Dancs Annamari az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi elődöntőjében!

Az előzsűri kiválasztotta azt a húsz dalt, amely közül a győztes májusban Bakuban Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviseli. Annamari, aki a Budapesti Operettszínház művésze egy saját dallal, a Feel-lel jelentkezett a magyarországi döntőre.

„Százhetven pályamű, összesen 202 szerzemény érkezett a december 30-i határidőig a magyar dalversenyre. Az előzsűri előbb ötvenet választott ki közülük, majd húszra szűkült a lista. Az első elődöntő január 28-án, a második február 4-én lesz, a nemzeti döntő február 11-én. Mindhármat élőben, egy showműsor keretében közvetíti az m1" - mondta Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa a budapesti sajtótájékoztatón.

 Mint elhangzott, mindkét elődöntőből négy dal kerül a nemzeti döntőbe, ezek közül hármat a négytagú zsűri (ebben Rákay mellett Wolf Kati, a tavalyi magyar induló, Csiszár Jenő rádiós és televíziós műsorvezető, valamint Rakonczai Viktor zeneszerző kapott helyet), egyet a közönség választ. A döntő első részében a nézők voksai döntenek arról, mely dal kerül a végső négybe, majd a zsűri választja ki, melyik dal képviseli Magyarországot május 22. és 26. között az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban.

Dancs Annamari, aki a Budapesti Operettszínház művésze  egy saját dallal, a Feel-lel jelentkezett a magyarországi döntőre. Az énekesnő számára nem volt idegen a dalverseny, hiszen Eurovíziós mintára épül az Aranyszarvas Nemzetközi Fesztiválon is, ahol 2008-ban 30 ország versenyzői között Romániát képviselte és amelyen  Közönség-Népszerűségi díjat nyert. Emelett 2009-ben az Eurovízió román elődöntőjébe is beválasztották az A-ha c. dalát, de akkor Annamari inkább a Román Nemzeti Operettszínház meghívásást fogadta el két operett-szerepre.

71

- Az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy jelentkezem a Feel című saját szerzeményemmel- meséli Annamari-.Éppen Ausztriában síeltem 5 nappal ezelőtt, amikor 1800 m magasan értesültem a hírről, hogy én is ott vagyok a 20 legjobb között. Hatalmas megtiszteltésnek tartom és örülök, hogy részese lehetek ennek a versenynek. Remélem sikerül kiválasztani azt a dalt, amely méltóan képviseli Magyarországot Bakuban. - mondta a színésznő, akit januárban a Budapesti Operettszínházban többek között a Miss Saigonban és a Csárdáskirálynőben is láthatjuk.

368

Az elődöntőbe került Molnár Tamás Lesz, ami lesz (előadó: Anti Fitness Club); Vigh Arnold és Zsedényi Dániel Fans Will Be Friends (Bebe and the Charge); Molnár Ferenc Caramel Vízió (Caramel); Pál Gábor, Sándor Attila, Walkó Csaba, Behnam Lotfi Sound of Our Hearts (Compact Disco); Dancs Annamari Feel (Dancs Annamari); Palásti Kovács Zoltán és Fábián Julianna Like A Child (Fábián Juli és a Zoohacker); Vizy Márton és Vigh Kristóf Európa, egy a szívünk (Gallusz Niki és Vizy Márton); Szabó Zé és Johnny K. Palmer Back In Place (Gyurcsik Tibor); a Naughty Monkeys Learning To Let Go (Heinz Gabi); Kállay-Saunders András, Szakos Krisztián és Burai Krisztián I Love You (Kállay-Saunders András); Pras Michel, Roy Hamilton és Király Linda Untried (Király Linda, Ben, Viktor); Jónás Barnabás és Kiss Gina Chasing Dreams (Kiss Gina); Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István és Kökény Attila Állítsd meg az időt (Kökény Attila és Bencsik Tamara); Vödrös Márton és Johnny K. Palmer Dance (Monsoon); Pély Barna, Pál Eszter, Pál István és Fecske András István Open Your Heart (Pély Barna, Pál Eszter és Pál István "Szalonna"); Molnár Gábor Csillagok (Puskás Péter); Krajczár Péter, Juhász Orsolya, Rozman Alexandra és Schilling Kolos Yeah OK! (Sophistic); Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István Élek a szemeidben (Tolvai Renáta); Szabó Zé és Molnár Tamás Nem kell végszó (Tóth Gabi); valamint Molnár Imre, Chris Landon és Taryn Murphy This Love (Veres Mónika "Nika") című dala.

 

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a versenyt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szervezi, idén 43 ország képviselői vettek részt. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

 

Forrás: MTI/DancsAnnamari.com

süti beállítások módosítása