Abszurdot is érzékelni benne - Makrancos Kata a Vígben

Január 8-án mutatta be a Vígszínház Varró Dániel új fordításában a Makrancos Katát, Gothár Péter rendezésében. Shakespeare-sorozatuk következő darabjának főszereplői Nagy Ervin és Börcsök Enikő. Összeállításunkban választ kaphatnak arra, hogy sikerült az előadás, és mi köze van Shakespeare-nek a cickányokhoz.

„Pfuj, arcodról e rossz grimaszt töröld le…” (V. felv., 2. jel.)

Nagy Ervin a darabról:

"Nagyon kevés Shakespeare-darabban játszottam. Beugrottam a Szeget szeggelbe, volt a Sok hűhó, a Troilus, és most a Makrancos Kata. A színház, ahol tag vagyok, nem veszi elő gyakran ezeket a műveket. Azt gondolom, hogy teljesen másképp kell játszani, másképp kell hozzányúlni. Vannak kifejezetten gyakorlott Shakespeare-színészek, mint például Gálffi Laci. Nincs olyan, hogy Shakespeare-iskola, de bizonyos dallam, ritmus, amit diktál a szöveg, azt jól kell tudni használni, jól kell tudni zenélni a szöveggel. Egy másfajta energia rejlik ebben a szövegben, és a színésznek jól kell tudnia beszélni. Én egyébként nem vagyok egy jól beszél.. színész, ezért nekem mindig külön munkát jelent az, ha olyan szöveg van, amit nehéz mondani. Külön agyféltekém dolgozik rajta. (....) Az én Petruchióm még alakulóban van. Egyébként gyerekkori emlékem van róla. Láttam valamikor régen egy olasz feldolgozást, nem a Zeffirelli- filmet. Ez egy ziccerszerep egy férő színész életében. Nyilván Eszenyi Enikő azért is hívott meg, mert a humor nem áll tőlem távol, sőt. Itt pedig nagyon kell a humor. Ellentétben az alkatommal a bohócvénám nagyon erős. Hősszerelmes alkattal ritkábban párosul a buffó lélek. A felkérésnek nagyon örültem, mert a darab tele van olyan szituációval, amihez nekem nagyon is főlik a fogam, valamint több helyen nemcsak a vígjátékot, hanem az abszurdot is érzékelni benne. Remélem, hogy az előttünk álló tíz próbanapban még sikerült ezt erősíteni, megszületnek a helyzetkomikumok. Általában egy ilyen feladat diadalmenet szokott lenni, de ez most nagy tanulság számomra, mert ziccerszerep ide vagy oda, a sikeres kivitelezést nem adják ingyen. Akkor is, ha a világ legjobb szerepét kapod, keményen meg kell dolgozni érte". (Forrás: Népszabadság)

Kritikus szemmel - Adok kapok:

"... Végül is Shakespeare darabja, többek között, a férfi és nő örök párharcáról szól. De Gothár olyan hangsúlyosan azért nem akar erről beszélni. Nála nem arról regél a történet, amiről a leggyakrabban szokott, hogy önbizalommal teli macsó megszelídít egy magától szintén elszállt, kibírhatatlanul házsártos, de amúgy fenemód dögös némbert. Petruchio szerepében Nagy Ervin sem az ismert szépfiú variációinak egyikét vezeti elő. Ez nehezen is menne úgy, hogy ráadtak egy színes, bő bugyogót, azaz őt is meglehetősen bohócosra öltöztették. Börcsök sem a magas szárú csizmában, vagy égig érő tűsarkú cipőben csábos combjait mutogató, mély dekoltázsban hódító perszóna. Ő is némiképp bohócos. Két clown adok-kapokat játszik, válogatott rafinériával tol ki a másikkal, és fenemód élvezik, hogy ezt a környezetük is látja. Két kis kakas összeveszett. Kakasviadalon mérkőznek egymással a gyakran kárörvendő környezetük előtt". (Forrás: Népszava)

Dr. Kállay Géza egyetemi tanár írása a Makrancos Kata kapcsán - részletek:

