A túlélés a tét - Küzdenek a függetlenek

A túlélés a tét a független színházak számára, mivel költségvetési támogatásuk ismét drasztikusan csökken. Közösségüket a pénzszűke is megosztja - számol be a HVG. Lapszemle.

"A politikusok úgy kezelik a szakmát, mintha jégcsákánnyal lenne elvágva egymástól a kőszínházi és a független szféra, holott valójában nagy az átjárás köztük". (Csató Kata bábművész, a Független Színházi Szövetség nemrég megválasztott elnöke)

A lap arról számol be, hiába próbált szponzort szerezni, ebben kudarcot vallott Pintér Béla, a nevét viselő társulat vezetője. "Az üzleti világ szemében nem vagyunk jó reklámhordozók" - mondta a HVG-nek, holott előadásaikra alig lehet jegyet szerezni. Elegendő szponzorpénz hiányában most súlyos helyzetbe kerültek. Bár idén 35 millió forintot nyertek a pályázaton, és ezzel ők vitték el a legnagyobb összeget, ez csak egy bemutatóra elég az évadban, holott - állítja a társulat vezetője - "kettőre van bennünk alkotói energia". Közönségigény havi húsz előadásra volna, mégis csak tízszer léphetnek színpadra. Az áprilisra tervezett bemutató azonban nem marad el, a színészek ingyen készülnek, azt remélve, hogy a következő pályázati pénzből jut fizetségre.

A "független" gyűjtőnéven számon tartott társulatok és befogadóhelyek 2011-2012-es évadra szóló működési pályázatairól tavaly július 22-én döntött a Nefmi. A 108 érvényes pályázatból a pontrendszer alapján 83 színházi és táncos társulat, befogadó intézmény nyert el összesen 759 millió forintnyi támogatást. Egy évvel korábban még 1,4 milliárd forint volt a keret, de a megítélt támogatás harmadát évad közben zárolták, majd végképp elvonták. Tavaly szeptemberben úgy kellett tervezni az évadot, hogy a szerződéseket nem kötötte meg a Nefmi. A pénz végül novemberben került a számlákra, de akkorra a társulatok, a befogadóhelyek súlyos közüzemi tartozásokat halmoztak fel.

fuggetlenek_copy

Nemcsak a pénzhiány, az adószabályok változása is sújtja a függetleneket. Az előző kormány bevezette, hogy a cégek az előadó-művészeti szervezeteket azok jegybevételének 80 százaléka erejéig támogathatják, cserébe társaságiadó-kedvezményben részesülnek. Ezt a lehetőséget az Orbán-kormány a sportegyesületekre is kiterjesztette, emiatt a cégek jórészt elpártoltak a függetlenszínházaktól.

Stúdió K tavaly még 2,5 millió forinthoz jutott e forrásból, de a támogatókat felhajtó ügynökség már jelezte Fodor Tamás leköszönő társulatvezetőnek: az idén ne számítson bevételre az adókedvezményből. A 23 millió forintra tehető működési támogatás pedig december végén elfogyott. "Nem látok reális lehetőséget a további működésre" - összegez az igazgató. A társulat vezetését január elején Zubek Adrienn művészeti titkár vette át, aki a nemzetközi színházi együttműködésre alapozó projektek uniós támogatására pályázik.
Az újabb pályázat tavasszal várható - válaszolta a HVG kérdésére a Nefmi -, de a mostani költségvetési helyzetben már nem tartható az a jogszabályi megkötés, mely szerint a függetlenek az önkormányzatok által fenntartott színházak állami támogatásának nyolc százalékára jogosultak. Míg tavaly 1,6 milliárd forint jutott az "előadó-művészeti törvény végrehajtásából adódó feladatokra", s ebből kaptak a függetlenek 759 millió forintot, addig 2012-ben a teljes keret csupán 1 milliárd. A függetlenek így legfeljebb 600 milliós állami támogatásra pályázhatnak, de a HVG információja szerint még ez is csökkenhet.

Az új előadó-művészeti törvény főbb passzusai 2013 januárjában lépnek életbe. A jogszabály megszünteti a korábbi kategóriákat, attól az évtől már csak a "nemzeti", illetve a "kiemelt" státusú szervezetek kapnak normatív támogatást, az "egyéb" fiókba pakolt összes többi csupán pályázat útján juthat pénzhez.

A teljes cikk a HVG nyomtatott számában olvasható.



süti beállítások módosítása