A szakszervezet szerint diszkrimináció érvényesül a művésznyugdíjaknál

A korhatár előtti nyugdíjak megszűnésével januártól befellegzett a művésznyugdíjaknak is. A kiváltságos intézetek balettosai művészeti életjáradékot kapnak, de a többi táncos és művész nem. A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége szerint az új állapot szakmailag minősíthetetlen.

Novák Ferenc szerint megmagyarázhatatlan az elképzelés

A Lázár János által benyújtott korábbi módosító javaslat szerint kizárólag a Magyar Nemzeti Balett, Győri Balett, Pécsi Balett vagy Szegedi Kortárs Balett alkalmazásában legalább huszonöt évet szolgáló előadó jogosult a nyugdíjkorhatár előtt folyósított életjáradékra.

Novák Ferenc rendező, koreográfus és néprajzkutató szerint megmagyarázhatatlan, hogy önmagát nemzeti érzelműnek nevező kormány - alkotmányellenesen - a táncosok nyugdíjkedvezményét csak négy balettegyüttesre terjesztette ki, több néptáncegyüttest és Budapesti Operettszínház Balettkarát kihagyva. "Ez úgy fest, mintha a komlói bányászoknak járna kedvezmény, de a tatabányaiaknak nem. Borzasztó igazságtalanság" - hangsúlyozta egy korábbi nyilatkozatában.

novak

Novák Ferenc

Nem volt szakmai egyeztetés

A STOP megkeresésére dr. Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta: a jelenlegi szabályozás nem kínál - a balettosok szűk köre kivételével - semmilyen más jogi lehetőséget az érintettek számára, mint dolgozni az öregségi nyugdíjkorhatárig. Szerinte annak a művésznek, akinek nincs lehetősége pályamódosításra - a Széll Kálmán tervben hivatkozott életpálya modell a művészek esetében sehol nem kapott nyilvánosságot - elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy akárhogyan, de megőrizze művészi munkahelyét. Ez egyben természetesen nagyon megnehezíti a fiatalok bejutását is, így a közönségnek, ha fiatalokat akar látni, a bírói karban erre több esélye lesz, mint a tánckarban - tette hozzá az elnök.

A balett-táncosokkal kapcsolatos diszkriminációról dr. Gyimesi László úgy nyilatkozott: a balettművészeti járadék a zárószavazás előtti módosító indítványok között került be a törvénybe, mindenféle szakmai egyeztetés nélkül. Annak ellenére azonban, hogy e szabályozás számos kívánni valót hagy maga után, az vitathatatlan, hogy a jogalkotó felismerte: az eredeti javaslata téves és ezt megkísérelte orvosolni. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a kérdésről tovább lehet beszélni, egyeztetni, hiszen a művésznyugdíj megszűnése nem kizárólag a balettegyüttesek és balettművészek gondja. "Ami a megkülönböztetéseket illeti, azok nehezen vagy nem indokolhatóak, de azt hiszem, a jogos tiltakozás célja nem lehet az, hogy a már elért eredmény kerüljön veszélybe, diszkriminációra hivatkozva" - vélekedik a szakszervezeti elnök.

dancer

John Lowe

Minden az erőnléten múlik

A BBC 2008-ban adta hírül, hogy egy 88 éves férfi első balett fellépésére készül, amelyre 79 éves kora óta tréningezik.

11 gyermek nagyapapájaként, a witchfordi John Lowe, azután kezdett táncolni, hogy figyelte, miként válik profi táncos lányából, Alisonból.

A nyugdíjas tanár úgy nyilatkozott: "A tánc egy csodálatos dolog, és nem tudom megérteni, hogy miért nem táncol még több férfi." Mr. Lowe a Lantern Dance Theatre Company-vel lépett fel, miután otthon tökéletesítette piruettjeit.

"Van egy kötelem otthon, általában azt használom, hogy a lábamat feljebb húzzam. Szerencsés vagyok, hogy nincs semmilyen ízületi problémám, de ez azért van így, mert gyakorlok. Maga a tánc, nem mondható nőiesnek – csak elképesztően fittnek kell lenni hozzá. Látom az embereket egy cigaretta fölé görnyednek -, balettozniuk kéne!" - fogalmazott John Lowe.

Forrás: stop.hu, BBC

Kapcsolódó cikk:

Nem kapnak 25 év után szakmai nyugdíjat a táncosok

A nemzeti erőforrás miniszter sürgősséggel terjesztette be törvényjavaslatát a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről. A jogszabály életbe lépése után 2012. január 1-jétől - a bányászok, a ...»

süti beállítások módosítása