Tüntetést szerveznek az antifasiszták az Új Színház elé

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége tüntetést szervez február 1-jén 17 órára az Új Színház elé. Felhívásukban kérik, a résztvevők hozzanak egy-egy gyertyát.

Meghívunk, tiltakozz velünk, amikor a szélsőjobb a II. világháború után újra elfoglal egy országos közintézményt! 2012. február 1-jén, (cinikus módon a 2. Magyar Köztársaság emléknapján) Magyarországon az adófizető polgárok pénzén támogatott Új Színház vezetését átveszi egy szélsőjobboldaliságáról ismert igazgató” – áll a MEASZ felhívásában.

measz

“Tarlós István főpolgármester a hazai és a nemzetközi tiltakozások hatására a színház egyik tervezett vezetőjét Csurka Istvánt ugyan "ejtette", de az igazgató kinevezését nem vonta vissza. A cégért ugyan levette, de a kocsmáros attól még megmaradt. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) nem teheti meg, hogy ezen a napon szótlan maradjon! Szolidárisak velünk az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének (FIR) tagszervezetei is, melyekben sok ezer holokausztot átélt és jelentős európai ellenállási mozgalmakban harcolt ember van” – fogalmaz a MEASZ. 

A szervezet felhívása azoknak szól, akik “nem akarják, hogy a mai kritikus helyzetben a szélsőjobb tovább erősödjék, és elárassza környezetünket, nem akarják, hogy a nyilasok szellemi utódai ismét megfertőzzék szeretett hazánk kultúráját!”

A MEASZ várja a kapcsolódó szervezetek, médiumok jelentkezését a demokrat@chello.hu mail címen.

süti beállítások módosítása