"A színház segít" - Sinkovits Imrére emlékezünk

Sinkovits Imre 11 évvel ezelőtt hunyt el, aki szinte halála napjáig a színpadon állt. 1928-ban született, egy cserkész táborban szánta rá magát, hogy színészi pályára áll, édesanyjának nem tetszett az ötlet. Édesapja azonban szurkolt fiának.

Sinkovits Imréről az MTV Ma reggel című műsorában esett szó, a stúdióban fia Sinkovits-Vitay András emlékezett rá.

Az adásba itt nyernek betekintést.

Sinkovits

Három pontban Sinkovits Imréről saját szavain keresztül:

Ars poetica

"... Az én életem a színház. S a hitvallásom; hiszek a színházban, a művészetben, az érzelemben és az emberi értelemben. Én az érzelmekre ható színházat vélem igazán modernnek. Csakhogy, minden dolgok dialektikája, hogy az érzelem felkeltésének az útjai értelmi cselekvések kockáival kövezettek. Én magam is először néző, vagyis olvasó módjára fürdöm meg a szerepeimben. Hagyom magamra hatni az író gondolatait. Azt akarom megtudni, hogy szeretem, vagy gyűlölöm az író által megálmodottat. Félreértés ne essék, nem a szerepemet, hanem az alakot, amelyet az író írt. Majd ezt az első benyomásomat akarom felidézni a nézőben. Így építem, építgetem a figurát apró kövekből nagy alapokra, majd később egyre kisebb kockákkal. Faragom és csiszolgatom, amíg össze nem áll egyetlen alakká. Amikor így tudatosan felépítem, akkor lepergetem az egészet magam előtt, úgy mintha én lennék a néző. Átélem a szinte lehetetlent, a magam látását. Ehhez egyetlen eszköz, hogy ismerni kell a nyersanyagot, amellyel dolgozom. A nyersanyag pedig én vagyok. A testem, és legbelül, amelyet szellemnek neveznek. Ismerni kell az erényeket, de még fontosabb a fogyatékosságokról tudni. Legszigorúbb kritikusom én vagyok, hiszen én tudom igazán, hogy mennyit nem tudok. ...Abban hiszek, hogy a színház segít az embereknek jobbá, szebbé tenni az életüket. Én azért lettem színész, mert úgy éreztem, a hogyanról van mondanivalóm." (Film, Színház, Muzsika - 1961. 25. sz.)

Sinkovits-Imre-02

A művészet igényét, tartalmát, értékét nem szabad napi széljárás, de még évjáratok szerint sem mérnem

"... Kétségek közt és reménykedve éltem és élek ma is. De hivatásom céljában, értelmében sohasem kételkedtem. Arra adatott képességem, hogy nálam bölcsebbek gondolatait szuggesztíven és szubjektíven (mert a maga egyéniségét persze nem tudom és nem is akarom kihagyni) tolmácsoljam. Választanom ezért lehet: erre hajlandó vagyok, arra nem. Személyes és történelmi tapasztalatok árán tudom: a művészet igényét, tartalmát, értékét nem szabad napi széljárás, de még évjáratok szerint sem mérnem. Nagyobb mértékegységet kell ehhez venni. Hajlandó vagyok szolgálni, de meggyőződésem szerint tisztességes ügyet. A hazugságot, a szervilizmust, a közszolgálatnak álcázott karrierizmust gyűlölöm. A közöny is felháborít, bár én nem kívánom ezt valamiféle permanens "forradalmi" magatartással helyettesíteni. Még azt is tudomásul veszem, ha valaki elhagyta a hazáját, de Keresztury Dezső szavát idézem (külföldön élő magyaroknak mondta egyszer): Azt azért ne felejtsék el, akik itthon maradtunk, romokból felépítettünk egy hazát."

Sinkovits-Janos-Pal-Paapa

Végső üzenetül az ifjaknak, s talán nem csak az ifjaknak

Elhangzott az óbudai Árpád Gimnáziumban:

"Egy hetven esztendős véndiák az óbudai Árpád Gimnáziumból kéri türelmeteket néhány mondat erejéig.
Legelébb is, sohasem felejtsétek el iskolátok névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak élete példáját. No nem kell ezért világutazókká válnotok, hogy a magyarság eredetét, őshazáját felkutassátok. Akad felfedezni, megőrizni való e 75 esztendeje Csonka Hazában is! (Elég ha Csoma Sándor szülőfalujára, a háromszéki Kőrösre gondolunk.)
Nem kell elzarándokolni a távoli Dardzsiling régi angol temetőjébe sem, ahol végre megpihen "...egy szegény, árva magyar pénz és taps nélkül! Ki nemzetének bölcsejét kereste és a maga sírját találta itt - de halhatatlanságát is! ", miként sírfeliratán olvasható. Élete példáját kutassátok s kövessétek! Önfegyelmét és szorgalmát, keresztény hitét és edzett testét, puritán életvitelét, hatalmas műveltségét! S mindezeket a Haza és Emberiség szolgálatába állítva!
 Ez a mai harsogó-csápoló-idegrángásos, lélektelen "fogyasztói társadalom", diszkóival, hamburgerjeivel, drogos-alkoholos tömeghisztériájával, mint a hínár húz le a tartalmatlan, csenevész élet mocsarába! Az így elsatnyult testben, milyen lélek lakozhat?
Márpedig Magyarországnak testben és lélekben is erős, egészséges, keresztény Ifjúságra és Családokra van szüksége, ha fenn akarunk maradni a jövő századokban, évezredekben!
 De feladat vár Rátok a nyelvápolás terén is. Nem a tibeti nyelvtan s szótár elkészítése, csupán Édesanyátok nyelvének tisztántartása, megőrzése, hogy szeplőtlen gazdagságában adhassátok tovább gyermekeiteknek, unokáitoknak! Mert ez az egyik, tán legerősebb kapocs, mely összeköt Valamennyiünket, élő és holt magyarokat!
Végezetül! Nem az Őshazát kell keresnünk! (De azért ismerjük meg a tudósok, nyelvészek, régészek s néprajzosok eddigi kutatásait, eredményeit.) Ezt a mostani, megcsonkított, fenyegetett sorsú Hazát kell megismernünk, felemelnünk, becsülnünk és megvédenünk, magunknak s a Jövendőnek!
Tamási Áronnal szólva: "Mi végre vagyunk a világon? Hogy valahol otthon legyünk benne!" Ez a "valahol", itt van a talpunk alatt!
Magyarország!
Fiatal Barátaim! Tudom, nem kevés, amit kértem Tőletek. De csak így, s csak ezért érdemes élni! Márpedig e Nemzetnek annyi hősi halottja volt, most hősi élőkre van szüksége! Hiszem, Ti azok lesztek!
Megfáradt, öreg, de szeretetet, hitet sugárzó karommal ölellek Benneteket! "