Eredet

A Taming of the Shrew (ez a darab eredeti címe) pontos keletkezési körülményeit sajnos nem ismerjük, bizonyosnak tűnik azonban, hogy Shakespeare egyik igen korai darabja. Néhány kutató szerint a legelső, ez azonban a darab dramaturgiai érettségének ismeretében kevéssé valószínű. Hihetőbb, hogy Shakespeare, aki valamikor az 1580-as évek legvégén tűnt fel London színházi világában, a VI. Henrik háromrészes királydráma-sorozat és a Két veronai nemes (sőt, talán a Tévedések vígjátéka) című komédiák után, de még a nagysikerű III. Richárd előtt írja meg, valamikor 1592-ben. (...)

Makrancosok

A shrew szó eredetileg ’cickány’-t jelentett, de – talán mert akkor Angliában egy méregfogú faja is ismeretes volt – már széles körben használták a házsártos, állandóan veszekedő, visszanyelvelő, másokat szidalmazó, kibírhatatlan természettel megátkozott nők, főleg férjes asszonyok („házi sárkányok”) megjelölésére, sőt, hepciás férfiakat is neveztek így. A „makrancos hölgy” tehát – bár ez a magyar hagyomány – túlságosan tapintatos fordítása annak az „éles nyelvű, mérget hintő hárpiának”, amelyet a shrew szó az angol fül számára akkor sugallt.

Cselekmény

A darab cselekménye egyszerűnek tűnik: a veronai, apja vagyonát megöröklő és hozományvadász Petruchio szolgájával, Grumióval Padovába érkezve megtudja, hogy a dúsgazdag polgár, Baptista csak akkor adja férjhez szelídnek ismert kisebbik leányát, Biancát számos kérője valamelyikének, ha már a rettegett Katalinon túladott. Petruchio nem ijed meg a kalandtól, és – mindenki csodálkozására, majd csodálatára – betöri a makrancos Katát: a megalázó esküvő után valósággal elrabolja, otthon éhezteti, nem engedi aludni, nem hagyja, hogy kedvére való ruhát, kalapot válasszon, és mindent „annak kell mondania”, aminek az illető dolgot Petruchio nevezi. Bianca kezére négyen is pályáznak: Gremio, az idős, de gazdag polgár; Hortensio, aki Litio néven zenetanárnak öltözve igyekszik a lány közelébe férkőzni, de végül is a gazdag, ám fiatal Özveggyel kénytelen beérni; Tranio, Lucentio furfangos szolgája, aki már a darab legelején ruhát cserél gazdájával, és magát Lucentiónak kiadva verseng Biancáért, és végül maga Lucentio, aki a nyelvtanár álruháját ölti fel, és Cambiónak nevezteti magát. Ő győzedelmeskedik Bianca szíve felett, akibe – úgy tűnik – első látásra beleszeretett. Kisebb bonyodalom Lucentio körül alakul ki: a hozomány, s az apai áldás nélkülözhetetlen elemei a nősülésnek, ezért Tranio (változatlanul Lucentióként) egy Mantovából érkező Kereskedőt ügyes trükkel rávesz arra, hogy játssza el Vincentio – Lucentio apjának – szerepét. Minden rendben menne, ha Petruchio és Kata nem akarná meglátogatni Baptistát, és nem botlana éppen a valódi Vincentióba. De ez a félreértés is hamar tisztázódik, és nincs más hátra, mint egy hatalmas lakoma, amelyen Petruchio fogadást köt Lucentióval és Hortensióval, hármójuk közül kinek a felesége a legengedelmesebb:  Bianca, az Özvegy, vagy épp Kata? Férje hívására csak Kata áll meg a lakomázók előtt, s egy hosszú beszédben ecseteli az asszonyi engedelmesség szükségességét: „Pfúj, arcodról e rossz grimaszt töröld le…” Mindenki elképed, kivéve Petruchiót: „Kata, az ágy vár… Jövőtök szépnek tűnt, enyém riasztott, // A nyertes mégis én lettem. Sziasztok!” Ami a makrancosságot illeti, „happy ending” tanúi lehetünk. Folytatás itt.

Forrás: Vígszínház, Népszabaság, Népszava