Készül a Marica grófnő - Méhes László szórakoztató előadást ígér

Próbálják a Marica grófnő című nagyoperettet a Veszprémi Petőfi Színházban. A bemutató február 10-én lesz a nagyszínpadon. A rendező Méhes László hagyományos és szórakoztató előadást ígér a nézőknek.

Gőzerővel készül a Marica grófnő című nagyoperett stábja a februári premierre. A színészek Méhes László rendező irányításával próbálják a jeleneteiket, a zeneszobában pedig Völgyesi Gyöngyi zenei-munkatárssal gyakorolják a cseppet sem könnyű, ám a közönség körében nagyon népszerű slágereket. Hiszen aki meghallja majd, a "Ringó vállú csengeri violám...", a " Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket...", a "Szép város Kolozsvár...", vagy épp a "Hej cigány..." című örökzöld dalokat, az biztos lehet benne, hogy Veszprémben az operett nem vesztett semmit a népszerűségéből.

Pcs_Csrds3

- Szórakoztató és hagyományos operettet szeretnék adni a közönségnek, fiataloknak, időseknek egyaránt. Igaz, ugyan, hogy bizonyos korosztályok körében már nem olyan népszerű ez a műfaj, mégis arra törekszem, hogy megtaláljuk ebben az előadásban is azokat a pontokat, amelyek felkeltik mindenki érdeklődését. Az operettnek tradíciója van, nyilván rendezője válogatja, hogy ki, mit helyez ebből előtérbe. Az én operettről alkotott képem, elképzelésem szerint ez az előadás nem lesz modern, de megfelel majd annak a szépen eljátszott, történetmesélős igénynek, amelyet 2012-ben is érvényesnek gondolok. Minden erőmmel azon leszek, hogy sikeres és értékes produkciót adjunk a nézőknek - mondta Méhes László.

halas

Halas Adelaida az elmúlt évadokban fürödhetett a remek zenés szerepekben a Veszprémi Petőfi Színházban. A Csókos asszony Katókája, az Anna Karenina címszerepe után most újabb nagy kihívásként élheti meg a Marica grófnő főszerepét.

- Nagyon örülök annak, hogy a színpadon megint egy igazi nőt kell megformálnom. A mostani előadásban is arra törekszem, hogy ennek a szép nőnek a jellemfejlődését meg tudjam mutatni finoman, árnyaltan. Marica éli a grófnőséggel együtt járó felszínes életét, gazdag, szép, kedves, szeszélyes is egy kicsit, mint minden nő és keresi a hozzá méltó társat. Mindeközben sok hibát vét, de aztán tud bocsánatot kérni és megtalálja a szerelmét. Ez látszólag tényleg egy meseszerű történet, ám ami fontos és örökérvényű az, hogy mindenki szeretné megtalálni a párját, s eközben több buktatón, változáson kell átesnünk. Ennek az útnak a bemutatására is törekszem ebben a varázslatos operettvilágban - mesélte Halas Adelaida.

Premier febuár 10-én!

 

Szereplők:

Marica grófnő: HALAS ADELAIDA

Populescu Dragomir Móric herceg: NYIRKÓ ISTVÁN

Báró Zsupán Kálmán, földbirtokos: RANCSÓ DEZSŐ

Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf : SZELES JÓZSEF

Liza, a húga: SZŰCS KRISZTINA

Liebenberg István: SZŰCS LÁSZLÓ

Cuddenstein-Chlumec Cecília hercegnő:CSARNÓY ZSUZSANNA Jászai-díjas

Kudelka, a komornyikja: KŐRÖSI CSABA

Dombossy Ilka: MÓDRI GYÖRGYI

Mihály, Marica öreg szolgája: VAJDA KÁROLY

Lidi, cigánylány DOMINEK ANNA

Lajos, cigány: XXX

Kórus, tánckar

Karmester: OBERFRANK PÉTER

Díszlettervező: RÓZSA ISTVÁN

Jelmez: HORVÁTH KATA

Koreográfus: KISPÁL ANITA

Korrepetitor: VÖLGYESI GYÖNGYI

Ügyelő: MADÁR K. ZOLTÁN

Súgó: TÓTH ZSANETT

Rendezőasszisztens: PÁPES MÓNIKA

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház

süti beállítások módosítása