Újra színpadon a Boldogtalanok

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata rövidebb szünet után ismét műsorára tűzi a Radu Afrim, UNITER-díjas rendező által színre vitt Boldogtalanok című előadását.

A Füst Milán színművéből készült produkciót ezúttal a Dsida Jenő, a Diószeghy Iván, valamint a Szép Ernő-bérletek tulajdonosai tekinthetik meg. Azok az érdeklődők, aki nem rendelkeznek bérlettel, hétköznaponként 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadás előtt egy órával válthatnak jegyet az előadásra. Dr. Beck szerepében ezúttal Nagy Orbánt láthatja a közönség, az előadást román felirattal játssza a társulat.

Boldogtalanok

forrás: Északi Színház

A darabról:

A Boldogtalanok metszően, életszagúan naturalista darab. Szereplői jellemét a külvárosi nyomor alakítja, elfásultságukból a végzetük következik, amihez ráadásul ragaszkodnak. Olyan hősök ők, akik kapaszkodnak saját keresztjükbe, és még csak töviskoszorút sem kapnak jutalmul.

Egy végletekig fokozódó szerelmi háromszög, ami akár köznapi is lehetne, ám Róza, Húber és Vilma nem a könnyű megoldást választja - sőt, úgy tűnhet, egyáltalán nem is akarják problémáikat megoldani. Miért? - kérdezhetnénk egyszerűen, ha a történet nem vetne fel egyben bonyolultabb és mélyrehatóbb kérdéseket is. Lehet bármi áron szeretni? Szeretve gyűlölni? Bűntudathoz hozzászokni? A Boldogtalanokban a belső vívódás jelenik meg, a kimondhatatlan szakad fel, mi pedig ezúttal nézőként érhetjük tetten - talán magunkat.

Amikor a festő az üres vászon előtt áll, döntenie kell, melyik színbe mártja először az ecsetet. Füst Milán a sötét palettát választotta, festményén a szürkék, barnák, mélyvörösek, feketék, fények és árnyékok tökéletesen visszaadják a megszólalásig igaz életet. A tiszta pohár vízbe ezúttal a keserű pirula kell, hogy feloldódjon...