Kiss Csaba és Koltay Gábor pályázik a miskolci színházra

A Színház.hu-nak Koltay Gábor és Kiss Csaba is megerősítette, hogy pályázik a Miskolci Nemzeti Színházra. Kiss 5 rendezővel összefogásban indul a posztért. Mivel december 31-e volt a határidő, a héten érkezhetnek újabb pályázatok Halasi Imre helyére. 

Mint korábban beszámoltunk róla, gazdasági társasággá alakítja át a város a kulturális intézményeit, köztük a színházat is. A színház ügyvezetői posztjára ezért pályázatot írtak ki, amelynek jelentkezési határideje december 31-e volt. (Halasi Imre jelenlegi színiigazgatót nem kívánja a város újra kinevezni.)Az Észak-Magyarország című lapnak Kákóczki András, a miskolci önkormányzat kulturális és vendégforgalmi osztályának vezetője azt nyilatkozta, eddig egy pályázat érkezett be a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói posztjára.  "Mivel akár postán is feladhatták a pályázatot, így a hét közepén derül ki, hányan pályáztak" - tette hozzá Kákóczki András. Azt is elmondta, 6-7 érdeklődő volt, és 3-4-üknek ki is küldték az összeállított tájékoztató anyagot.

Közölte, hogy hamarosan összeül a szakmai értékelő bizottság, de nem tudta megmondani, pontosan kik lesznek a tagjai. Egyikük, a törvénynek megfelelően a minisztériumból érkezik majd, négyet az előadóművészeti iroda delegál, 2-3 főt pedig az önkormányzat. A felkérő leveleket elküldték - a legfelsőbb vezetőnek címezve - de konkrét válasz még nem érkezett rá.

leadKiss Csaba és Koltay Gábor

A határidő annyiban sürget, - mondta az osztályvezető - hogy a pályázat lejárta után 30 nappal, azaz január 31-éig össze kell ülnie a bizottságnak. Az igazgató személyéről (a bizottság javaslata alapján) valamint a színház nonprofit társasággá alakításáról a város közgyűlése dönt majd soros ülésén.

Kákóczi nem kívánt arról nyilatkozni, kié a beérkezett pályázat, a Színház.hu-nak azonban Kiss Csaba megerősítette: ő az. "Valóban pályázom, és ha nekem szavaznak bizalmat, még Rusznyák Gábor, Szőcs Artúr, Szabó Máté, Keszég László, Béres Attila rendezők kötődnének a miskolci színházhoz, illetve Rácz Attila és Ari-Nagy Barbara dramaturg" - árulta el Kiss Csaba, aki hamarosan interjút ad és közzéteszi pályázatát oldalunkon.

A Színház.hu-nak Koltay Gábor is megerősítette, hogy indul a vezetői posztért.

 

Kapcsolódó anyag:

Halasi a miskolci helyzetről: Óriási a zűrzavar

A színház élni segít - ez volt Halasi Imre mottója abban a pályázatban, amelynek alapján 8,5 évvel ezelőtt kezdte meg a miskolci teátrum vezetését. Szerződése 2012. december 31-ig még érvényes, de dr. ...»

süti beállítások módosítása