbözik a megszokott…

Ez Hungarikum - Operett-történelmi gála sztárparádéval Tovább

MGP: Országúton

Halálra szánt vállalkozás színdarabot facsarni Felliniből. Továbbhasznosítható becsülettel egy remekmű? Almási-Tóth András színpadra alkalmazta az Országúton-t a Shure-ban. Szavamra, mindvégig nem jutott eszembe, hogy moziban láttam már a történetet. Vagyis Almási-Tóth tapintattal nyúlt a…

MGP: Országúton Tovább
süti beállítások módosítása