Konferencia kultúránkról - Spiró és Schilling is felszólalt

Kultúrpolitikai panoráma - ez jellemezte a Minerva egyesület és a Politikatörténeti Intézet kétnapos konferenciájának első, csütörtöki felvonását amelyen Schilling Árpád és Spiró György is felszólalt. Lapszemle.

A Népszabadság cikkéből

A kultúránkat szeretnénk megvédeni, adta meg az alaphangot Földes György házigazda, s ez úgy sikerülhet, ha meg is tudjuk újítani, amihez viszont elengedhetetlen a kritika, a problémák megválaszolása.
Problémából pedig akad bőven. Tamás Pál szociológus szerint hosszú évek óta a magyar kultúrpolitika egyet jelent azzal a kérdéssel: ki hol ül, és ki osztja a pénzt? Az átlagos magyar értelmiségi számára pedig minden rendben van, ha az "övéi" ülnek a megfelelő intézmények élén, és ha az "ő emberei" osztják a sokszor csak fennmaradásra elég támogatást. Ha nem, akkor aggódik, felháborodik, vagy épp melankolikussá válik. További probléma, hogy a honi kultúrpolitika stabil, értékrendje változatlan, miközben a kultúra gyökeres változásokon megy keresztül, s így csak azt éri el, hogy távolodik tárgyának szerkezetétől, elevenségétől. Arról nem is beszélve, hogy semmit sem tud arról, hogy kultúra címszó alatt mi zajlik Európában. A kultúrát a politika leginkább reprezentációnak szánja és fájdalomcsillapítónak a középrétegek számára. Mert lehet, hogy kevés a fizetés, de akkor legalább büszke lehet egynémely magyar produktum világhírére. A hazai kultúrpolitikai modell olyan, mint a lakásban a hall, jellemezte Tamás Pál: csak míg egy európai polgári otthonban öt-hat szoba egészíti ki a fogadószobát, nálunk az egy szoba-hallos változat terjedt el. Ezért 2010 után sem történt, nem is történhetett fordulat.

konferencia

Bozóki András volt kulturális miniszter átfogó és igen kritikus képet festett az elmúlt kétszáz év kultúrpolitikájáról, benne a XIX. századi nemzeti, a Klebelsberg Kunó vagy az Aczél György nevéhez fűződő modellről, akárcsak a "89 utániról. Egy résztvevő kérdésére (meg tudnának-e nevezni egy ideális modellt az elmúlt háromszáz évből?) Bozóki a kilencvenes éveket, míg Tamás Pál az 1900 és 1910 közötti évtizedet nevezte meg. Előbbiben az állami támogatás a magánszféra (főként a Soros Alapítvány) viszonylagos bőkezűségével egészült ki, a régi szakértelem a demokrácia nyitottságával, és még élt a magaskultúra tisztelete. Utóbbi erényét az infrastrukturális változás jelentette (rengeteg iskola épült), és szintén erős, civil szponzori réteg volt jelen. Jó felosztás volt: "az iskolákat mi" (az állam), "a mozgó kultúrát ti" (a szponzorok) vállaltátok el. (...)

Spiró György az irodalom és a politika viszonyát elemezve megállapította, nálunk a modern kultúrpolitika sohasem a mű, mindig a szerző személye, származása alapján próbált kicsiholni valamiféle eszmeiséget. Így lehetett Herczeg Ferenc mellett a Horthykor másik kedvenc prózaírója a közepes tehetségű Harsányi Zsolt - nem lévén zsidó származású -; vagy a Kádár- éra "írópápája" a háború előtt és után egyaránt érvényesülő Illyés Gyula. Spiró Magyarországot, akárcsak a környező országokat, nemzetállamként írja le, ahol nemzeti kultúra érvényesül. Különbséget lát viszont abban, hogy míg Szlovákiában vagy Romániában a többség elfogadja a kisebbség csatlakozását egyfajta "pozitív nacionalizmus" jegyében, nálunk kirekesztő, "negatív nacionalizmus" érvényesül. "Itt magukat magyarnak vallókat is diszkvalifikálnak" - állítja, amit katasztrófának tart.

(...)

Schilling Árpád rendező is a megcsontosodott, lobbiérdekekkel átszőtt viszonyokat kárhoztatta - a színházi életben. Szerinte az elmúlt két évtizedet egyfelől a változatlan intézményi struktúra őrzése, másfelől a szabad önkifejezés iránti civil mozgalom, de leginkább e kettő szembenállása jellemezte. Az állam a nyugalom fenntartása érdekében inkább elnyomta a civil kezdeményezéseket, ahelyett hogy megfelelő státust adott volna a kulturális vállalkozásoknak. Sem tisztességes verseny, sem érdemi vita nem alakult ki. Schilling úgy látja, az egész magyar kultúrában előtérbe került a kommersz és a celebimádat, miközben szűkül az elitkultúra, az öntevékeny közösségi kultúra pedig sorvad. (...) Török András, a mecénás-szervező Summa Artium vezetője pedig a saját tőkével rendelkező és annak hozamából támogató kulturális alapítványok létrehozásáért szállt síkra.

A Népszabadság cikkét itt érhetik el.