Februári bemutatók és vendégjátékok a Nemzetiben

Februárban két bemutatóval és három vendégjátékkal várják a Nemzeti Színház nézőit, valamint egy rendhagyó színházszakmai eseményre is sor kerül.

Február 3-án, pénteken a Nagyszínpadon mutatják be Bródy Sándor: A tanítónő című klasszikus színművét Novák Eszter rendezésében. Bródy Sándor száz éve írt „falusi életképe” ma is minden elemében ismerős – a korrupció, a zaklatás, az álszent gőg, irigység, unalom –, minden olyan, mint ma, de még a boldog békeidők finomabb árnyalataival. Tóth Flóra szerepében egy fiatal egyetemista, Szilágyi Csenge debütál.
Február 4-én, szombaton Ulrich Hub: Náthán gyermekei című művének magyarországi bemutatójára kerül sor a Gobbi Hilda Színpadon. A 12-16 éves kor között ajánlott ifjúsági előadás a bibliai Náthán és családja történetét próbálja közérthetően, a fiatalok számára megragadhatóan értelmezni és előadni. A felekezeti, vallási hovatartozást, a hitek egymás mellettiségének lehetőségeit vizsgálja az előadás egy közös társas-játékban, Kulka János főszereplésével, Gigor Attila rendezésében. Az ifjúsági előadáshoz drámapedagógiai foglalkozás is kapcsolódik, melyre az iskolák a Nemzeti Színház közönségszervezésén jelentkezhetnek.
nemzeti_szinhazforrás: google.images.com
Február 6-án rendhagyó szakmai programot, Dorottya-napi Íróbörzét szerveznek drámaírók, színházvezetők, dramaturgok és színházrendezők számára, mellyel a színház szeretné elősegíteni kortárs magyar színpadi művek és színházi szakemberek találkozását, együttműködését.

Februárban három vendégjáték révén a budapesti közönség is megismerkedhet  vidéki és határon túli színházak munkájával: a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata Jordán Tamással a főszerepben Az ügynök halálát hozza el a Duna–partra február 28-án, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata repertoárjából pedig a Bányavirág és a Platonov című előadás lesz látható február 18-án és 19-én a Nemzeti Színházban.