A jó pálinka itassa magát - bemutató Pécsett

Nem irodalmi szövegek, hanem a való életből elcsent dialógusok és jelenetek füzére volt a Pécsi Nemzeti Színház január 20-i új bemutatója: A jó pálinka itassa magát. Bárhol, bármikor hallhatunk hasonló párbeszédeket, melyek saját közegükben teljesen természetesnek hatnak. A színpad ugyanakkor megmutatja, ami a hétköznapok rohanásában teljesen természetesnek tűnik: hogy valójában milyen abszurd világban élünk.

Az író-rendező Koleszár Bazil Péter másfél éven át diktafonnal és videóval rögzített párbeszédeket nyilvános helyeken, pl. utcán, kávézókban, várótermekben. Ezekből az élő szövegekből született meg a 7 képből álló mű, melyet Budapesten öt, Szombathelyen három évig játszottak. 

 

Koleszár Bazil Péter: „Az előadás létrejöttének apropója egy szakmai vita volt arról, hogy érdekes lehet-e a néző számára a színpadon az, ami a civil életben is történik körülötte. A vita eldöntését a nézőkre bíztuk. Így született A jó pálinka itassa magát című produkció. Az előadás titokban magnóra, illetve videóra felvett párbeszédek alapján készült. Sultz Sándorral közös munkánk során felvetődött a kérdés, hogy kell-e mindenáron történetet mesélni, vagy elég egy előadáshoz lazán összefűzött jelenetek sora. A „pillanatképeket” csak egy narrátor-szerű figura köti össze, ezáltal kerülnek keretbe, s így adják kaleidoszkópszerű hű tükörképét a magyar valóságnak. Előadásunkban nem a történetmesélés az érdekes, hanem az, amit a képek mesélnek, mondanak, elárulnak. Semmit nem írtunk az életből elcsípett dialógusokhoz, csak drámailag sűrít ettünk, ha szükségesnek láttuk. A mindennapokat kívántuk színpadra állítani tükörként, magunknak és a nézőknek. A mű szereplőivel nap mint nap találkozhatunk: professzorok, vállalkozók, gazdálkodók, hajadonok, kőművesek ők. Abszurdba hajló, nevetni- vagy sírnivaló életképek jelenetfüzére az a mű, Közép-Európa legközepéből.”

Koleszár Bazil Péter 1995-ben végzett a Merlin Színészképző Műhelyében, majd éveken át a Merlin Színházban, illetve a Nemzeti Színházban játszott. Jelenleg szabadúszó színész és rendező. Sultz Sándor dráma- és forgatókönyvírónak ez a harmadik közös munkája a rendezővel.

jopalinka

Fotó: Körtvélyesi László (pnsz.hu)

 

Írta: Koleszár Bazil Péter és Sultz Sándor

Rendezte: Koleszár Bazil Péter
Játsszák: Urbán Tibor, Köles Ferenc, Tóth András Ernő, Vidákovics Szláven, Darabont Mikold, Boros Anna, Czéh Dániel

 

Bemutató: 2012. január 20., 19 óra

Pécsi Nemzeti Színház

süti beállítások módosítása