'Nem tudtam köpönyegforgató lenni' - Elhunyt Décsy Györgyi

Életének 90. évében szerdán elhunyt Décsy Györgyi színművész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja – adta hírül a Délmagyarország. Décsy Györgyinek olyan szép hangja volt, hogy megálltak a járókelők az ablaka alatt, ha gyakorolt. Utolsó interjúját idézzük meg.

A Délmagyarnak 2010-ben nyilatkozott, miután Dömötör-díjat kapott:

Budapesten születtem, VII. kerületi lány vagyok. A koromról legyen elég annyi: húsz elmúltam! Énekelni tanultam, operaszakot végeztem. Első férjemmel, Lakatos Jánossal – aki énekkari tag volt, de epizódszerepeket is játszott – először Debrecenbe keveredtem. Ott kaptam az első szerepeimet – mesélte a kezdetekről Décsy Györgyi. Az 1940-es években Kaposvárra hívták primadonnának, ott játszotta első főszerepeit A cirkuszhercegnőben, A mosoly országában, a Cigányszerelemben. Latabár Kálmán volt a legkedvesebb partnere; a János vitézt pedig Palló Imrével énekelte, akinek annyira megtetszett a hangja, hogy benevezte egy operaversenyre. A Lakmé Csengettyűáriáját adta elő a Zeneakadémia nagytermében – elnyerte vele az első díjat. 1948-ban szerződött Szegedre, a színház társulatának tagjaként ívelt fel művészi pályája. A matyó lakodalmas szocialista téesz-operettben, Vincze Ottó Boci, boci, tarkájában figyeltek fel rá. Azt írta a kritikus: remekelt Lagzis Erzsa szerepében.

– Máig büszke vagyok rá, hogy a Lili bárónő premierjére húsz szál piros rózsát kaptam Huszka Jenőtől. Rengeteg sikeres produkcióban szerepeltem, a My Fair Ladyt játszottuk Kovács Zsuzsival, a Charley nénjét Kátay Bandival. A Csárdáskirálynő Cecíliája volt a kedvencem, milliószor énekeltem a Hajmási Péter, Hajmási Pált. Fantasztikus társulat volt akkoriban Szegeden, szerintem azóta sem jött össze olyan erős gárda. Iván Margitra, Mécs Karcsira, Kaló Flóriánra is szívesen emlékszem; sokat játszottam Király Leventével is. A tündéri Domján Edittel egymás mellett öltöztünk. Másokkal tartózkodó volt, de engem – mint rokonlelket, nagy állatbarátot – megszeretett, bizalmába fogadott. Operettek, zenés játékok mellett operafőszerepet is kaptam, a Don Pasquale Norináját is elénekeltem. Gregor József kedves volt velem, és mint operistaként indult kollégáját, úgy köszöntött: „Szervusz, Koloratúra!" – elevenítette fel emlékeit Décsy Györgyi, aki 1979-ben ment nyugdíjba, azóta alig járt a színházban.

– Vajda Julika (operaénekes) elvitt a Dömötör-díj gálaestjére, ahol vastapssal, állva köszöntött a közönség. Majdnem sírógörcsöt kaptam. Szegedről indult, régi jó kollégám, Lehoczky Zsuzsa és Tordy Géza is meglátogatott, amikor a Marica grófnőben léptek fel a szabadtérin. Betér hozzám Julika és színházi fodrászunk, Gyurika is. Nem olyan vagyok, mint Alain Delon, akiből magányos öregúr lett: egy hatalmas villában egyedül él. Mindig akad társaságom, kis kedvenceim is velem vannak. Kutyában nem lehet csalódni, emberben igen.

A múlt rendszerben politikailag nem voltam megbízható; nem állhattam a kommunistákat, ezért ott vágtak rajtam, ahol tudtak. Ennek a levét iszom máig, ezért olyan kicsi a nyugdíjam is. Nem tudtam köpönyegforgató lenni, mindig szerénykedtem, ami nagy hülyeség ezen a pályán. Egyszer azt mondta az egyik kollégám: „Györgyi, te olyan jó színésznő vagy a színpadon, de olyan pocsék az életben!" Igaza volt! – mondja a primadonna, aki második férjével, az énekkari tagként nyugdíjba vonult Szalay Zsigmonddal, kutyájukkal, két macskájukkal, Szerénkével és Fricikével él. Vendégeket fogad, rejtvényt fejt, és sokat olvas.

Forrás: Délmagyar