Mucsi Zoltán kapta a Kaszás Attila-díjat

Mucsi Zoltán, a Bárka Színház művésze kapta az idei Kaszás Attila-díjat, a negyedik alkalommal átadott elismerést a díjat alapító Pokorni Zoltán a budapesti XII. kerület Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adta át a Mozaik Színészünnep keretében a…

Mucsi Zoltán kapta a Kaszás Attila-díjat Tovább

A Magyar Teátrumi Társaság közleménye

Magyar Teátrumi Társaság azt javasolja, hogy az előadóművészeti törvény tervezett módosításában tiltsák meg a határozott időre szóló vezetői jogviszony rendes felmondással történő megszüntetését.

A Magyar Teátrumi Társaság közleménye Tovább

Rebecca Bukarestben

Béres Attila rendezésében a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban is hatalmas sikert aratott Lévay Szilveszter Rebecca című musicalje, mely egy éve látható a Nagymező utcában. A romániai produkción is a magyar kreatív csapat dolgozott.

Rebecca Bukarestben Tovább

A vendégjátékok hónapja Kolozsvárott

Május hónap folyamán érdemes figyelemmel kísérni a Kolozsvári Magyar Színház műsorát, melynek kínálatában az évad két utolsó bemutatója mellett rendkívüli vendégjátékok (fellépnek a jól ismert Gryllus testvérek és Szalóki Ági, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont és Várszegi Tibor), valamint…

A vendégjátékok hónapja Kolozsvárott Tovább

Mozaik színészünnep

A MOZAIK Színészünnep és Kaszás Attila-díjátadó gála 2011. május 8-án (vasárnap) 19 órakor került megrendezésre a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

Mozaik színészünnep Tovább

Felvételi a Pesti Broadway Stúdióba

A Budapesti Operettszínház nagy hagyományokkal rendelkező iskolája, a Vasutas Zeneiskolával közösen működtetett Pesti Broadway Stúdió felvételt hirdet a következő évre.

Felvételi a Pesti Broadway Stúdióba Tovább

Sorompók Nélkül

Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre Szatmárnémetiben a Sorompók Nélkül Nemzetközi Multikulturális Fesztivál. Az idei program az eddigieknél is változatosabb, több budapesti előadás is szerepel többek között a kínálatban: a HoppArt társulat 2 előadása, valamint a Bárka Színház és az Új…

Sorompók Nélkül Tovább

Díjazottak és hogyan tovább...?

Vasárnap este véget ért a 42. Magyar Filmszemle, a díjakat az Uránia Nemzeti Filmszínházban adták át.  Előző nap szó esett arról is Andrew G. Vajna kormánybiztos részvételével, hogyan tovább, mik a lehetőségek az új támogatási struktúra feltételei szerint.

Díjazottak és hogyan tovább...? Tovább
süti beállítások módosítása