Ez a táj nem álmodik-Varázshegy próbanapló 9. rész

"A mai napon, minden szereplő jelen volt, a próbafolyamat egy olyan szakaszához értünk, amikor már mindenkire szükség lehet a színpadon." Sirkó Eszter Varázshegy próbanaplója folytatódik.

A délutáni próbán Szikora János, szintén a második rész jeleneteivel foglalkozott, Peeperkorn ( Gáspár Sándor ) jelenetei és Madame Chauchat ( Nemes Wanda ) utolsó jelenete Castorppal ( Schruff Milán ), a dél előtti próba gyümölcse, a dél utáni próba a készülő darab végéről szólt, majd a teljes második rész ismétlésével. A mai napon, minden szereplő jelen volt, a próbafolyamat egy olyan szakaszához értünk, amikor már mindenkire szükség lehet a színpadon.

A már lerendelkezett jelenetek közben zajlódó háttérmozgásokat, most tisztázza a rendezőnk a színészekkel.

Folyamatában haladunk, a délelőtti próba lezárása a Madame és Castorp utolsó beszélgetése, Behrens is ( Hirtling István ) színen volt egy apró közös jelenet erejéig, A főorvos úr itt mondja el Castorpnak, hogyan érte el Peeperkornt a halál. Közvetlenül ez után, Castorp egyedül ül a színpad közepén, egy nyugágyon hosszan monologizál a Varázshegy csodáiról, majd Settembrini ( Almási Sándor ) kizökkenti őt álmodozásából és egy nagyon súlyos mondat hangzik el, amivel tökéletesen jellemzi a szóban forgó Varázshegy atmoszféráját... Ezzel folytattuk a délutáni próbát.

Settembrini : „... ez a táj nem álmodik, álomtalanságát az organikus élet tudattalan érzetei, meg nem érintik, az élők lélegzete itt nem könnyebb és nem nehezebb, mint a halottaké."

Ziemßen ( SZÁRAZ DÉNES ) jelenik meg a színen, bőrönddel kezében, holtsápadtan, betegen, szemmel láthatóan nem tett neki jót a „síkföld" levegője.

Mire mondata végére ér, összeesik a szobaajtaja előtt.

Castorp kétségbeesetten Behrenshez rohan, látva unokafivére ájulását.

Castorp már egy éve a szanatórium lakója, a műben és a regényben is több utalás van arra, hogy többek szerint, a szanatóriumban ha megbetegszik valaki, azzal már nem is törődnek az ápolók vagy az orvosok. Egészen addig érdekes egy újonnan jött vendég, amíg beteg nem lesz ő maga is. Onnantól kezdve érdektelenné válik. Behrens ilyen nemtörődömséggel és ridegséggel utasítja rendre Castorpot. Ráadásul kegyetlen nyugalommal mondja el, hogyan fog meghalni Ziemßen, betegségének utolsó fázisának végén. Majd zárómondatként, elhangzik egy Thomas Mann életfilozófiájára utaló mondat, ami egyben a Varázshegy fő igazságát is magába rejti...

Behrens: „...Sötétségből érkezünk, sötétségbe távozunk. Közben vannak mindenféle élményeink, de kezdet és vég, születés és halál szépen összeér, és nem éljük át."

Az utolsó jelenetben Castorp, búcsúját hallhatjuk a haláltól a betegségtől és a szanatóriumtól, végül pedig Behrens szólal meg, aki Castorptól búcsúzik.

10 perc szünet után Szikora János folytatta a próbát, a teljes második rész megismétlésével.

Castorp, Settembrini és Ziemßen olyan betegeket figyelnek, akik mind a halál torkában vannak. Settembrini próbálja megnyugtatni afelől Castorpot, hogy semmi értelme a haldokló betegekkel megpróbálni együtt érezni, mert az olyan alapos túlzás amivel a beteg nem tud mit kezdeni.

A haldoklók táncának közepén Naphta ( Derzsi János ) tűnik fel, egy sakktábla mellett, máris leül vele szembe Settembrini és kettesben folytatják a játszmát. Mind a készülő előadásban, mind a regényben előfordulnak rövid időre, Castorpra mély benyomást tevő emberek, de ezek mindig hamar eltűnnek. Nem sokáig esik róluk szó, viszont annál fontosabb szerepet töltenek be Castorp életfilozófiájában.

Naphta is egy ilyen szereplő, akit kiragadt Vera Sturm és Hermann Beil dramaturg, nincs hosszabb megnyilvánulása, mint egy – két jelenet, de jelenlétének fontossága a mű egészében és Castorpban annál nagyobb.

Naphta és Settembrini ősellenségek, mind ideológiailag, mind filozófiailag, vallásilag, az élet majdnem minden területén.

Naphta: „...Humanitása mára csupán díszlet, álca, ízetlen klasszicizmus, merő szellemi unalom és borzalom ! Ásítok tőle...a forradalom minden ilyesmivel le fog számolni, jó uram....Csupán a legradikálisabb szkepszisből, csak morális káoszból születik meg a feltétel nélküli, a szent terror, amelyre e kornak szüksége van!"

Settembrini: „Romboló, Veszett kutya! El kell pusztítani"

Naphta: „Még hallani fog rólam"

Naphta párbajra hívta Settembrinit, egy percen belül meg is jelenik két pisztollyal a kezében. És választásra nyújtja Settembrini felé.

Naphta: „ Lépjen elő uram és lőjjön!"

(Settembrini a levegőbe lő)

Naphta: „ A levegőbe lőtt, uram!"

Settembrini: „Oda lövök, ahová akarok!"

Naphta : „Lőjön még egyszer!"

Settembrini: „ Eszem ágában sincs. Magán a sor!"

Naphta: „Gyáva kutya"

(Naphta a saját fejébe lő)

Szerzők és fotó: Sirkó Eszter