Lepkévé válás a Szkénében

Lepkévé válás, metamorfózis – Bérczi Zsófia morfománjai egy nem emberi világba ragadnak el, ahol az előadók segítségével életre kel az elasztikus anyaggal bevont színpad és a vetített animáció az alakokkal és a formákkal való játék új dimenzióját villantja fel. 

Az Élőkép Társulat olyan vizuális színház létrehozására tesz kísérletet, melynek szereplői nem emberek, hanem élő szobrok, természeti formációkra, állatszerű lényekre emlékeztető alakok. A 2006-ban a Trafó színpadán bemutatott, főként non-verbális, bármely korosztály számára ajánlott, különleges előadás 2012-ben a Szkéné Színházban látható.

„Valami ősi, az emberiség által számtalan formában kiélt késztetésre hallgatva hozta létre produkcióját az Élőkép Társulat, napjaink egyik legizgalmasabb színpadművészeti csoportosulása. A Lepkévé válás emberek megalkotta és működtette, „embermentes” színjáték: mozgás és látványszínház, mely a természet valós, vagy kitalált formáinak, lényeinek meghökkentő felvonulása, a természet meghaladhatatlan, végtelen formakincsét és a formák mögött rejtőző, megfejthetetlen csodát igyekszik megismerni és megismertetni.  Egyedi, besorolhatatlan és bódítóan izgalmas...

Az Élőkép Társulat látványos vetítést kombinál a formák szellemes, váratlan játékaival: a különleges textil minden jótékony adottságát kihasználja, hogy tájakat, eleven formákat jelenítsen meg. Orrunk előtt gyűrődnek fel hegyláncok, púposodnak dombok, válik tengerfenékké a szárazföld. A tájba a legkülönbözőbb lények érkeznek. Játszik a játéktér, a vásznak mögött felderengő, egyszer-egyszer megvilágított régiók, és bűvös események zajlanak a magasban." (részlet Halász Tamás: „Embertelen jó” c. cikkéből)

lepke

fotó: Szkéné

Élőkép Társulat: Lepkévé válás – Konspiráció élő képzőművészet, vizuális mozgásszínház  
Előadások: 2012. január 18., 19., 20. 20.00
Helyszín: Szkéné Színház - www.szkene.hu
Cím: 1111-Budapest, Műegyetem rakpart 3., II. emelet

Jegyár: 2000 Ft

Morfománok: Szabó Ildikó Ágnes, Birtalan Krisztina, Jobbágy Bernadett, Hrotkó Heléna, Csikós Nóra, Török Enikő, Kecskés György
Látvány koncepció: Bérczi Zsófia, Terebessy Tóbiás Vizuális, dramaturgiai és fénytervezés: Bérczi Zsófia
Figurák, mozdulatok, koreográfia: Bérczi Zsófia és a mindenkori társulat - kiemelten Bársony Júlia, Kántor Kata
Hangmontázs: Bársony Júlia
Animációk: Terebessy Tóbiás, Szarka Fedor Guido, Molnár Márk
Bálnák: Terebessy Tóbiás
Díszlet és jelmez készítés: Bérczi Zsófia Díszletépítés: Terebessy Tóbiás, Tankó Barnabás, Buckó Bence Programozás: Tankó Barnabás, Tasnádi József
Udun játszik: Szarka Fedor Guido
Technikus, a rendező munkatársa: Tankó Barnabás
Rendezés: Bérczi Zsófia
Produkciós partnerek: Szkéné Színház, Élőkép Egyesület
Az új bemutató támogatói: Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Szkéné Színház, Élőkép Egyesület, Flórián Műhely - Mozgóház Alapítvány

süti beállítások módosítása