A DV8 londoni társulata arra a veszélyre figyelmeztet, azzal, hogy Szabó György nem maradhat a Trafó igazgatója, Budapest kikerül számos nemzetközi társulat turné-naptárából és a független magyar művészek nem kapják meg azt a megvilágítást, amit megérdemelnek. E vélemény mellett egy német kezdeményezésre született blog is kiáll, amely A mi Trafónk blog mintájára született. A magyar oldalról Hudi László írását szemléztük.
DV8 társulat közleménye:
Mi, a DV8 társulata mélységesen aggódunk a Trafó Kortárs Művészetek Házát illető fejlemények miatt. A Trafó egy rendkívül jóhírű, a színházat, a zenét és a vizuális művészeteket bemutató és befogadó koprodukciós helyszín, amely ezt az elismertségét teljes egészében Szabó György felkészült, kifinomult és újító programszerkesztésének köszönheti. Szabó ízlése kifogástalan, született kapcsolatteremtő és csodálatos kitartással valósítja meg terveit. Nem mindenki képes erre.
Ha Szabó György nincs a Trafóban többé, igen valós az a veszély, hogy Budapest kikerül számos nemzetközi társulat turné-naptárából és a független magyar művészek nem kapják meg azt a megvilágítást, amit megérdemelnek. Szegény Magyarország.
Eva Pepper, Executive Producer, DV8 Physical Theatre, London
Új blog indult:
A magyar példán felbuzdulva, A mi Trafónk blog mintájára elkészült a Solidarity with Szabo's Trafo blog, amelyet egy német lány kezdeményezett. Itt angolul is olvashatók azok az írások, amelyek a magyar oldalon megjelennek.
Hudi László is írt a Trafó kapcsán:
"A magyar kortárs tánc és színház legnagyobb része az ő munkásságának a része"
Sajnos, úgy látszik, öregedni kezdtem. Csak azért gondolom, mert egyre több mindenre emlékszem.
Emlékszem a Trafó ősére, a Pecsára, de még annak ősére is emlékszem. Szabó Gyuri munkásságának, mondhatni, része vagyok. Sőt, úgy látom, a magyar kortárs tánc és színház legnagyobb része az ő munkásságának a része.
Ő egyike volt azoknak, akik a legtöbbet tették azért, hogy legyen Magyarországon olyan, amit többé-kevésbé kortárs előadó-művészetnek hívhatunk. Minden, amit csináltam, ezer szállal kötődik Gyurihoz, a Trafóhoz, és a stábhoz.
A múlt csak azért fontos, mert hitelt ad. Egyszerűen hitelessé teszi azokat, akik a Trafót ilyenné tették. Természetesen lehetne új koncepciókkal új Trafót építeni. Soha nem lehetne bebetonozni semmilyen felállást. Azt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az új koncepció milyen szakmai hitelre épül.
Vannak olyanok, akik világ életükben saját művészi karrierjüket, saját művészi útjukat tekintették működési területüknek. Ezzel nincs is gond, ha a helyén van.
És vannak olyanok, akik világ életükben egy terület átfogó fejlesztésén dolgoztak. Akik megpróbáltak rendszerben gondolkodni, átfogó módon érvelni. Ha az előzőek úgy gondolják, hogy egy befogadó színház működése ugyanaz, mint egy társulat működtetése vagy egy produkció létrehozása, akkor nem ismerik egy befogadó intézmény működését, tehát hiteltelenek. Ha hitelességüket saját művészi karrierjükre építik egy befogadó színház kapcsán, akkor máris hiteltelenekké válnak. Ez egy más munka. Hasonlít, de más.
Kell az a tapasztalat, az az átfogó koncepció, az a figyelem, a lehető legszélesebb körben. Figyelni a folyamatokat. És benne lenni a folyamatokban. Az, aki mindig is csak saját magát helyezte a fókuszba, annak tanulnia kell kicsiben ezt a fókuszt áthelyezni, kiszélesíteni, és bizonyítania is kell azt, hogy képes erre, hiszen ez szoros kapcsolatban van az egóval. Az, ami az egyik működésben elengedhetetlen, az a másikban káros.
Gyuri azért lehet egy alapember a magyar tánc és színház történetében, mert eleve egy olyan fókuszból tevékenykedett mindig, ami igen ritka volt, és még ma is kevés Magyarországon. Ez pedig a menedzser szemlélete, vagyis az, aki tudja, mit jelent segíteni, szolgálni valamit.
Itt mindenki egy önálló csúcsot akar magának. Itt minden művész egy különbejáratú, összkomfortos intézményt akar magának, aminek a vége mindig az, hogy önmagukra zárják az ajtót. Nem tehetnek mást, hiszen abban szocializálódtak, hogy önmaguk legyen az etalon, a középpont.
Ahhoz, hogy az általuk vezetett intézmény nyitott legyen, el kéne engedniük önmagukat, meg kellene osztaniuk önmagukat, fel kellene adniuk önmagukat.
Az intézmények pedig egyre fogynak…
Ahogy az európai levegő is egyre fogy…
Hudi László rendező, koreográfus
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.