Zsigereiben van a szakma - a színpadmester mesélt

Csak hosszas rábeszélés után vették fel díszítőnek a miskolci színházba Mészáros Sándort, akit közel 40 év múlva az ország legjobb színpadmesterének választottak. Lapszemle.

A Heves megyei Hírlap cikkéből:

- Hogyan került a színházba? 
Mészáros Sándor: Miután "72-ben leszereltem, nem volt munkám. Egy barátom a miskolci színházban dolgozott zenészként, ő ajánlotta, hogy jelentkezzem. A műszaki vezető végül hosszas rábeszélés után felvett díszítőmunkásnak. 
- Emlékszik az első előadásra? 
Mészáros Sándor: Persze, Georges Feydeau Bolha a fülbe című izgalmas, szórakoztató komédiája volt, bonyolult díszlettel. Próbáltam megjegyezni, hogy minek hol a helye. Talán a jó memória a legfontosabb a szakmában: pontosan tudni, hogy a kellékek, bútorok hova kell, hogy kerüljenek. 
- Mióta dolgozik Egerben? 
Mészáros Sándor: Miskolcról szinte minden előadást áthoztunk, amit csak lehetett, de 1985-től dolgoztam a városban. Itt már színpadmesterként kezdtem, s kamatoztathattam mindazt, amit korábban a kiváló szakemberektől tanultam. Nem volt egyszerű a feladat, hiszen itt meg is kellett tanítani azokat a fortélyokat, amiket én megismertem. 
- Gyönyörű szó ez: színpadmester. De pontosan mit jelent? 
Mészáros Sándor: Amíg fel nem megy a függöny, ő az úr a színpadon. A díszletek, kellékek pontos, precíz beállításáról van szó. Arról, hogy amit a tervező és a rendező megálmodott, megvalósítsuk. Mindegy, milyen darabról van szó, meg kell nekik felelni, de az elmúlt közel 40 év alatt megtanultam azt is, hogy elsősorban a közönséget kell szolgálni. Fontos, hogy a darab végén a taps a háttérdolgozóknak is szóljon, ők is érezzék az elismerést, nélkülük ugyanis nem lenne előadás. A színpadmester dönti el azt, hogy mit kire bíz. Nagy felelősség, de számomra a legszebb és legváltozatosabb feladat. 

- Ezek szerint csapatmunkáról van szó? 
Mészáros Sándor: Teljes mértékben, én pedig remek kollégákkal dolgoztam. Engler Imrével vagy a tragikusan fiatalon elhunyt Beksi Balázzsal, aki talán még tőlem is többet tudott a szakmáról. 
- Voltak nagy kihívások? 
Mészáros Sándor: Rengeteg. Minden darab nehéz, sokszor éjszaka is gondolkodtam, hogy lehetne megoldani egy-egy jelenetet. Nagy próbatétel volt az Éjjeli menedékhely vagy a Te rongyos élet, amelyben egy traktor is volt a színpadon. Az igazi kihívás pedig az volt, hogy nem nekünk, hanem a színésznek kellett működtetnie. De a művészek igen rátermettek, és egy kicsit mindenhez kell érteniük. 
- Elszakadt a színháztól, mióta nyugdíjba ment? 
Mészáros Sándor: Nem tudok, hiszen itt éltem le szinte az egész életemet. A mai napig be-be járok, minden bemutatót megnézek, s nem tudom egyszerű nézőként figyelni a produkciókat. Az embernek ennyi idő után a zsigereiben van a szakma. Nagyon hiányzik a színház, ugyanakkor elég is volt. Ha bejövök, a kollégák még mindig főnöknek szólítanak, holott már nem vagyok az, de persze ez nagyon jólesik. 
- Van kedvenc műfaja? 
Mészáros Sándor: A zenés darabokat kedvelem igazán. Ezek a legmunkaigényesebbek. Egy háromfelvonásos operettnél lehet, hogy három helyszínen játszódik a történet. A Csókos asszonynál például eleinte egy órába telt, mire átrendeztük a színpadot, s keményen megizzadtunk, mire a bemutatóra ezt 20 percre rövidítettük. 
- Nemrég az ország legjobb színpadmesterévé választották. 
Mészáros Sándor: Nagy meglepetés volt a Magyar Teátrum Díj, nagyobb, mint amikor örökös taggá választottak.. Ez a szakma kitüntetése, a nagy emberektől egy kisembernek. Annak pedig különösen örülök, hogy a háttérben dolgozókra is irányul egy kis figyelem. Nem hittem volna, hogy idáig jutok, s csak azt sajnálom, hogy édesanyám nem élhette meg.

Forrás: Heves megyei Hírlap