Mit csinál a színész, ha nem játszik? - Bálint András írása

Bálint András, a Radnóti Színház igazgatójának írását tesszük közé, amely 2012. január 16-án hangzott el a Gödör Klubban rendezett színházi konferencián.

A színészi életpálya-modell lehetőségeiről

Még a kilencvenes évek elején, azt mondtuk a Színházművészeti Szövetség vezetőségében, hogy egyetlen bástyát sem szabad feladni, mert akkor összedől a vár. Azt állítottuk, hogy az egész magyar színházművészet érdeke az összes színházi műhely megmaradása vidéken és Pesten. Azt hirdettük , hogy nem hagyunk bedőlni egyetlen társulatot sem. Kértük, sőt követeltük a fenntartó önkormányzatoktól, hogy védjék színházaikat, és buzdítottuk kollegáinkat, hogy hozzanak létre új formációkat, jöjjenek létre új társulatok, pártoltunk minden alternatív kezdeményezést.

Aranykor volt. Összehasonlítva a többi művészeti ággal, optimistán hirdettük, hogy szemben a magyar film, a könyvkiadás, a zenei és képzőművészeti élet problémáival, a közszolgálati televízió gondjaival, színházművészetünk él és virul, és közönségét sem veszítette el. Új állandó társulatok jöttek létre vidéken, sorra alakultak alternatív együttesek és játszóhelyek, a budapesti színházak új kamarákat, stúdiókat avattak. Épült a bástyarendszer. Büszkén hirdettük, hogy a magyar színházi szakma nem oszlott szekértáborokra, a Színházi Társaság ernyőszervezetként képviselte érdekeinket, védte a magyar színházi szakmát.

Azóta minden megváltozott, felfordult a világ. Az ismert gazdasági körülmények között drasztikusan fogy a kultúrára szánt pénz, a humán kultúra fontossága a mélyponton, és a mi szakmánkban is megjelentek a   szekértáborok. Dőlnek a bástyák: tollvonással szüntetnek meg színházakat, a társulatokat szélnek eresztik, színészkollegák állás nélkül maradnak. Legfontosabbnak tartott értékünk, egyik legfőbb bástyánk, a repertoárt játszó állandó társulattal működő színházak hálózatán egyre több luk keletkezik. Megismerkedtünk a színészi munkanélküliséggel, kollegák seregeinek nem hogy állása nincs, munkája is alig akad. Ha hozzászámítjuk azokat, akik szakmai nyugdíjba mentek, és ma nincs más bevételük, mint ez a nyomorúságos nyugdíj, nem túlzás azt állítani, hogy sokan szinte éheznek.

Van-e életpálya modell a színész számára, ha megszűnik a színháza, ha nincs szerződése, állandó jövedelme? Annak idején azt olvastuk, hogy a rothadó kapitalizmusban a színészek kénytelenek taxisofőrnek, pincérnek, bébiszitternek beállni, mert arrafelé a társadalom nem biztosít elegendő munkalehetőséget. Sok az eszkimó, kevés a fóka – idézték Madáchot, amúgy pontatlanul.

„Ha Isten vagy, tegyed, könyörgök, hogy kevesb ember legyen s több fóka" – kéri Ádámot az Eszkimó, már túl a Falanszteren. Emberből több lett, hiszen a két egyetem, a vidéki színházak stúdiói és a számos színészképző tanfolyam ontja a végzősöket. Sokan halogatják a diploma megszerzését, továbbtanulnak, kapós a DLA képzés, így tovább maradhatnak diákok és csak később lesznek munkanélküliek.

Viszont fókából is több lett: a szaporodó szinkronstúdiók olcsó és híg munkát kínálnak, a különböző televíziós sorozatok is nyelik a színészeket, le is nyelik, számos haknicsapat járja kétes értékű produkciókkal a vidéket. Van munka, csak már nem olyan!

Van-e életpálya-modell a magyar színész számára külföldön? Hagyományosan kevés a sikertörténet. Még a hetvenes években néhányan próbálkoztunk, filmeztünk a határokon túl. Mostanában merészebbek a fiatalok, mint mi voltunk: nyelvet tanulnak, külföldre költöznek, néhányan a tengeren túlra, és forgatnak, vagy reménykednek egy sikeres filmszínész-karrier esélyében. Úgy látom, igazán eddig még senkinek sem sikerült. Idegen nyelven a színházi szereplés szinte elképzelhetetlen.

A zenés műfajban nyilván több a lehetőség. A magyar musical színész nemzetközi utat is bejárhat, úgy tudom, sokan dolgoznak külföldön, ha nem is éppen a Broadway-n vagy a West Enden.

Életpálya-modell váltás lehet a színész számára, ha elkezd rendezni. Egyre több kollega váltott, próbálkozik ezzel a mesterséggel is. Számos színészkollega pályázik igazgatói posztra, és ha végigpillantunk a színigazgatók névsorán, kiderül, hogy több az eredetileg színész-foglalkozású direktor, mint a rendező diplomás. Néhány ambíciózus fiatal úgy vállalkozik, hogy társulatot alapít, független csapatok jönnek létre. Ez is kitörési lehetőség.

Egyébként mit csinál a színész, ha nem játszik, ha nincs munkája? Pincérként, taxisofőrként, bébiszitterként dolgozik, és várja a lehetőséget. Bízik egy boldogabb korban.

Bálint András

Kapcsolódó anyagok:

A 3. beszélgetés teljes hangfelvételét elérhetik itt

3/ 1. rész

3/ 2. rész

3/ 3. rész

Schilling Árpád felvetését itt hallgathatják meg

Zrinyi Gál Vince kérdését és Vidnyánszky Attila válaszát itt hallgathatják meg

Vidnyánszky Attila bevezetőjét itt meghallgathatják.

Kapcsolódó cikk: