Országomat egy ló(erő)ért! - Színészek és járműveik fotókiállítás

Izgalmas tárlatot láthatnak január 26-ig a budapesti Klebelsberg Kultúrkúriában. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményéből válogattak olyan képeket, amelyeken híres magyar színészek autóznak, hajóznak, légballonnal emelkednek, sítalpon siklanak, lovon vágtatnak, szekéren döcögnek, biciklin karikáznak vagy akár repülőn szárnyalnak.

Karády Katalin, Sennyei Vera, Lenkeffy Ica vagy Pethes Sándor s járműveik fekete-fehér vagy színes fotókon, képeslapokon. A tárlat díjtalanul megtekinthető 2012. január 26-áig 10 - 18 óráig a Kultúrkúria nyitvatartási ideje alatt.

4

"Az automobilt tudvalevően szabályozott robbanás mozgatja. Izzóra hevített kis kazánba, amelybe dugattyú csövének a szádja torkollik, cseppenkint benzin hull alá. A benzin az izzó ércre cseppenve felrobbanik, vagyis cseppfolyós mivoltából légneművé, benzingázzá alakul át. Mivel pedig a benzin légnemű alakban a cseppfolyós térfogatának nem tudom, hány százszorosát foglalja el, természetesen túltelik vele az egész kazán, aminek az lesz a következése, hogy a gáz kikívánkozva, a dugattyút iszonyú gyorsasággal előrelódítja. A dugattyún lévő rúd vízszintes mozgását azután, csuklók és fogaskerekek segítségével, már könnyű mesterség az automobil kerekén kör alakú mozgássá változtatni át." (Cholnoky Viktor: Az automobil)
"- Egy országot egy lóért - kiáltotta III. Richard király, mikor a csatából menekülni akart. Mit adott volna egy autóért? Egy világbirodalmat! Hát egy repülőgépért? Nyilván egy egész világrészt." (Kosztolányi Dezső: Ákombákom. Pesti Hírlap, 1930. július 6.)

1

A szervezők így írnak a kiállításról:

A tárlaton olyan képek láthatóak, amelyeken színészek a századelő nagy találmányával és friss státuszszimbólumával mutatkoznak: az automobillal. A válogatás közben azonban lépten-nyomon kezünkbe akadtak olyan képek is, ahol nemcsak autóval, hanem más járművel is szerepelnek. És nemcsak járművel… A képek gyűltek-gyűltek, és lassan kirajzolódott, lüktetni, dobogni-dohogni-dübörögni kezdett ötletünk lelke-motorja: a mozgás!
Ugyanis az itt megjelenő színészek, az adott kor idoljai, sztárjai, közszereplői „pontosan sejtették”, hogy nevük, jelenlétük, tehetségük, sugárzásuk új tempót diktál a hétköznapokban.

3

Ezért mindegy is, hogy hajón úsznak, légbalonnal emelkednek, sítalpon siklanak, lovon vágtatnak,
szekéren döcögnek, biciklin karikáznak, vagy repülőn szárnyalnak, –
a lényeg a mozdulás és a póz, az idő lüktetése!
A legimponálóbbak, mégis egy szép autóval! Kis szerep, de kibontható.
Kérdés, hogy tálentumukkal fényezik a márkát, vagy a márka ragyogtatja tehetségüket?
Hát mi is ez a bájos együttműködés: elragadó marketing, vagy egy műszaki epizód?
Avagy féktelen exhibicionizmus?

2Egy lecsúszott igazgatóról - a Színházi Élet 1934-es januári számából:

Ha valaki mama egy kissé elengedi magát, igazán nem vicc lecsúszni. Pláne, amikor már majdnem mindenki lecsúszott, akit valaha a csúcson láttunk. Annál csodálatosabb, hogy ezúttal egy olyan szinigazgatóról van szó, akinek két színháza előtt ma is úgyszólván minden este kint van a tábla, szóval egy emberről, akit e lamentáló világban mindenki csudálattal lát hegynek fölfelé kapaszkodni.

bardosartur

Minek kerülgessük e keserves témát? Bárdos Arthur dr. a szóbanforgó igazgató. S bár az ő stabilitásába egzisztenciáknak százai kapaszkodnak, ezúttal mindenkit kellemesen érintett az igazgató lecsúszása, mert nem a város belterületén történt, hanem ott, ahol a lecsúszók számára külön pálya van, a gyönyörű Svábhegyen, a téli sportot űző pesti ifjúság lelkes éljenkiáltásai közepett. A Renaissance és a Belvárosi Színház gazdája két fiának társaságában jelent meg e vidám népség között egymásután többször ismételte meg azt a bravúrt, hogyan lehet lecsúszni és mégis a helyzet magaslatán maradni. (…) Egyébként megállapíthattuk, hogy az első tél olyan idegenforgalmat csinált a Svábhegyen, ami még a nagy konjunktúra napjaiban is ritkaság számba ment. A régi tőzsdés világot ugyan nem láthattuk ott, mert azok úgy lecsúsztak, hogy egyik-másikuk meg sem állt a Markó-utcáig. (…)

Forrás: Színház.hu, Színházi Élet