Civil fórum hallgatta meg Kisst és Koltayt

A miskolci önkormányzat várhatóan január 31-én dönt arról, ki lesz a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója. Az eddigi meghallgatások alapján a többség Koltay Gábor rendezőt tartotta alkalmasabbnak a teátrum vezetői posztjára. Mint Bujdos Attila a boon.hu-tól elmondta: az eddigi fórumokon csak az nem jelent meg, hogy mit gondol a közönség, ezért tartotta fontosnak a boon.hu a fórum létrehozását.

A boon.hu cikkéből:

A fórum elején a jelöltek 5-5 percben összefoglalták, hogy mit terveznek megválasztásuk után.

Kiss Csaba azzal kezdte, rövid lesz. “Koltay Gábor a teljes változatlanság mellett tette le a voksát, én pedig a változás szükségességét jelentettem be. Ez utóbbinak mindig kevesebb a barátja” – fogalmazott a rendező. Hozzátette: ő nem arra volt kíváncsi, ki hogyan szavazott, hanem hogy a színészek közül ki szavazott és hogyan.

“Én a színház álmával jöttem Miskolcra, és mindenről van szó, csak pont a színházról nem” – tette hozzá.

Azt is elmondta: nem a társulattal van gondja, de a Miskolci Nemzeti Színház olyan színházi műhely, ahol sem a Lear királyt, sem a Rómeó és Júliát, sem az Otthelot nem lehet megfelelően kiosztani. Szerinte az általa javasolt frissítés jelent meg a társulati elutasító szavazatokban.

Bujdos Attila a boon.hu főszerkesztő-helyettese azt is megkérdezte: miben más Kiss Csaba színházi ideálja, mint az, amit Koltay Gábor kínál. “Nem akarok ebbe az utcába bemenni. Egy kérdést tennék fel Gábornak: miért gondolja, hogy a Margit az áldozat című operára szükség van Miskolcon.

Koltay Gábor azzal kezdte, ő nem kérdez Kiss Csabától, mert nem illik. Elmondta: nem minősítené a pályázatát sem, mert nem olvasta. “Nem a kettőnk dolga eldönteni egymásról, hogy melyikünkre van szüksége egy ilyen jelentős, nagy múltú teátrumnak” - közölte. Az operákkal kapcsolatban megjegyezte: a klasszikusok mellett szükség van a kortárs szerzők darabjaira is, amelyek populáris nyelven mondják el a jelen nagy kérdéseit, éppen azért, hogy az operaműfaj, ne csak az elitnek szóljon. “Ha már van jeles operatagozata a színháznak, akkor ezt ki kell használni” – vélekedett.

boon

“Az nem fedi a valóságot, hogy a társulatot azzal nyertem volna meg, hogy semmilyen változást nem akarok” – vélekedett. “Mert nem erről van szó, feltehetően alkati különbségről van szó, arról, hogy a társulatot meg szeretném ismerni, tagozatai belső mechanizmusát, tartalékait, életkörülményeit kideríteni. Olyan világban élek, hogy művészemberként nem függetleníthetem magam attól a világtól, amiben élünk. Demagóg lenne, ha azt mondanám, nem akarok változtatni, de azután, ha megismertem a társulatot, csak azután nyúlhatok hozzá. Szépen, fokozatosan szeretnék változtatni, de építve azokra az értékekre, amelyek megvannak. Fokozatosság, érzékeny fokozatosságot betartva tenném ezt” – magyarázta.

Kiss Csaba erre így reagált: szimpatikus, ahogy Koltay Gábor ezt mondja, de a törvény szerint február 1-től március 15-ig közölni kell a színészekkel, kinek lesz szerződése a következő évadra, kinek nem. Akik ott voltak a társulati ülésen abban a hiszemben álltak fel, hogy az első évadban biztos, hogy ott lesznek – vélekedett. Koltay Gábor erre elmondta: “Itt vagyunk január végén, kijelentem, egyetlen egy színészt nem küldök el, mert nem illik azzal kezdeni az igazgatást, úgy illik kezdeni, hogy megismerem a társulatot, kialakítok egy képet róluk. Semmilyen erkölcsi alapot nem érzek, hogy bemondás, első blikk alapján elküldjek embereket. Ez legalább egy év, és a következő évben lehet arról beszélni, hogy kell-e frissítés vagy sem. Ez nem azt jelenti, hogy az örök változatlanság híve vagyok, de nehéz körülmények között élünk, ezért nem illik elbocsátással kezdeni” – válaszolta.

Arról, miért nem lehet megismerni a teljes pályázatát azt felelte: ”Olyan elképesztő mocskolódást olvasok már azokkal a napvilágot látott részletekkel kapcsolatban is, hogy nem kívánok ehhez újabb táptalajt adni. Olyan agresszív, olyan hazug megközelítésben jelennek meg a pályázatból kiragadott részletek, hogy ehhez nem kívánok asszisztálni. Február elseje után nyilvánosságra hozom.”

Ezután Bujdos Attila felolvasta a szinház.hu-n megjelent évadtervet, kérdezve Koltay Gábort, hogy ezek valóban az ő pályázatából származnak-e. “Jók az információi” – válaszolta Koltay Gábor. De hozzátette: ez nem az első évad műsorterve, de el tudja képzelni, hogy a felsorolt darabok megjelenjenek a programban.

Folytatás és a teljes cikk itt olvasható.